Kisgyerek

Bili táblagéppel?

A bilivel egybeépített iPad nagy felhördülést keltett világszerte. Elgondolkodtató kérdés, vajon szükség van-e erre.
2013. Január 21.

Az iPottyt múlt héten mutatták be Las Vegasban, a világ legnagyobb elektronikus újdonságokkal foglalkozó kiállításán, és persze világszerte óriási felháborodást keltett, főleg azért, mert a legtöbb pszichológus nem ajánlja kétéves kor alatt a hosszas képernyőbámulást.A kereskedők azonban a kezüket dörzsölik, és azt jósolják, hogy a 12 ezer forintos bili (aminek az árában természetesen az iPad nincs benne, márciustól lehet majd megrendelni az Amazonon) óriási siker lesz. Merthogy létező igényt elégít ki.

Egyfelől ott van a szülői vágy, hogy lefoglaljuk valamivel a gyerekeinket, és nyerjünk néhány szabad percet, ezért hát a két éven aluliak nagy részének volt már a kezében az anyja mobiltelefonja vagy tabletje. Minél drágább, annál gyakrabban.

Merthogy valljuk be, az okostelefonnak van egy óriási előnye az eddig listavezető távirányítóval szemben: rengeteg gyerekprogramot lehet rá letölteni. Így amíg anya megissza a kávéját, addig a baba meghallgatja az angol ábécét. Még a legvérmesebb szakértők is elismerik, hogy a napi pár perces elektronikus móka senkinek sem válik kárára.

A bilin látni mindezt azonban kicsit meredek. De csak első pillantásra, mert hát tegye fel a kezét, aki nem olvas újságot a vécén. És még ha csak azt vinnék magukkal az emberek! A legújabb felmérések azt bizonyítják, hogy sokan újság helyett okostelefont visznek magukkal. Mert trónolni jó, és kell hozzá némi szórakozás.De nem csak nekünk. A gyerekek többsége is szereti, ha nem kell unatkoznia termelés közben. Márpedig ez néha hosszú folyamat. Anyám korában a radikálisok konkrétan odakötözték a csintalan kölköt a bilihez, az engedékenyebbek képes könyveket halmoztak fel a gyerek mellé. Amikor gyerek voltam, már a tévé elé ültetős módszer dívott. Aztán jött a modern technika, és az én lányom már zenélő bilit kapott a nagyitól, és láss csodát, a gombokat nyomogatva tényleg könnyebben jött az eredmény. Ha innen nézzük, a tabletes bili csak egy újabb lépcsőfok. Nem mondom, hogy jó, és nem mondom, hogy nem meglepő. De az megnyugtató, hogy a szerkezethez jár egy pisi és egyéb maszat elleni speciális védőfólia, és ha lecsukjuk a bili tetejét, akkor sima székként is használható. Ha játék közben ebbe a speciálisan kialakított tartóba tesszük az iPadet, attól sem kell félnünk, hogy a gyerek elejti vagy földhöz vágja.