Kisgyerek

Csepeli erőszakkísérletek – mit tehet egy gyerek, hogyan vigyázzon rá a szülő?

Gyerekkorunkban magunk is sokat rettegtünk a liftektől, mindig elképzeltük, mi van, ha valaki beszáll mellénk, és erőszakoskodni kezd. Szerencsére a valóságban ilyesmi nagyon ritkán történik, sajnos azonban történik - mint most is, Csepelen. A gyerekeinknek meg kell tanulniuk megvédeni magukat, ugyanakkor nem szeretnénk általános rettegést sem beléjük nevelni a világgal, az emberekkel szemben, hiszen amit a hírekben látunk, azért az nem azonos saját világunkkal.
2023. Március 23.
gyerek félelem
Fotó: Getty

Egy órán belül két kislányt is megpróbált megerőszakolni egy 33 éves férfi Csepelen hét elején. Bár a gyerekek nem sérültek meg és a rendőrök a feltételezett elkövetőt elfogták, az egyik kislányt valószínűleg csak a saját és a bátyja lélekjelenléte mentette meg. A Telex most utánajárt, hogyan beszéljünk a gyerekekkel a rájuk leselkedő veszélyről. Felkészíthetjük-e őket egy hasonló helyzetre?

Mondtam neki, hogy ne féljen, mert itt vagyok. Mondtam neki, hogy nyomja a csengőt… De ő akkor már nem fért oda a gombokhoz” – nyilatkozta az egyik megtámadott kislány 13 éves bátyja később. A két gyerek együtt tartott hazafelé, amikor a fiú kicsit lemaradt, és látta, ahogy a kislányt egy idegen férfi követi az épületbe. Mire a fiú odaért, a férfi már a liftben volt a kislánnyal együtt, és az összes gombot megnyomta annak érdekében, hogy a lift beragadjon. Az ajtó bezáródott, a fiú csak azt hallotta, ahogy a testvére hangosan felsikolt és segítségért kiabál. Amikor a lift ajtaját végre sikerült kinyitni, a férfi elmenekült. A rendőrséget a szomszédok riasztották.

Természetes, hogy egy ilyen eset után a szülők megijednek és a gyerek minden lépését ellenőrizni akarják. De akkor jobb, ha a gyerek is tud az aggodalom okairól, vagy így csak folyamatos rettegést nevelünk belé? – teszi fel a kérdést a hírportál újságírója, aki gyermekpszichológussal és önvédelmi oktatóval is beszélt a lehetséges lépésekről.

 „Amikor a környezetünkben ilyen eset történik, akkor arról fontos beszélni a gyerekünkkel, nyilván az ő szintjén, az ő értelmi képességeinek megfelelően” – mondja Peer Krisztina gyermekpszichológus, a Telex szakértője. „Meg kell vele beszélni, hogy mi történt, megint csak olyan részletességig, amennyire az életkora és az érettsége engedi.”

A szakértő szerint mindez azért is fontos, mert ha a gyerek tőlünk nem is értesül egy ilyen eseményről, akkor is érzékelheti a pánikot, de azt is megtudhatja az osztálytársaitól vagy a barátaitól, hogy mi történt. „Persze, ha a szülő csak az ilyen hírekről beszélget a gyerekkel, akkor az nagyon megterhelő a kicsiknek érzelmileg. Érdemes a gyerekkel általában véve is beszélgetni arról, hogy mi történik a világban, mi és hogyan jelenik meg a hírekben, nagyon fontos őket médiatudatosságra nevelni” – teszi hozzá a szakértő.

Kovács Ildikó önvédelmi oktató is úgy fogalmaz: annak a tudatosítását, hogy a gyerekeknek is sokkal figyelmesebbnek kell lenniük az utcán, már egész kicsi korban érdemes elkezdeni. A szakember szerint a gyerekek esetében is az első lépés a megelőzés: járjanak körültekintően, és ha lehet, soha ne egyedül, hanem párban vagy csapatban mászkáljanak, osztálytársakkal, a testvérükkel. Az önállóan közlekedő gyerekeket pedig kérjék meg a szülők, hogy mindig adjanak visszajelzést arról, mikor indultak el az iskolából, és mikor értek haza.

De akármennyire is felkészítünk egy gyereket a veszélyekre „elméletben”, igazán hatékonyan csak az önvédelmi technikák elsajátításával léphet fel egy esetleges támadó ellen. Kovács Ildikó 12 éve foglalkozik önvédelmi oktatással. „Annak, hogy gyerekkorunktól kezdve fizikailag is meg tudjuk védeni magunkat, ugyanolyan alapvető tudásnak kellene lennie, mint ahogy megtanulunk úszni vagy biciklizni.

A cikk folytatásában arról is olvashatsz, hogy pontosan mit tehet a gyerek, ha támadás éri, milyen önvédelmi technikákat hogyan lehet megtanulni, illetve mikor és hogyan engedjük el egyedül a gyerekeket. IDE KATTINTS a részletekért!

Címlapképünk illusztráció.