Terhesség hétről hétre

Ahogy Gyöngyi látja

Meg sem moccan,csak a szemét nyitogatja. Hangja sincs, majd nyávog mint egy macska. Apa kérdi: Anya! Mikor fog már járni, beszélni?? Most meg: az összes kilincs retteg tőle, a fiókok szaladnak, apa szerszámjai szétszélednek, szája mint a nagykapu, visít,gügyög, értelmes mondatokat alkot. Apa ismét kérdez: Anya! Mikor lesz már kicsit csendben? Mikor ül le 5 percre???-Hát apukám most már sosem :)))))

Irány az Óvoda! Avagy Anya, engem ne szoktass!!

2013.01.04. 20:38
Minden család életében eljön az a bizonyos nap,mikor meg kell válniuk csemetéjüktől. Az édesanyáknak a legrosszabb,ha szabad így mondanom. Már pedig szabad vagy nem, ilyenkor mi Anyukák egy darabot hagyunk ott az óvoda falai között a szívünkből.
Kislányom január 2-án töltötte be a 3.életévét. A gyomrom már tavaly szeptember óta görcsben volt minden egyes reggel és este (mikor időm volt agyalni) a tudattól,hogy tetszik vagy sem, januárban óvoda. Apa meg nyugtatott; "Jajj Anya! A gyerek csak óvodás lesz,nem katona...- nos köszönöm szépen, ez nekem felért már akkor egy tragédiával, s minden egyes alkalommal könnybe lábadt a szemem, görcsbe rándult a gyomrom és jött a remegés. "Mi lesz vele? Mi lesz Velem??" -igen, önző is voltam,de hát ki nem ebben a helyzetben?? Nem tudtam napjaimat elképzelni a kis törpe nélkül,aki mindig a fülembe csicsereg reggeltől-estig. Anya! Anya! Anya! Anya! ez kell,az kell,éhes vagyok,pisilni kell,mesét akarok,játszani akarok,fáj a hajam, fáj a szemem ez van,az van,így van úgy van. És hát Ő? Meg lesz nélkülem? Sírni fog utánam? Nem akarom,hogy rossz legyen neki... meg fogok őrülni itthon. Szeptember óta minden nap elmondtam neki, Babám, januárban oviba fogsz menni... Ő meg persze várta a dolgot....
S eljött a december közepe, mikor beírattam. Már akkor menni akart a csoportszobába játszani,de hát még nem lehetett, így január 7-ét beszéltük meg az igazgatóval. Cél kitűzve, beszoktatás akkor majd kezdődhet. A gyesem ketyegett, munkahelyem nem volt ahova vissza mehettem volna dolgozni. A beíratás utáni héten állásinterjúra mentem, ahol fel is vettek. Örültem, meg nem is. Akkor egy világ omlott össze bennem,mikor közölték, január 7-én kezdem a munkát.
Úr Isten! Most mi lesz?? - azt se tudtam,hova menjek, mihez kezdjek? Rohantam az oviba, kezdjük hamarabb az ovit... menjünk 3-án,mert itt akkor nyit az ovi. S közben a lányommal leültem aki még akkor 3 éves sem volt, hogy beszéljük meg; Anya dolgozni fog menni, s ott is kell majd aludnia az oviban, s hamarabb ott fogom hagyni,mint ami a teljes szoktatás ideje lenne. (egy hét) Ő meg csak helyeselt, nyugtázott, bennem meg az ideg egyre jobban munkálkodott: na most mi a fene lesz? Kellett ez nekem? Hogy fogom megoldani? Apa is dolgozik... ejj-ejj... de a munka is kell, pénz is kell... s egyre jobban jött a 2013.január 3-a.
Összekészítettem az ovis cuccokat, előtte jártunk az oviban az óvónővel beszélgetni,s kicsit megnyugodtam,mert már akkor bement, ugyan 10 percre, de játszott a gyerekekkel,míg mi beszélgettünk.
Apával karöltve kísértük be az óvodába január 3-án, fél tízkor. Apa öltöztette én pedig nyugtáztam az óvónővel; a mai napon fél 12 ig lehet. S mire észbe kaptam a lányom már a csoportszobában volt... Apa meg csak nézett, nézett utána,s megszólalt: "még puszit se adott..."-az óvónő is csak lesett. Visszahívta,Ő meg rám nézett: Anya, menjetek dolgozni,majd jöttök értem- megpuszilt minket,és ott hagyott. Mi pedig csak álltunk és néztünk,néztünk. Majd felocsúdva közöltem Edinával,hogy akkor mi elmegyünk,ha nem igényli a jelenlétünk...Edina pedig mondta nyugodjunk meg,biztosan nem lesz semmi baj.
Ott hagytuk... a telefonom hangereje egekig felnyomva, hátha hív a gyerek miatt... s mit ad Isten... nem csörgött a telefon. Mikor belibbentünk izgatottan fél 12 -kor, s meglátott minket, rároskadt az asztalra: "jajj, még nem akarok menni!!"- meg sem tudtam szólalni.

