Terhesség

Kemény feltételt szabott az apa, akinek a lánya 17 évesen szült

Kérlelhetetlen az az apa, akinek a 17 éves lánya édesanya lett.
2023. Március 02.
Terhes kamasz

A Reddit egyik fórumán dohogott egy apa, akinek kamasz lánya anyuka lett. Az apa ugyanis nem hajlandó segíteni a lányának hétvégente a kisbaba ellátásában. Azt mondja, hogy amikor a gyereke, 16 évesen teherbe esett, három lehetőséget vázoltak fel neki: elveteti a babát, megszüli és örökbe adja vagy megtartja a kisbabát, azzal a feltétellel, hogy el is látja.

A szülők azt vállalták, hogy a lányukat segítik, amíg befejezi a középiskolát és majd az egyetemet, állják a gyermekgondozási költségeket, ám, amikor a lányuk épp nincs iskolában és nem is tanul, akkor ő vigyáz a kisbabára.

Ehhez képest a férfi azzal szembesült, hogy lánya egyezkedik a babysitterrel, hogy a hétvégén a 17 éves leányanya hadd mehessen el bulizni. Az apának ez nem tetszett és emlékeztette lányát a megállapodásukra.

A lány – a The Sun cikke szerint – arról panaszkodott az apjának, hogy túlterhelt az iskola és a baba gondozása miatt és csak egy kis szabadságot szeretne Ám az apja hajthatatlan volt, mondván, a lánya döntése volt a kisbaba megtartása, így most vállalja is a következményeket.

A Reddit fórumán hozzászólók nem voltak elragadtatva az apa kérlelhetetlenségétől. „Számomra úgy hangzik, hogy szó szerint ez az első alkalom, amikor a lányod, aki egyszerre anya és diák szeretne valamit csinálni, ami nem az iskolával és a gyerekneveléssel függ össze. Tizenkét teljes hónap a tinédzserkorából, amikor mindent megtett, amit „megkövetelsz”, szabadság nélkül.”

Voltak azonban, akik védték az apát, mondván, a baba nevelése a lánya felelőssége.

Kiemelt kép: IMDB