Kisgyerek

Baktériumok a testeden

Mielőtt a baba megszületik, magzatként többé-kevésbé sterilnek mondható, hiszen nincsenek a testén mikrobák, baktériumok. Születés után ez azonban megváltozik.
2016. Október 03.

Néhány éven belül ugyanis a baba bőrének a felületének minden egyes milliméterét mikrobák ezrei lepik el. Mire a gyerek eléri az óvodás kort, addigra már számtalan populációt lehet megtalálni rajta.

Abban a pillanatban, ahogyan a baba megszületik, a mikrobák gyakorlatilag gyarmatosítják a testünket. És attól függően, hogy hol születtünk, nagyon változó mikrobákkal találkozhatunk.

Az első adag mikrobák az édesanyáktól származnak. Hüvelyi úton történő szülésnél ugyanis, amikor a baba áthalad a szülőcsatornán, már olyan baktériumok kerülnek a babára, amelyek segítenek megemészteni az első étkezést. Császármetszésnél pedig megint különböző mikrobák telepednek meg a csecsemőn.

A babák persze nem csupán az édesanyjuktól, hanem bármitől “kaphatnak” mikrobákat, amikhez csak hozzáérnek. Így az otthon született kisbabák teljesen más mikrobáknak vannak kitéve, mint azok a csecsemők, akik kórházakban születtek. Ezek pedig hónapokra, vagy akár évekre is hatást gyakorolnak az egészségre.

1 nap – 6 hónap

A nagyon apró csecsemőkön leginkább olyan mikrobák telepednek meg, amelyek a közvetlen környezetükben, illetve a családtagjaikon is vannak. A különböző populációk a test különböző szegleteiben élnek: vannak, amik a száraz, oxigénben dús környezetben, például a bőrön érzik jól magukat, míg mások a sötét, nedves környezetben, például a szájban.

Mikrobákat egyébként nem csak a testük felületén, hanem a szervezetükben is találni, így például az anyatejnek köszönhetően is jutnak bélmikrobák a kicsikbe.

6 hónap – 3 év

Ekkorra a fajok száma jelentősen megnövekszik. Például míg a csecsemők bélrendszerében 100, úgy a felnőttek bélrendszerében 1000 féle mikroba is található. Ahogy nőnek a gyerekek, úgy változnak is: például a babák folsavat a bélmikrobákból szereznek, a felnőttek már étkezés útján viszik be azokat. A babáknál inkább jellemzőek a folsavat termelő mikrobák, míg a felnőtteknél a folsavat betakarítók.

A mikrobák összetételére pedig még mindig nagy hatással vannak a szülők és a családtagok.

3 év – felnőtt

A hároméves gyereknek már nagyjából hasonló mikrobái vannak, mint egy felnőttnek. Ezek egyébként folyamatos változásban lesznek, reagálnak az olyan eseményekre, mint a láz, az antibiotikumos kezelés, a stressz, a sérülések, stb.

Öregség

Az időseknél egyes mikroba fajok egyre gyakoribbak, mások egyre ritkábbak lesznek. 65 éves kor felett a mikrobiális fajok száma csökken.

Mivel olyan sok dolog befolyásolja a testünk ökoszisztémáját, a populáción belül az azonos korú egyének között is számos eltérés lehet. Csakúgy, ahogyan az emberek ujjlenyomata is egyedi, a mikrobák létszáma és összetétele sem szokott két embernél teljesen ugyanolyan lenni. A mikrobákat befolyásolhatja a nem, a táplálkozás, az éghajlat, az életkor, a foglalkozás, de még a személyes higiénia is.

(via)