Edina megerősített minket, hogy egy okos,ügyes kislány, talpraesett,s nyugodjunk meg semmi baj nem volt. S hozzátette, elmondta neki Gyöngyike: "Anyának és Apának dolgoznia kell,nincs aki vigyázzon rám,ezért vagyok itt. Ha végeztek,jönnek értem,megyünk haza." Dagadt ám a mellünk: a mi "nagy" és ügyes kislányunk... Kifelé jövet már puszilkóztak a csajokkal, össze is barátkozott a többiekkel szépen :)
A következő nap,azaz ma már délig volt, reggelizett ebédelt az oviban,s ma sem akart hazajönni. Az óvónő tolta ki a szobából,hogy anyáék itt vannak, tessék csak menni :) Ő pedig már akkor kijelentette, legközelebb ott is alszik...

Bizalmat is adtunk a szeretet mellé a gyermekünknek, s ez jó dolog. Nagyon jó dolog, hogy bízik bennünk annyira, hogy ott mer maradni. Nincs benne félsz, hogy rossz helyen van, hogy rossz neki,hanem tudja, jó helyen van, s az óvoda érte van.
Büszkeséggel tölt el minket,hogy Ő a mi kislányunk. (Azért a szívem majdnem megszakadt,mikor ott hagytam)
Kívánok minden Anyucinak kitartást,könnyű szoktatást az ovi mellé! Szép estét! :)
tovább(1 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(0 értékelés eddig)

Amíg csak élünk

2013.01.04. 20:36
Életünk egyik legmeghatározóbb élménye az volt,mikor eldöntöttük,gyermeket akarunk. Akkor még nem tudtuk, mily óriási feladat ez, mily édes gyönyör, mely hol fáradttá tesz,hol lankadatlan energiával tölt el. Féltem, borzasztóan féltem attól a mérhetetlen nagy kérdéstől,mely minden Édesanyában felmerül: "Jó anya leszek? Jó apa leszek? Vajon jól fogjuk csinálni?" Teltek a napok,hetek,hónapok,s minden pillanatban csak Ő járt a fejünkben. Minden rendben van? Nincs semmi baja? Hogy fog kinézni? Próbáltam elképzelni milyen lehet a vajúdás,szülés. Agyaltam rajta, vajon minden rendben lesz e? Mennyire fog fájni? Ki fogom bírni? S mikor oda kerültem,csak az járt a fejemben, hogy Neki ne legyen semmi baja. Fájt,igen, minden pillanatát éreztem, fájdalom csillapítás nélkül. De nem érdekelt,mert csak Ő járt a fejemben. S Apa ott volt,erőt adott...Nemsokára megfoghatjuk! Nemsokára teljes egészében együtt leszünk,mi hárman. Aztán ott volt, pislogott ránk, apró ujjait mozgatta. Beindult a már addig is meglévő ösztön. Etettem,tisztába tettem,öltöztettem. Segítség nélkül. Nem tudtam,csak éreztem,hogy jól csinálom. Végigvittük az első rizikós évet, melyben a 365 napból talán a felében volt csak éjjelente alvás. Az első oltások,betegségek,fogacskák, balesetek, s minden más ami benne volt. Az elmúlt évek... Ápoltuk, óvtuk, neveltük. Nem tudtuk,hogy jó szülők vagyunk-e, csak éreztük,hogy mindent úgy kell tennünk,ahogy tettük,és jó lesz. Nem csak szeretetet,bizalmat,gondoskodást is adtunk a gyermeknek,ami ugyan olyan fontos. Nem halmozzuk el felesleges vackokkal. Ami kell,az meg van,s ez pont elég. A szeretet, a gondoskodás a legfőbb. S most,mikor már teljesen önálló kis ember,mikor odabújik hozzánk s megszólal cérna kis hangján:" Anya, Apa szeretlek! Ti vagytok a legjobb barátaim!" -s apró kis karjait nyakunk köré fonja- most már nem csak érezzük, tudjuk is,hogy jól csináltuk,amit csináltunk. S ezt folytatni is fogjuk amíg csak élünk...
tovább(0 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(0 értékelés eddig)

Egy Anya ha beteg sem beteg...

2012.04.04. 14:29
Óóóó, ha Anya beteg... az a második,ugyanakkor első legrosszabb,ami egy gyermekes családdal megtörténhet a világon. Ne kövezzetek meg,hiszen Anyák vagytok Ti is,tudjátok miről beszélek.... na ugye... :)

Adódott múlt pénteken,hogy átjött Apa egyik barátja,és elinvitálta egy kis pasis estére, hamburgerezni,kocsikázni,majd sörözni egyet otthon, a barátnál. Mint mindig, 20 perc noszogatásom után elment (mert persze mindig én könyörgöm ki,hogy legyen egy este amit nélkülünk töltsön el). Én meg mint Anya,vacsi a gyerkőcnek, fürdés kettesben,lefektetés,és mint NŐ,szakítok időt magamra;a betervezett pedikűr,manikűr,kozmetika (szemöldök igazítás,arcpakolás egyebek).-helyett persze hulla fáradtan beestem az ágyba és elnyomott az álom.

Hamar a "semmiben" találtam magam, majd mikor felébredtem ugyan,de szemem még csukva volt, mérlegeltem; hú de sokat aludtam,és már Apa is itthon lehet-hát nem így volt. Apa sehol,és aludtam kemény másfél órát. Nem vagyok hozzá szokva Apa hiányához,és ami azt illeti, valami egészen furcsát éreztem a hasamban.

