Baba

Legszívesebben beleharapnál a babád pufi karjaiba? Ez a cukiság agresszió

Ne ijedj meg: ha legszívesebben belecsipkednél a babád arcába, vagy össze-vissza harapdálnád az aranyos kis tagjait, az egy tipikus emberi reakció - sokan vannak ezzel így, ha egy édes kisbabát látnak.
2019. Július 30.
Legszívesebben beleharapnál a babád pufi karjaiba? Ez a cukiság agresszió

Időnként ugyanis, ha az emberek valamilyen, számukra nagyon aranyos dolgot látnak, akkor annyira elárasztják őket az érzések, hogy nem tudják magukat kontrollálni. Ennek a gyakori jelenségnek a neve a cukiság agresszió, amit sokszor a babák váltanak ki. Ilyenkor erős érzések lesznek úrrá rajtunk, és éppen az ellenkezőjét tennénk annak, mint azt várnánk – például ahelyett, hogy dédelgetnék azt, aki vagy ami kiváltotta belőlük ezt az érzést, szinte felfalnák. Ez hasonlóan működik, mint amikor valaki elsírja magát, ha nagy boldogság éri – pedig a sírást alapvetően a szomorú dolgokhoz társítjuk.

Mi váltja ki ezt a reakciót?

A cukiság agresszió kifejezést először Oriana Aragón, a Clemson Üzleti Egyetem szociálpszichológia professzora használta egy tanulmányában, amely szerint ez egy olyan reakció, amely segít feldolgozni a túláradó, pozitív érzelmeket. Ilyenkor olyan intenzív boldogságot érzünk, ami erőszakos impulzusként jelentkezik. A professzor szerint, ha egy aranyos csecsemőt, kisállatot, vagy más, nagyon helyes élőlényt látunk, legszívesebben felkiáltanánk (esetenként meg is tesszük), hogy Jajj, mindjárt felfallak!

Azonban ez a vágy nem társul valódi erőszakkal, és nem tudnánk igazából ártani a babáknak, kisállatoknak. Tehát, ha azt érezzük a babánkat nézve, hogy majd? bele harapnánk, az nem jelenti azt, hogy valójában meg is tesszük, csak az agyunk így segít megbirkózni a túláradó szeretettel, amit iránta érzünk. – Ez azért is fontos, hogy ne tegye az embert cselekvőképtelenné az, mennyire ellenállhatatlanul aranyosnak találja a babát, hiszen akkor nem tudná minden pillanatban megóvni – mondta Katherine Stavropoulos, a tanulmány vezető pszichológusa.

Nem mindenki érzi ezt

A cukiság agresszió azonban nem egyetemes jelenség, nem mindenki érzi ezt. A tanulmányban résztvevők 64%-a vallotta azt, hogy már hagyta el a száját az a mondat. hogy Olyan aranyos, hogy mindjárt felfalom!, 74%-uk dögönyözött már meg kisállatot, 60%-uk pedig aranyos kisbabákat. Arra nincs bizonyíték, hogy a szülők nagyobb valószínűséggel érzenének hasonlót, mint azok, akik gyermektelenek.

Ezért normális a cukiság agresszió

Egy 2012-es tanulmány szerint a csecsemők azért rendelkeznek az imádnivaló, babás vonásokkal, hogy ez azt váltsa ki a felnőttekből, hogy gondozni akarják őket. A tanulmány során a résztvevőknek fényképeket mutattak kisbabákról, amelyek egy részét manipulálták: nagyobb szemeket, kisebb orrot, pufókabb arcot csináltak a kisbabáknak. A résztvevőket arra kérték, hogy osztályozzák a fotókat az alapján, mennyire akarják gondozni a rajtuk szereplő babákat. A nem meglepő eredmény az lett, hogy a legimádnivalóbbra szerkesztett babarcok váltották ki a legnagyobb érzéseket.

(Forrás: smartparenting.com.ph)

 Kapcsolódó írásaink: