Egyéb

Karolina Kórház, Mosonmagyaróvár

Csak onnan lehet tudni, hogy az ország egyik kisvárosának szülészetén járunk, hogy a vezető főorvos már egy jó minőségű ultrahangkészüléknek is nagyon tudna örülni.
2011. Január 06.

– Persze csak akkor, ha nem kellene rajta osztozni a kórház többi osztályával – teszi hozzá dr. Barcza István osztályvezető főorvos. – Az, hogy legyen a kórháznak kellő számú aneszteziológusa, és bármikor kaphasson epidurális fájdalomcsillapítást a szülő nő, már olyan merész álom, hogy egyelőre nem is szerepel a kívánságlistán. Az viszont igen, hogy a közeljövőben nyissanak olyan gyermekágyas szobát, ahol az apa is bent maradhat a családjával.

A szülészetre jellemző, hogy a dolgozók figyelnek az anyák igényeire.– Nálunk semmi nem tilos! – mondja a főorvos, majd gyorsan hozzáteszi: – Egyvalami mégis: a dohányzás!A megengedő hozzáállás a gyakorlatban azt jelenti, hogy az anyákat tájékoztatják a lehetőségeikről. Első szülés alkalmával javasolni fogják a gátmetszést, de joguk van másként dönteni. A vajúdás alatt a kismama sétálgathat, hozhat be magával homeopátiás szereket, illatgyertyát, masszázsolajat, a hosszúra nyúló vajúdás alatt egy keveset ehet-ihat. Ülhet a labdán is, de más alternatív lehetőség nem áll rendelkezésre.Az apát szívesen látják a szülésnél, ha részt vett felkészítő tanfolyamon, vagy legalább a szülést vezető orvos, illetve szülésznő tájékoztatta a legfontosabbakról.A császármetszést lehetőleg spinális érzéstelenítésben végzik, sima szülésnél azonban EDA-ra csak abban az esetben van lehetőség, ha előre megbeszélik az aneszteziológussal. Egyébként pedig fájdalomcsillapító kúpot kapnak, ami elősegíti a méhszáj tágulását, s ezzel gyorsul a szülés folyamata. A szülés alatt végig CTG-készüléken követik a baba életfunkcióit.

Karolina Kórház, Mosonmagyaróvár

Amikor megszületik az újszülött, lehetőleg rögtön mellre teszik, majd ellátják, és utána még együtt lehet a család a szülőszobában. A kisbabák életük első két óráját inkubátorban töltik, ezután kerülnek a kiságyba édesanyjuk mellé. Az anyukák minden segítséget megkapnak a gyermekágyas napok alatt. Pelenkázni is megtanítják őket, és ami a legfontosabb, a kórházi védőnő segít a szoptatásban, ha nem megy azonnal zökkenőmentesen.

Tények, adatok:

A kórházban 638 gyerek született 2009-ben.

A császármetszés aránya 25 százalék.

Egy kétágyas és egy egyágyas, hagyományos szülőszoba van.

Szülésznő- és orvos választás lehetséges.

A beöntés, borotválás, gátmetszés megbeszélés tárgyát képezi.

Sima szülés után a negyedik, császármetszés után a hatodik napon mehetnek haza.

A beteg vagy koraszülött babákat Győrbe viszik további kezelésre, megfigyelésre.

A gyermekágyas osztályon két négyágyas és két kétágyas fürdőszobás kórterem áll rendelkezésére. Mindegyiket felszerelték televízióval és hűtőszekrénnyel is.

Minden kórterem rooming-in rendszerben működik, de aki pihenni szeretne, beadhatja kisbabáját az újszülöttrészlegre.

Egyágyas, fizetős szoba nincs.

A terhesgondozás a vidéki háziorvosi és védőnői hálózattal karöltve működik a kórházban.

A gyermekágyas kórtermekben nem lehet látogatni.

A kórház honlapját itt találod!