Apa hazaért hajnali fél kettőkor, persze nem akart felkelteni,de sikerült, én meg mintha mi sem történt volna,imitáltam tovább az alvást. Ő öt perc alatt álomba zuhant,én meg átkínlódtam az éjjelt has és hátfájással. Szombaton reggel Ő dolgozni ment,én meg alig bírtam kikecmeregni az ágyból. Miután sikerült, szembesülnöm kellett a ténnyel: Véreset pisilek,de nem amolyan rózsaszínnel kevert rendes vizeletet, neeeem ugyan! Kő kemény vérpirosra festett véreset. Viszont nem fájt,és nem csípett,csak a tüdőm akart beszakadni,és a méhem. Álló helyzetben pedig azt éreztem, megszülök egy gyereket a húgycsövemen keresztül...

Apa dolgozik,kocsi nála,kártyám üresben, a gyerek hisztisen ébredt, összepisilte az ágyunkat,szétszedte fél perc alatt a szobát,megégettem az arcomat bundikenyér sütés közben a forró olajjal (csúnyán arcon köpött, de tényleg CSÚNYÁN),és alig éltem. De tényleg alig. Húzott vissza az ágy,aludni akartam egész nap,egész hétvégén. A gyerek meg táncolni a májamon, a fejemen, lerúgni a vesémet,és felgyújtani a házat. Bezártam a szoba ajtót, betettem egy mesét,ledőltem és próbáltam onnan lefoglalni Törpikét, legalább addig,amíg Apa hazaér. Még szerencse,hogy szombaton csal délig van. Viszont mikor hazaért és a III.Vh fogadta, kétszer is átgondolta, hogy valóban nincs e több munkája szombatra :D Főleg mikor közöltem vele, hogy gáz van, beteg vagyok, el kellene végezned a dolgokat...

Mintha azt közöltem volna Vele, hogy a féltett motorját ellopták, és fel is gyújtották.... na csajok, gondolhatjátok, még két órán belül béget ért az ún. "ágynyugalmam" mert jobban féltem attól,hogy súlyosabb kárt okoz magában kajakészítés közben,mint ami a munkahelyén történhet vele a szervizben,ahol dolgozik.

Az esti csatatér helyreállítást viszont hősiesen megoldotta,ami ugyan nem tartott tovább 5 teljes percnél,mert a kis Szélviharunk ismét végigsöpört :D

Lefekvés után az ágyban azért megkérdezte: "Anya,azért ugye meggyógyulsz? Mert ha lenne valami bajod,nem élném túl" -persze Drágám,csak kell egy alapos kivizsgálás. És egyébként nem tudom,hogy abba halnál bele hogy nem vagyok,vagy abba, hogy a gyerekkel ketten maradtok? :D:D

Viccet félre téve, most értem meg igazán, hogy Anyámat miért nem láttuk soha betegnek. Volt Ő is beteg,hajaj,de még hányszor! Csak Ő is mindig lábon hordta ki, mert első sorban Anya volt,aki nélkül megszűnt volna az élet. (Hiába tudott Apa főzni,meg mosni,az Anya, mégis csak Anya)
tovább(0 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(4 értékelés eddig)

Tündérke, ki szétszórja mosolyporát

2012.03.27. 10:57
Tegnap este volt egy nagyon kedves élményem aki elolvassa,fogadja szeretettel : Mikor egy nő Anyává válik,amikor először megfogja újszülött gyermekét,abban a pillanatban változik csak meg igazán. Szavakba nem öntött fogadalmat tesz arra,hogy óvni,védeni fogja gyermekét. A mosolyt tanítja meg neki,amikor csak lehet,mosolyogni fog gyermekére,még akkor is,ha nagy a baj. Az addigi,és azt követő sérelmeket,fájdalmakat félre teszi,nyelve egy nagyot,csakhogy megkímélje gyermekét. Mert bizony a gyermeki lélek nagyon érzékenyen reagál a bánatra,szomorúságra,haragra. Egy Anya igyekszik akkor sírni,amikor gyermeke nem láthatja, éjjelente,vagy este a fürdőkádban,vagy mikor a délutáni csendes pihenő van. Mert bizony,minden Anyának vannak fájdalmai, amitől igyekszik gyermekét megkímélni. Viszont hiába minden igyekezet, van,amikor nem lehet könnyek nélkül bírni,és mégis meglátja az erős Anyukáját pityeregni. És az addigi nőként használt "mi a baj?"-kérdésre már nem lehet a megszokott mindent megoldó "semmi" a válasz, a gyermeknek őszintén kell felelni, mert tudja,hogy baj van,és az a baj nem a "semmi". És ezek az apró kis tiszta lelkecskék mindig, még a lehető legszomorúbb percekben is mosolyt varázsolnak az ember arcára.. ezért osztom most ezt meg Veletek: Kislányom nemsokára 27 hónapos,Apukám pedig nemsokára 27 hónapja hogy itt hagyott bennünket... Tegnap lett volna 64 éves,és bizony akármennyire próbáltam könnyek nélkül bírni,még ki is festettem a szemem,mintha az bármit is vissza tudna tartani?!... este elszakadt a cérna,és sírni kezdtem. Gyöngyike odajött hozzám, megfogta a vállam és megkérdezte cérna kis hangján: Anya! Mi a baj?-én meg persze próbáltam először hárítani a megszokott női semmimmel, de tovább faggatózott kétségbe esve immáron erőteljesebb hangvitelben:-Anya! Mi a baj?? -Tudod Drágám, hiányzik Nagyapád...-és igen, könnyebb lett a lelkem,hogy megoszthattam Vele.Erre a válaszomra felcsillant a szeme,megörült annak,hogy majd Ő tud segíteni a problémámon, felkiáltott: Anya!!!! Ott van Nagy Apád!!!!-apró ujjacskájával Apára mutatott, aki az ágyon ülve figyelte a történteket. - Nem,kicsim, tudom,hogy Ő a Te erős és Nagy Apukád,de Ő csak Neked az Apukád,nekem Ő a férjem,a szerelmem, az én Apukám Zsoldos Papa,Zsoldos Mama, Gyöngyi Mama férje -elgondolkodott,szemöldökét összehúzva, kezeit hátra téve,majd kikerekedett szemekkel,felhúzott szemöldökkel megszólalt : Jaaaaaaa!! Bicsánat.... Aszittem'-és megvigasztalt! Megpuszilta a fejem,és megsimogatott. Én pedig félig sírva félig nevetve magamhoz öleltem. Sokkal jobban éreztem magam utána. Ő egy kis jó szívű Tündérke,aki még csak alig két éves!!!! Egy Tündérke, akinek van egy jó nagy zsákocskája mosolyporral tele,és szétszórja azt, mosolyt varázsolva arcunkra. Egyszerűen csodálatos kis teremtés,imádni való! A Mi mindenünk!
tovább(2 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(4 értékelés eddig)

