Baba

Miksa, Nimród, Jagelló – ha történelmi nevet szeretnél a fiadnak

Tökéletes példaképek lehetnek a történelmi férfialakok - még névként is.
2021. Augusztus 05.
Fotó: Getty

Akik szeretik a hagyományokat, azok szívesen választanak “történelmi” ihletésű keresztnevet gyermeküknek. Rengeteg ilyen áll rendelkezésre, legyen szó akár az egyetemes, akár a magyar múltról. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy fiúnévből több ilyet találunk, mint lánynevet. Ám bánjunk óvatosan ezekkel a kétségkívül szép és komoly nevekkel, ugyanis – érthetően – soknak a hangzása ma már igencsak elavult. De az biztos, hogy nem lesz sok belőle az oviban!

Ilyen nevekből adunk egy bő felsorolást – ezúttal a fiús szülők örömére. Néhány kiemelt tippet példaként részletezünk is, utána pedig tessék csak szemezgetni Utónévtárunk alapján!

Achilles

Eredetileg Akhilleusz, a görög mitológiai alak, Péleusz és Thetisz néreisz fia. Ahonnan elsősorban ismerjük, az Homérosz Iliász nevű hőskölteménye. Ebben Achilles dicső szerepet visz, szép, bátor, erős és szenvedélyes, ugyanakkor nem tökéletes.

Amadeusz

A történelem része a művészet is – zenekedvelők például adhatják utóduknak Mozart (egyik) keresztnevét. A nagy osztrák klasszikus zeneszerző, zongorista, karnagy és zenepedagógus bárki számára jó példakép lehet. Persze akinek a Wolfgang név jobban tetszik… csodagyerekek előnyben!

Albert

Példaképeket a tudományos élet is kínál bőven – mit szólnátok például Einstein keresztnevéhez? A német Nobel-díjas elméleti fizikust a legnagyobb 20. századi tudósnak tartják. Ő dolgozta ki a relativitáselméletet, és hozzájárult a kvantummechanika, a statisztikus mechanika és a kozmológia fejlődéséhez. 1921-ben fizikai Nobel-díjjal ismerték el géniuszát – hát, ennél jobb indítás nem is kell egy kisgyereknek.

Árpád

Ha mégis a klasszikus történelemértelmezés mellett maradnánk, választhatjuk a magyar törzsszövetség nagyfejedelmének, a honfoglalás-kor nevezetes alakjának nevét is keresztnévnek. Ki más lehetne névadó, mint akitől a teljes Árpád-ház uralkodói származnak?

Attila

Vele nincs egyszerű dolgunk. Mikor végre megtanultuk, hogy a T hosszú, de az L rövid – szemben azzal, ahogyan halljuk -, már adható az ellenkező verzió is: Atilla. Az európai hunok leghíresebb nagykirálya,”Isten ostora”, korának leghatalmasabb birodalma Közép-Európától a Kaszpi-tengerig és a Dunától a Balti-tengerig terjedt.

Benedek

De akkor már dobjunk nagyot, és válasszunk a pápák közül! Itt van mindjárt egy népszerű fiúnév, a Benedek. A pápaságban XVI. képviselője volt Benedictus, azaz Joseph Ratzinger német teológus-pap. Ő volt a katolikus egyház feje 2005 és 2013 között.

Ramszesz

De távolodhatunk egészen a régmúltig is, II. (Nagy) Ramszeszig. Az újbirodalmi XIX. dinasztia harmadik fáraója az ókori Egyiptom egyik legjelentősebb uralkodója volt. Rendkívül hosszú, 66 éves uralkodás alatt építkezéseket folytatott, hadjáratokat vezetett, de nevéhez fűződik a történelem első fennmaradt békeszerződése is. Nem rossz jelkép, nem igaz?

Ha pedig fentiek nem igazán tetszettek, van itt még bőven választék A-tól Z-ig:

  • Agamemnon
  • Béla
  • Cézár
  • Ciceró
  • Erazmus
  • Ferdinánd
  • Fülöp
  • Gellért
  • Géza
  • Gyula
  • György
  • Hannibál
  • Harald
  • Hasszán
  • István
  • Iliász
  • Jagelló
  • József
  • Kolumbusz
  • Kond
  • Kurszán
  • Koppány
  • Keszi
  • Leonidász
  • Lél
  • Maximusz
  • Mikes
  • Miklós
  • Miksa
  • Mohamed
  • Napóleon
  • Nimród
  • Odisszeusz
  • Orfeusz
  • Rusztem
  • Szelim
  • Szervác
  • Szigfrid
  • Szókratész
  • Tacitusz
  • Ulászló
  • Vajk
  • Vilmos