Terhesség

Szülésindítás ballonnal

Az 1930-as évekből származó szülési módszer nem okoz annyi stresszt a babának, és kevesebb szövődménnyel is jár. Nincsen új a nap alatt?
2011. November 09.

Bár a terhesség időtartama nem hajszálpontosan 40 hét, manapság nem szeretnek sokáig várakozni a ráérős babákra. Ennek az az oka, hogy a terminus utáni időszakban gyakoribbak a szövődmények. Ezért indokolt a gyakoribb orvosi ellenőrzés, és az sem ritkaság, hogy a szülész végül az indítás mellett dönt. Erre a célra leggyakrabban prosztaglandin hormont tartalmazó gélt használnak. Elképzelhető, hogy reneszánszát fogja élni egy régebbi eljárás: az 1930-as években ugyanis mechanikus módszert, úgynevezett Foley katétert alkalmaztak ugyanerre a célra. A katéter végén ballon található, amit felhelyeztek a kissé már nyitott méhszájba, miközben azt megtöltötték sóoldattal. Ezután óvatosan és lassan elkezdték pumpálni, ami a vajúdás összehúzódásaihoz hasonló érzést okozott, és ennek köszönhetően megindult a szülés.

Holland kutatók nemrég összehasonlították a két módszer hatékonyságát. Érdekes módon mindkét eljárás hatására csökkent a császármetszések száma, a régi, mechanikus katéteres megoldás azonban a babára nézve kevesebb stresszel járt, az anyáknál pedig kevesebb szövődményt okozott. A kutatásba 824 kismamát vontak be 12 holland kórházból. A nők egyik csoportjánál a ballonos katétert, míg a másiknál a gélt használták. A katéteresek esetében csak 12 százalékuknál kellett műtéti beavatkozást is alkalmazniuk az orvosoknak, szemben a géles csoporttal, ahol ez az arány magasabb, 20 százalékos volt. Azoknál, akiknél ráadásul a régi módszerrel indították be a szülést, csak 5 esetben fordult elő gyulladásos szövődmény, míg a másik csoportban 14 alkalommal.

“Kevesebb fájdalommal és mellékhatással jár a katéteres módszer, ezért jobb választás lenne azoknak a nőknek, akiknél mesterségesen kell beindítani a szülést”- mondta Kitty Bloemenkamp, a Leiden Egyetem munkatársa. Hiába azonban a sok érv, a nők Hollandiában, ha rájuk bízzák, többnyire a hormonális gélt választják, mivel nem hiszik el, hogy a modern technológiával szemben jobb lehet a régi.

Babaszoba: Magyarországon sem ismeretlen ez a módszer, a ballonos tágítást például a budapesti Szent István Kórházban alkalmazzák, és egyúttal itt a legalacsonyabb a császármetszések aránya is.

Forrás: Medipress- babaszoba.hu