Mi lesz velem?

2011.11.21. 20:17
Gyerekkel a napok hosszúak, az évek rövidek... s milyen igaz.
A napi 24ből, 48 órázom, hogy hogyan, még magam sem tudom. Míg egyedül voltam, nem jelentett gondot az este 10-től, másnap délután kettőig alvás. Most meg... jó ha 4 -6 órát alszom,és most meg már ez nem jelent akkora gondot. Nem mondom, néha sikerül fél 10kor már kidőlni, és másnap 9ig aludni, de ez elég ritka.
Emlékszem: mikor Gyöngyi megszületett, két hétig, míg sárga volt, egy hangját nem hallottam, csak nyafogott,mint a kiscica, azt is csak akkor, amikor éhes volt. Aztán elmúlt a sárgaság,kezdett megjönni a hangja, na és onnantól kezdve nem volt éjjel alvás. Elment a tejem is, tápszeres lett,és minden egyes nap egy örökkévalóságnak tűnt. Napközben még csak-csak, de éjjelente... három hétig a bébihordozóban aludt, mert se a kiságy, se a nagy ágy, se a babakocsi nem felelt meg neki. Aztán rájött, hogy a bébihordóban nem jó aludni csak úgy, fel kellett öltöztetni kabát,sapka,minden, és akkor kifeküdt, aludt. Újabb három hét ment el így. Aztán már az sem volt elég, két, igen KÉT teljes hónapig minden áldott este autóba kellett furikázni a hátsófelét, ha aludni akartunk, márpedig igen is akartunk, mert kimerültünk rendesen. De kinőtte. Átszokott az ágyikójára, simogattam a hátát, elaludt, viszont nem aludta át az éjszakákat, mert jöttek a fogacskák... óóó igen, azok a fogak. 3. hónaptól kezdve duzzadt az ínye, viszont az első foga 10 hónaposan jött ki. Ment a szenvedés rendesen,mindig volt valami. Aztán jöttek az első megfázások, és egy komolyabb hányás-hasmenés vírus, (elvileg rota), újabb megfázások... És most itt vagyunk.
Igazán még eddig nem fogtam fel,mikor azt mondták az ismerősök: "Úr Isten, de nagy már!-én meg csak legyintettem, dehogy is..
Hát, dehogynem! Most tűnt fel igazán,mikor délután aludt. Volt kis időm, leültem mellé, és csodáltam. Gyönyörű gyermek,egy valóságos kis angyal. A mi angyalkánk. Lassan két éves, 90 cm. Beszél, elkezdte a szerepjátékokat, rendszerint leültet az ágy elé, Ő mögém oson, és fésüli a fenék alá érő hajamat. Szereti nagyon. Nemrég még azt sem tudta, hogy a világon van, most meg... mindent kikér magának :)
Egy év, és jön az óvoda. Igen, jön. Vészesen közeleg, és én egyre jobban félek, pedig még egy év... Nem a gyerek miatt aggódom. Nem, dehogy. Én leginkább magam miatt aggódok. Én hogy fogom túl élni? Hiányozni fog az egész napos kérdezősködése: Ana? Mit csiálsz? -óó igen, egész nap micsiálok :) Persze, én dolgozni fogok, de akkor is. Minden pillanatban azon fog járni az eszem,mit csinál az én Manócskám? Miatta is aggódom, már most. Jó helyen lesz, biztos helyen, gyerekek közt, és szereti a gyerekeket. Biztosan fog Neki tetszeni. De akkor is, mi lesz velem?
Hát kérem, meg fogok őrülni...
tovább(0 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(1 értékelés eddig)

Anya lenni,bármi is történjék

2011.11.18. 17:06módosítva: 2011.11.18. 17:35
És ma már másodjára. Sajnálom. Nem akarlak untatni Titeket, meg őszintén, senkit nem akarok az én kis nyavalyámmal terhelni, de a gyerkőcnek nem mutathatom, ha padlón vagyok, Apa meg dolgozik.
Gyöngyike egész hisztimentes mostanában. Az elmúlt hetekben próbálta feszegetni a határokat, de miután rádöbbent, hogy igen is, Anya a főnök, és a szobában rossz egyedül lenni hiszti idején, ...hát, kezdi feladni. Na persze nem mondom, hogy tökéletes hisztimentes mintagyerek, de legalább tudom, hogy nem beteg. Ha már csönd van, nagy a baj.
Szóval a tények: Apa dolgozik, hétkor megy, öt után jön, vacsi, fürdés, és alvás. Így megy ez Hétfőtől -szombatig. Vasárnap se különb, csak nem hétkor tűnik el,hanem kilenckor, és napközben látjuk pár órát. Akkor itthon dolgozik.
Mi pedig a hidegre való tekintettel a nap legtöbb részét a házban töltjük. Én pedig egyre savanyúbb vagyok, egyre többet pityeredek el. Legtöbbet fürdésnél, meg mikor a leányzó alszik. Csak és kizárólag akkor. Akkor, amikor a család lehető legérzékenyebb apró tündéri lénye nem láthatja. Nem láthatja, hogy Anya, a bátor,szigorú és erős Anya, aki megvéd a porcicáktól, harcol a pókokkal,és egész nap talpon van, egyszer csak elbukik. Mert bizony, ő is csak emberből van. Azon félékből akiknek csak a könnyük van arra,hogy mindent eláruljanak vele, és talán, de csak talán kicsit is megkönnyebbülve érezzék magukat, ha egy picit is sírhatnak. Mert hiába vagyok már első sorban Anya, másod sorban én is csak egy gyerek vagyok.
Egy gyerek... hmmm... milyen szép szó. Menekülök én is a gyermeki világomba, már ami megmaradt belőle. Leginkább az emlékek, a közös vasárnapi ebédekről, a hétköznapi közös vacsorákról, amiken már ne vehetek részt. Legalábbis nem úgy, mint addig... Addig a napig. Viszont a gyermekemnek igyekszem ezeket a pillanatokat átadni. Legalább a közös étkezéseket, tv nézéseket, nagy sétákat. Anyával és Apával kéz a kézben.
S mi ez a majdnem depresszió? Nemsokára két éve. December 31.én lesz két éve, hogy az én Édesapám már nem lehet velem, velünk. Egyre jobban közeleg a nap. Vészesen fogy az idő, és a könnyeim. Még jó, hogy mindig vannak újak. A legjobban az fáj, hogy nem is láthatta az unokáját. Két nap. Csak két nap... Ennyin múlott. Valamiért ez így volt megírva, így kellett lennie. 31.én meghalt, január 2-án életet adtam az unokájának. Biztos vagyok benne, imádta volna, rajongott volna érte. Úgy, ahogy értem. És fáj. Nagyon fáj, mert el sem köszönhettem Tőle. És ezt a fájdalmat nem oszthatom meg senkivel. Magamra maradtam. Párom támogat, ahol csak tud, de ezt Ő nem értheti. "Anya, mi a baj?"-kérdi nap,mint nap. Pedig a válasz mindig ugyan az... Az, amit nem szívesen mond ki az ember. De néha muszáj. Halott... Akiért rajongtam.El kell fogadnom, mert mást nem tehetek. El kell engednem, éppen itt az ideje. De nehéz, mert nem lehetek a családommal sem az évfordulón. Idén nem biztos, hogy haza tudunk menni... a nyüves pénz... Nem baj, nyüszítek addig is magamban,mint egy kivert kutya. De csak magamban, mert bármi is történjék, a gyerek az, aki nem érezheti, hogy nincs minden rendben. Mert Anya vagyok,bármi is történjék. Az Ő erős,bátor Anyukája...
tovább(0 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(2 értékelés eddig)

Mert koszos a talpa...

2011.11.18. 12:18
Igen,igen, már megint csak bosszankodni tudok. Kövezzetek csak meg. Nyugodtan, majd legfeljebb azon is bosszankodok egy sort, biztos ami biztos.
Lehet csak a diéta miatt vagyok agresszív...? Bár, nem tudom, döntsétek el Ti. Azért elég szerencsétlennek érzem magam, vagy csak lehet én gyártok összeesküvés elméleteket, de most miért ne érezzem, hogy minden ellenem van? Mindegy, olvassatok,döntsetek. Lesz olyan is, aki majd jót mosolyog. Szóval,jó szórakozást! :)
Történt ugyanis, hogy a Deichmannban cipőt vettünk a lányunknak. Milyen egy 22 hós gyerek? Ugrál,sikít, jön-megy, fél másodpercre nem tudod leültetni. Nagy nehezen feltuszkoltuk a lábára a csizmát,közben Apával veszekedtünk, jónak tűnt, megvettük.
Egy hét múlva ráadtam,és hát bizony, nagy volt. Két lépést nem tett benne, leesett a lábáról. Mi legyen? Vigyük vissza! Garancia,és egyébként meg már máskor is jártunk így.
Bekajtattam hát az üzletbe, és az eladó már akkor fintorogva nézet rám. Húzgálta a száját,és elment. Kb 10 perc múlva jött vissza,akkor is csak azért, mert a biztonsági őr szólt neki, fáradjon a kasszához.
-Csere?-kérdezte megvetően.
-Igen, csere. Egy kisebbet szeretnénk,mert sajnos nagy lett. -ő meg ki sem vette a dobozból,csak levette a tetejét, és megszólalt száj húzva: -nem veszem vissza.
-Miért?
- hát, mert.... koszos a talpa.
-Hölgyem,elnézést, de meg sem nézte-jegyeztem meg, mire kitépte a dobozból,elviharzott vele (elvileg hátra vmi főnökhöz, de igazság szerint csak egy sorral jutott hátrébb) 10 mp múlva már ott is volt.
-Nem vehetem vissza, koszos a talpa.
-Na, de kérlek. Nincs a talpán semmi. Sőt, sehol nincs rajta semmi. Folt,apró piszok,szakadás, semmi. Egyébként meg, még ha koszos is lenne, egy cipőnek nem az a dolga???
-koszos a talpa-fújta tovább, egyre flegmábban, mire már egy vadidegen vásárló is ott termett,és megjegyezte, tényleg nem koszos a talpa.
-egy hónapja hoztam vissza egy olyan cipőt, ami még sáros is volt,és visszacseréltétek,zok szó nélkül... akkor most miért kekeckedsz???-kérdeztem már eléggé ingerülten.
-hát akkor biztos reklamáció néven vettük vissza.
-óó,hát ha neked az kell, hát reklamálok én...
-hát,de ez nem így megy.
-tudod mit?? akkor ebből valakinek baja lesz, csak az pont nem én leszek. -felakadt a szeme rendesen,köpni nyelni nem tudott,én meg kitéptem a kezéből,és kiviharzottam Apához a kocsiba. Nézett Ő is,mikor mondtam neki,mi történt. Érdekes. De a legérdekesebb,hogy most csak egy egyszerű melegítő volt rajtam,egy átlagos sportcipővel (ami kicsit sem átlagos mert a deichmannban vettük),és amint beléptem, már fintorgott. Na akkor most valójában miért nem vették vissza a cipőt? Mindegy is, mert az Ő rendszerük se tökéletes. Vagy inkább úgy mondom, vannak még normális emberek. Átmentünk egy másik üzletükbe, Apa vitte vissza,és kb 5 perc alatt már kint is volt. Minden szó nélkül kicserélték,és közölte a kedves hölgy,ha ne adj'isten, ez se lenne jó, vigyük oda vissza. Ott biztosan kicserélik, mert benne van a garanciában, és szó se róla, "a vevőnek mindig igaza van"...legalább is náluk.
Na szóval,most tényleg koszos, vagy állandóan ki kell rittyenteni magad, hogy normálisan bánjanak Veled?
tovább(0 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(0 értékelés eddig)

Most ez komoly?? Még az eredményt sem tudhatom meg. Szép.

2011.11.17. 10:19
Ó, igen! Én vagyok a "hisztis Anyukák Klubja" egyede, és persze, mindenért hisztizem. Szerintük...
Ma sem volt másként. De mit akartok? Már megszokhatnátok... vagy nem.
Nos, ugyebár olvastátok, kórházban voltunk, ami minden volt,csak gyerekbarát nem.
Hétfőn,mikor hazahoztam a gyereket, székletmintát vettek Tőle, kúp árán, mert nem kellett neki, de Ők csak kicsikarták. Hát, rendben. Baktérium, és parazita. Kettőt is,biztos,ami biztos. Hát,...legyen. Mikor a nővérke a kezembe nyomta a zárójelentést, mert az orvos ugyebár szíve szerint leszúrt volna..,közölte, hogy másfél, két hét múlva hívjam Őket az eredményért, azon a telefonszámon, ami a zárójelentésen van.
Rendben, megtettem. Kicsöng a telefon, felveszi a rögzített hang... ha tudja a kívánt mellék számát tárcsázzon,ha nem várjon a kezelő jelentkezéséig... a szokásos sablon szöveg, amitől az ember a falra tud mászni. Vártam, mert ugyan nekem senki nem adott melléket. "HP kórház, miben segíthetek?- Jó napot! Székletminta eredményért telefonálnék.- honnan?- hát a bőrgyógyászat felől.- várjon, felkapcsolom...Fel is kapcsolt, csörgött a telefon rendületlenül, egyszer felvették- Bőrgyógyászat.- Jó napot! székletminta eredményért telefonálnék- Óóóóó... (kínos csönd)- ööööö- itt vették le?????? (csodálkozva)- Igen, itt, és a zárójelentésen ezt a telefonszámot karikázták be, hogy itt érdeklődjek. -Óóóó...Igen?? Hát, akkor... ki volt a kezelő orvosa.- Xy. - Rendben, akkor leteszem, és hívja fel a portát még egyszer,és kérje a Drnőt. Viszhall'.- se szó,se beszéd, lerakta.
Rendben, ismét a géphang veszi fel, ismét a betegfelvevő: HP kórház, miben segíthetek?- Jó napot. Xy drnőt kérem kapcsolja. -Óóóóóóó. Hát azt nem tudom. Melyik osztály? (hát itt, már kicsit agresszív voltam. Nem én vagyok az egyetlen aki szerintem napi szinten telefonál a drnőnek, és nem tudják ki az, és hol doglozik???? érdekes)
Bőrgyógyászat. -Óóóó. Akkor kapcsolom. (én meg örülök,mint maki a farkának, végre, tudok beszélni a dokinővel) Hát a nagy fenét. - Tessék, bőrgyógy. - (ismét a betegfelvétel a gyógyon)-Székletminta eredményért telefonálok, immár másodjára.- Hívja a betegfelvételt, lete-nem!!!! nem hívom! Onnan kapcsoltak IDE.-Kérem a Drnőt. -Hát... akkor megadom a mellékszámot. 12345678....-12345678..? -Igen-Köszönöm!- Anya, de ne hívja most, kisvizitel. Majd fél óra múlva.
Fél óra múlva... de azért képes lett volna 10 perccel előbb telefonáltatni, és akkor sem vette volna fel senki. Köszönöm. Hát, letelt a fél óra. Hívtam én a számot, rendületlenül. 4 ből semmi. 5ből egy! Felvették! Szívem a torkomban, azt sem tudom,hirtelen mit mondjak. Ordítanék, kérdeznék, mire beleszólnak: Tessék, pszichológia....- Mi? csúszott ki a számon.- pszichológia,miben segíthetek?- Ó, kérem én xy drnővel szeretnék beszélni a bőrgyógyászatról, de ezt a melléket adták meg.- Akkor tegye le, hívja újra Őket, ez nem az a mellék.
Hát, felhívtam Őket újra, és újra, és újra. Minden alkalommal ugyan az. Hívja ezt, azt, amazt,ezen, azon, amazon a melléken. És mindig az a végkimenet, válaszok nélkül, eredmények nélkül.
Már harmadik hete, hogy hívom Őket, és mindig ugyan oda lukadunk ki; sehova. Már be akartam menni személyesen, de kézzel lábbal tiltakoztak ellene. Egyáltalán elküldték azokat a mintákat tenyésztésre? Lehet a kukában landoltak...
De persze, csak én spilázom túl, mert én is csak egy vagyok a Hisztis Anyukák Klubjából...
tovább(0 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(0 értékelés eddig)

Magyar Eü..nem köszönöm,h vagy nekem

2011.11.16. 13:59
Mostanában nem jutottam gép elé, ez a történet is három hete volt, érik bennem az óta,és most, hogy ide kerültem, hát kiírom magamból.
Egyik szombaton beültünk a kocsiba, és nyakunkba vettük Pestet. Nem volt konkrét célunk,csak úgy kocsikáztunk egyet.
Este értünk haza a kis csavargásból, másnap éjjel kettőkor arra keltünk,hogy a gyerek iszonyat fészkelődik, átraktam közénk,és ahogy párom végig simította kicsi testét, hogy nyugodjon meg, felordított: Villanyt!!!! -felkapocsoltam,és szembesülnöm kellett a ténnyel: valamitől tiszta csalánkiütés volt a kis teste. Duzzadt piros foltok borították a lábait, karjait mindenütt. Ahogy vakarta, úgy dagadt,és egyre több és több jött ki rajta. Gyorsan felöltöztettem, és ültünk az autóba: vigyük az ügyeletre. Odaérve csengettem, mire kb két perc után egy flegma,álmos nő beleszólt a kapucsengőbe: Mi van?- Egy 21 hós gyereket hoztunk. -MOST?????- most, miért mégis mikor,ha most lett rosszul???? kérdeztem tőle felháborodva.- joh...megyek...-felelte vissza félvállról.
Hát most, b...meg,most. Mégis mikor??? Még ilyet. -Anya, jön már-próbált Apa csitítani. Kinyitotta a nő az ajtót,és megszólalt- miért nem tudták hívni az ügyeletet??? nem kellett volna felkelnem.- ÓÓÓÓ igeeeeen????? Tudtommal az ilyen személyeknek az a dolga, hogy rögtön ott legyen, ha kell... de mindegy, mit akarok én, egy aggódó anya, kinek a gyermeke ödémásodik magától? Hogy gondolom én ezt, hogy orvoshoz fordulok??? ejj, még szégyelljem el magam... Köszönöm...
10 perc múlva lejött az orvosiból az orvos,megvizsgálta,adott egy beutalót a HPálba, és útnak eresztett minket. Az asszisztens azért az orrunk alá dörgölte, hogy legközelebb hívjuk ki az orvost, ne mi menjünk (mert ahogy először említette, akkor aludhat tovább)....
Háromra beértünk a HP kórházba, ahol 15 perc !!!!!!!!!(hajnali 3kor mikor senki nincs) alatt vettek minket fel. Majd közölték: Várjunk, majd szólnak ha bemehetünk az orvoshoz. Fél óra, semmi...egy óra, semmi... Másfél óra múlva behívtak. Megvizsgálta az orvos,szokásos kérdések,allergia,gyógyszerérzékenység,mit evett, stb,és kapott egy kanál fenistil szirupot. Várjunk fél órát,és majd visszahívnak. Kivételesen 38 percet vártunk. Megvizsgálta, és mivel azt mondta,szerinte nem javult,hát menjünk fel a bőrgyógyászatra,és befektetik a gyereket. Nem akartam beleegyezni,de megtettem.
Senki,ismétlem SENKI nem volt,és 7:05 perckor vettek fel minket az osztályra...röhej, mit ne mondjak.
3000 Ft-ot fizettem,hogy bent lehessek vele, háromszori étkezéssel,és külön ággyal,mert a nem akartam, hogy nagyon megviselje, hadd aludjak mellette.
Nos,étkezés: napi 3, reggeli,ebéd,vacsora. DE! Nem ott,ahol a gyerek van, menjek át másik épületbe. Kérdeztem: Gyerek jöhet velem? Elvégre nem olyan beteg,csak kiütései vannak. -Nem.-Miért???-hát, mert....-ennyi volt a válasz. -Akkor ki vigyáz rá?- Hát senki, mármint itt a nővérkék, ha a folyosóra megy, de mivel Ő még kicsi, akkor a szobába bent lehet hagyni.- ???????????? meredt a szemem rendesen. Ok, akkor nem eszek... szobatársunk sem volt,nem tudtam volna kire hagyni. A gyereknek elvileg saját menüt állítottak össze, minden esetre csak olyat kapott, amit egyáltalán nem szeret, hiába kérdezték,és jegyzetelték előtte mi az amit eszik,mi az amit nem,hogy az alapján kapja az ételt.
A mosdó: oda jártam ahova az az ember is,aki az utcáról betéved. A gyerekkel... én magam nem fértem be rendesen a fülkébe akkora, és még a gyerek is... Gyöngyi,ne fogd meg, maradj itt, ne nyisd ki az ajtót,stb.
Fürdés: ugyan az, mert nem aludt a gyermekem,ha nem voltam mellette. Rettegett, amint meglátta a nővérkéket. Ordított, potyogtak a könnyei... nem tehettem meg Vele, hogy csak úgy otthagyom, kiszolgáltatottan...
És ami a legfontosabb: BETEGELLÁTÁS.
Na kérem szépen,ez rakta fel az i-re a pontot, de rendesen. Nem egyet, kettőt is...
Kezelése: Reggel Aerius, vizes borogatás napi 4szer, délben és este fenistil csepp, kenegetés napi 4-szer. A reggeli gyógyszer rendben volt. A többiért könyörögnöm!!!!! KÖNYÖRÖGNÖM kellett. Kenjék be,mert nem adták ki a kenőcsöt. Borogassák,mert nem hagyták ott a vizes ruhának valót. És kérem, pisis a gyerek, kaphatok tiszta ruhát? -már ha sajátunk nem lehet. Válasz: Most nem érek rá, Anya, türelem, nemsokára hozom... Egész nap a pisis ruhája volt rajta, kenni kétszer kenték,vizes ruha egyszer volt... És azokért is könyörögtem.Én,aki azért mentem oda,hogy ellátásban részesüljön a gyermekem, ALANYI JOGON! Ez volt aznap,mikor befektették a gyereket, vasárnap.
Hétfőn hajnalban: 4:25 perckor beront egy nővér: Jó reggelt Anya! Jó hír, hatkor ébresztő (akkor miért most kelt??)- viszont van egy rossz hírem...- Mi az???- Saaajnos át kell költözniük a kislányokhoz szembe, a 12 ágyasba, mert jött egy kruppos kisfiú.... Na itt telt be a pohár, döntöttem: ma ha törik,ha szakad hazamegyünk. Fizetek, és nem azért, hogy nekem kényelmes legyen,hanem hogy a gyermekem elvileg rendesen ellássák, még áttesznek egy olyan szobába, ahol hasmenéses gyerekek vannak,ahol nem fog aludni, enni az enyém, mert túl kíváncsi a többi gyerekre. És ennek tetejében: Mi az áldást keres kruppos gyerek a bőrgyógyászaton??? És miért egy baba szobába teszik be, holott 12 éves???????? És miért nem rakják a fiú szobába, ahol SENKI NINCS, már ha annyira a bőrgyógyászatra akarják tenni?????? Erre nincs válasz,mind a mai napig.
Ne is említsem, saját felelősségre hazahoztam a gyereket. A főorvosnak leharaptam a fejét, elpanaszoltam magam, mire Ő háborodott fel, " Micsoda hisztis Anyák vannak itt"-jegyezte meg,és kiviharzott. Mint megtudtam, azért volt többes szám, mert egy másik Anyuka is besokallt. Igaz, Ő tovább bírta, 3 napig, de mikor arra kel éjjel,hogy az elvileg tiszta ágyneműtől kipattogott Ő is, és a gyerek is, betelt nála is végleg a pohár. Távoztunk hát mind a ketten,saját felelősségre.
Mikor másnap bevittem a gyermekorvosunknak a zárójelentést,kérdezte,miért jöttünk haza, hát elmondtam Neki is. Hozzá tettem,Drnő, ha kell minden áldott nap behozom Magához, de én oda vissza nem viszem. Mire felnézett a papírból: Igen, HP kórház. Megértem, mindent csináljon úgy ahogy a papíron van,és érzi. Nem lesz gond.
Napi 5ször vizes ruháztam a gyereket, a gyógyszer adagjait beadtam (nem ordított, nem remegett egyszer sem,nem úgy,mint akkor), hatszor kentem, betartottam a mediátor mentes diétát, és láss csodát, egy nap alatt majdnem eltűnt az összes foltja, egy hét alatt az utolsó nagy lila foltok is eltűntek. Ismét normál kaját kap,és kutya baja...
Hát ez a Magyar E.Ü. Nem köszönöm, hogy vagy nekem...
tovább(5 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(8 értékelés eddig)