Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Terhesség alatt is csökkenthető az allergia és az ekcéma kockázata

Szerző: Babaszoba.hu

2018. március 3. | Frissítve: 2019. március 8.

Forrás: babaszoba.hu

A terhesség későbbi szakaszában szedett halolaj-kapszula és probiotikum jelentős mértékben csökkentheti annak a rizikóját, hogy a születendő gyereknél allergia, illetve ekcéma alakuljon ki - derült ki egy kutatásból.

Brit tudósok összesen mintegy 400 tanulmány eredményeit vetették össze, melyekben közel 1,5 millió ember adatait elemezték. Megállapították például, hogy azok a hölgyek, akik a terhességük 20. hetétől (egészen a szoptatás negyedik hónapjáig) halolaj-kapszulát szedtek, mintegy 30 százalékkal csökkenthették annak a rizikóját, hogy tojásallergiás, 38 százalékkal pedig annak az esélyét, hogy mogyoróallergiás gyermekük szülessen. Egy másik figyelemreméltó eredmény szerint a terhességük utolsó hónapjában és a szoptatás első három-hat hónapjában naponta probiotikumot szedők nők gyermekeinél 22 százalékkal csökkent az ekcéma kialakulásának esélye.
Arra azonban nem találtak bizonyítékot a kutatók, hogy az erősen allergizáló ételek (pl. a tojás, a tej vagy a mogyoró) terhesség alatti kerülése befolyásolná azt, hogy a gyermek allergiás vagy ekcémás lesz.
Probiotikumot és halolajat is érdemes szedni a terhesség alatt
"Az ételallergia és az ekcéma az egész világon egyre több gyermek érint. Korábban is voltak már olyan elméletek, melyek szerint a terhesség alatti táplálkozás csökkentheti vagy éppen növelheti a probléma kialakulásának a rizikóját, de ez az első olyan kutatás, mely valóban összevetette és elemezte a korábbi eredményeket" - mondta dr. Robert Boyle, a Imperial College London orvosi részlegének kutatója, a nemrég megjelent tanulmány vezető szerzője, és azt is hozzátette: "Az eredményeink igen meggyőzőek, mindenképpen érdemes lenne felülvizsgálni azokat az irányelveket, melyek meghatározzák a várandósok étrendjére vonatkozó ajánlásokat."
Dr. Vanessa Garcia-Larsen, a tanulmány másik szerzője hangsúlyozta, hogy mindenképpen további kutatásokat szeretnének végezni, mert annak ellenére, hogy milyen sokan allergiásak a világon, a szakemberek még mindig nincsenek teljesen tisztában azzal, hogy milyen folyamatok állnak a betegség hátterében, és hogyan, milyen módszerekkel lehet megelőzni az allergiát.
A tanulmány a PLOS Medicine című szaklapban jelent meg.
Forrás: Science Daily
Ez is érdekelhet:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések