Gyerek

Alíz Csodaországban-szindróma: amikor a gyerek nem csak képzelődik

A gyerekek néha furcsán érzékelik a világot – és van, amikor ez egy ritka betegséget jelezhet.
2023. Március 15.
beteg kislány plüss macival
Fotó: Getty Images

Minden anya aggódik, amikor beteg, lázas a gyereke. Hát még, ha arról számol be a kicsi, hogy azt látja, mintha a szobában minden összement volna. Igen, pont mint Aliz Csodaországában: a dolgok mind keskenyebbnek látszanak, mint voltak, mintha megnyúltak volna. Ez történt Lindsey Getz újságíró kisfiával is: első alkalommal majdnem 39 fokos láza volt, amikor az érzékcsalódásra panaszkodott, az anyuka betudta ennek. Ám másnap, amikor épp nem volt láza, szintén arról számolt be, hogy úgy látja, mintha összement volna körülötte a szoba.

A gyerekorvos megállapította, hogy a kisfiú influenzás, de ez nem magyarázta a látási problémát, amely aztán ráadásul egyre gyakrabban jelentkezett. Lindsey egy másik anyukától is hallotta, hogy a gyereke hasonló tünetet tapasztalt, szintén azután, hogy influenzán esett át. A riporter-anyuka végignézett minden fellelhető szakirodalmat, és így talált rá az Aliz Csodaországban-szindrómára (AIWS).

Megváltozott a világ?

A betegséget Todd-szindrómaként is ismerik, mert John Todd pszichiáter írta le először. Egy idegrendszeri állapot, amely az érzékelést befolyásolja – hasonlóan, mint amilyen képeket Lewis Caroll írt le az Aliz Csodaországban című regényben. (Valószínű egyébként, hogy ezeket az író migrénje következtében jelentkező hallucinációi során tapasztalhatta.) Makropsziának hívják azt, amikor a tárgyak valószínűtlenül nagynak tűnnek, mikropsziának pedig azt, amikor a betegek kicsinek látják a környezetüket. Mindehhez egyensúlyproblémák, hangtéveszmék és megváltozott időérzékelés is kapcsolódhatnak.

Mi okozhatja?

A betegség viszonylag ritka – de az is tény, hogy mivel kevéssé ismert és nehezen felismerhető, lehetséges, hogy sokszor nem tudják diagnosztizálni. Vírusfertőzés (akár influenza vagy Epstein-Barr-vírus), epilepszia, migrén is okozhatja. Ritkán tumor is kiválthatja, de ilyenkor általában más tumorra jellemző tünetek is megjelennek, például a járásban vagy a beszédben jelentkező zavar.

Ha esetleg hasonló érzékelési problémát tapasztaltok, a gyerekorvostól kérjetek javaslatot, hová forduljatok. Addig is ezek a hasznos teendők:

  • Maradj nyugodt, ne akadj ki!
  • Hallgasd figyelmesen a gyereket, akár írd le, miket mond, hogy pontosan el tudd mondani az orvosnak!
  • Ne nevesd ki vagy kicsinyeld le a problémát, egyszerűen figyelj rá!
  • Igyekezz őt is megnyugtatni!
  • Itass vele vizet, helyezd nyugalomba!
  • Csillapítsd a lázát!

A tünet nem önmagában probléma, és nem is ezt kell kezelni, hanem a hátterében meghúzódó okot. Azt is érdemes tudni, hogy ez valójában nem hallucináció, nem tudatzavar – sok felnőttet az tart vissza az orvoshoz fordulástól, hogy nem szeretné, hogy mentális betegséggel diagnosztizálják. De az Aliz Csodaországban-szindróma nem mentális probléma, viszont az ettől való félelem nehezítheti a diagnosztizálást.

Forrás: Parents.com