Terhesség hétről hétre

Neked irom, kicsi virágom, Sára

Elmesélem neked és a világnak, milyen volt várni rád, milyen volt, amikor eljött a nagy nap, a születésed napja, hogyan teltek a napjaink azóta, mit gondoltam, éreztem irántad. Hogyan lett minden nap egyre fontosabb a jelenléted, a tekinteted, a mosolyod. Mert nagy kihívást jelentesz, nagy megpróbáltatást és egy életnyi út van előttünk.

2009. június 10.

2009.06.10. 11:08
Kedves Sára,

Tegnap fedeztem fel, hogy jönnek megint a fogaid - a maradék négyből egyszerre három. Kedvesem, most már tudom, miért vagy ilyen nyűgős.

Amúgy a határok beazonosítsa folyik nálad. Most éppen addig húzod, amíg fel nem emelem a hangomat...


Majd jövök még...
tovább(0 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(190 értékelés eddig)

2009. május 9 - 20.

2009.05.20. 11:24
Kedves kislányom,

A bölcsit szereted. Annyira, hogy a minap arra jártunk hétvégén és amikor nem a bölcsőde kapujába mentünk, elég nagy hisztit csaptál. Jól eszel, aludni már nem alszol olyan jól, de tegnap például pihentél: lefeküdtél, csendben voltál, nem zavartál senkit. A csoporttársaidat a bölcsin kívül is megismered, a közeli játszótéren fedezted fel őket. Elégedett vagyok.

Ami nem tetszik, hogy máris összeszedtél egy kellemetlen szokást - ha valamit nem kapsz meg azonnal, abban a pillanatban elkezdesz keservesen sírni. Eddig sem voltál a türelem mintapéldánya, de nem hisztiztél ennyit és ilyen sokáig. Tegnap sikerült beszélnem az egyik óvónénivel, hogy van hasonló szokású csoporttársad vagy saját szerzeményed ez a viselkedés. És hát a barátnőd, akit a legtöbbször emlegetsz az. Ez van. Majd túl leszünk ezen is.

Amit tanultál az utóbbi pár napban. Vasárnap magadtól rájöttél, hogyan szúrj fel ételdarabokat villára. Annyit láttál, amennyit közös étkezés alatt, külön nem mutattam meg neked. Sokáig úgy használtad, mint a kanalat, nem túl sok sikerrel. Halat sütöttem neked és annak darabjaival bajlódtál épp, amikor egyszer csak felkiáltottál - anya, Sára villával eszik! És lám!

Tegnap először kértél engedélyt valamihez. A postán álltunk sorban, mászkáltál ide-oda majd egyszer csak odajöttél hozzám és nagyon szépen megkérdezted: Anya, odamehet az ablakhoz? Leesett az állam. Egyrészt a szép mondat miatt, másrészt, hogy végre megtetted azt, amire már hetek óta kérlek. Nagyon jól esett.

Tegnap este vacsoránál, amikor a következő adag kása leesett a kanaladról a következőt találtad mondani: Azt a kutya mindenségit! Köszönöm, bölcsis óvónénik!

Csók.
tovább(1 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(0 értékelés eddig)

2009. április 23. - május 7.

2009.05.07. 11:38módosítva: 2009.05.07. 12:30
Kedves Sára,

Pár dolog lemaradt az előző bejegyzésből - valamikor április közepe táján megtanultál köpni, ami elsősorban a fogmosás miatt fontos, hiszen addig lenyelted mind a fogkrémet, mind az öblítő vizet.
Szoktál segíteni teríteni, és most pontosan tudod, hol a villa helye a tányér mellett. Egyszer egyenként adtam oda neked a villákat és az elsőt leraktad előbb a jobb oldalra, majd arrébb mentél, megnézted és fejcsóválva átraktad a másik oldalra.
Szereted megmondani, mit vegyek fel, a szekrény nyitva, oda mész és kihúzol valamit: "Anya, ezt vedd fel!".
Nagyon ügyesen tudsz vetkőzni - nadrágot, harisnyát, szoknyát, zoknit. A felsőket nem tudod levenni, ellenben nagyon ügyesen veszed fel őket, legtöbbször az eleje jó helyre is kerül. Ha akarod, fel tudod venni a zoknit. A cipőt le tudod venni, a gumicsizmádat meg fel tudod venni ügyesen.
Lefekvés előtt nagyon figyelmesen hallgatod az aznapi eseményeket, amiket felidézünk, általában a kérdésekre is jól válaszolsz ezzel kapcsolatosan. Úgy veszem észre, hogy a mesék is egyre jobban foglalnak le és általában már végig hallgatod.
A piros szint pontosan meg tudod nevezni, a többi szín általában még zöld neked.

Mivel nagyink elutazik külföldre, ezen a héten elkezdtük a bölcsit. Azt hiszem, én jobban izgultam, mint te. Első nap 30+30 percre maradtál, nagy sikerrel, nem is akartál eljönni. Kedden már 9-től f12-ig voltál bent és egészen jól érezted magad. Tegnap már az ebédet is a bölcsiben etted meg, ma meg kipróbáljuk az alvást és tulajdonképpen már annyi ideig maradsz ott, amennyit amúgy is fogsz. Az óvó nénik azt mondták, hogy tegnap teljesen önállóan etted meg az ebédet és egyébként is barátságos és nyugodt voltál. Drukkolok neked.
tovább(1 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(0 értékelés eddig)

2009. február 23. - április 22.

2009.04.22. 11:18
Édes, pici leánykám!

Ritkán járok erre, bevallom – lusta vagyok. Életünk pereg, minden napra jut valami érdekes, próbálom fejben elrakni. Most elérkeztem memóriám határáig, félek, hogy a lényeges dolgokat is elvesztem. Így hát összeírom, miket csináltunk a legutóbbi két hónapban, mert rengeteg dolog történt.

Kezdem a véggel, a tél végével. Igaz, lassan májusba csúszunk, de a történet kihagyhatatlan. Amikor leesett az első és egyben az utolsó hó, a nagyiék udvarában a szomszéd gyerekek építettek egy hóembert. Kapott színes gyermek sapkát, sárga műanyag kupakot gombként és feketét szem gyanánt. Beleszerettél. Naponta emlegetted. Nagyihoz érve első dolgod volt oda menni hozzá. Eltelt pár nap, melegebbre fordult az idő és a hóemberről leestek a fekete kupakok, csak két karika maradt a hóban. Délután kifelé menet megálltál az udvarban, nézted, nézted a hóembert majd nagyon okosan megjegyezted: „Alszik…”. Ebben maradtunk, a hóember alszik. Majd másnapra a hóember kissé oldalra dőlt (olvadt), erre az „Fekszik” diagnózist állítottad fel. Pár nap múlva annyira meleg volt már, hogy a hóember teljesen elolvadt, a sapkája még ott volt egy napig, de aztán azt is elvitték a gyerekek. Hetekig, nem viccelek, legalább 3 hétig emlegetted, kerested. Elmeséltem neked, hogy a tavasz jöttével a hóember elolvadt, azaz elköltözött a télapóhoz Északra. És majd csak akkor jön legközelebb, amikor majd újra lesz tél, hideg és hó.

A tavaszunk egy különleges eseménnyel kezdődött, a születésnapoddal. A második szülinapod! Maga a szülinap ünneplése nem volt olyan nagyon nagy dolog, egyébként is édesapádnál töltötted azt a hétvégét. Ami engem csodálattal tölt el, hogy mekkora vízválasztó ez a fejlődésedben. Az eltelt két hónapban meg tanultál igent mondani, segítség nélkül lépcsőn lemenni (mármint lábon), okoskodni, nadrágot fel- és levenni, az autóúthoz érve külön felszólítás nélkül megállni, válogatni, rendet rakni, alkudozni (ez utóbbi inkább tőlem jön, te csak beleegyezel, vagy nem), nyelveket megkülönböztetni, azaz pontosan tudod, kinek milyen nyelven kell mondani dolgokat. Azonban ezek mind picik ahhoz képest, hogy tanulgatsz bilire járni.

Most jöjjenek a szösszenetek, ömlesztve, ahogy emlékszem rájuk.

A minap kocsit mostunk. Mászkáltál, mászkáltál körülöttünk, majd találtál magadnak egy rongyot és a fényszórót kezdted el törölgetni, „Sára segít, Sára segít!”…

Amikor megláttad a kocsink betört ablakát, keservesen mondogattad: „Elszakadt, elszakadt!”…

Egyszer, régebben még, a nagyi elmondta, hogy hazugságon fogott téged. Hogy a pelusban volt a kaka, de te csak azt hajtogattad, hogy „Kaka nincs”. Az elmúlt hétvégén megvolt a válasz. Sikerült bilibe kakilni, amikor végeztél, közölted: „Kaka nincs”. Már nyitottam a számat, hogy hát hogy-hogy nincs, hiszen ott van a biliben, mire mondtad: „Kaka nincs a pociban. Kaka a biliben van”. Én majdnem elsírtam magam ettől az egyszerű és tiszta logikától. Hát persze! Akkor régen is nagy valószínűséggel erre gondoltál, hogy benned nincs, már a pelenkában van… (Ami a hazugságot illeti, elmondtam anyunak, azaz a nagyinak, hogy tudomásom szerint a hazugság, mint fogalom kb. úgy 6-7 évesen jelenik meg, akkor tudnak a gyerekek különbséget tenni a „nem tudom, nem akarom elmondani” és a „szándékosan mást mondok” között. Arról is beszéltünk vele, hogy ha elég sokszor hajtogatja, hogy hazudsz, a végén tényleg azt fogod tenni, mert így akarsz majd megfelelni az elvárásának.)

Egy másik WC-s történet. Amikor úgy tűnt, most már elő lehet venni a bilit, találtam egy ülőke szűkítőt. Fel is raktam, egy kicsit billeget, ezt szóvá is tettem a kedvesemnek, hogy ez a szűkítő nem erre az ülőkére van méretezve és hogy ne hogy lebillenj majd róla. Te ezt hallottad. És most már nem tudlak meggyőzni, hogy nyugodtan felülhetsz rá, mert ott vagyok és vigyázok rád. A WC-re felcsimpaszkodsz, felülsz. A szűkítőre nem. Hihetetlen, milyen erősen befolyásolt téged az én első reakcióm, a bizonytalanságom.

A földre dobálós hisztit felváltotta nálad a „nagyon-el- vagyok-keseredve” sírós hiszti. Nagyon jól csinálod, ember legyen a talpán (most dicsérem magam), aki meg tudja különböztetni, mikor sírsz valóban és mikor színészkedsz.

Be nem áll a szád. Reggel még a szemed csukva, de már mondogatod a dolgokat. Mindenhez van szavad, dirigálsz (nem szeretem), énekelsz (szeretem), versikéket mondasz, néha direkt halandzsázol valamelyik dalocska ritmusára.

Amikor még volt hó, sokat szánkóztunk, a te olvasatodban ez úgy nézett ki, hogy csak húzni akartad a szánkódat, benne ülni nem. Kibírtál pár métert és kész…

Rettenetesen utálsz hajat mosni, hiába mutattam meg neked, hogyan hajolj előre, hogy a víz ne folyjon a szemedbe, ficánkolsz, kiabálsz és sírsz…

Imádod a hátmasszázst. Van egy mondókás masszázssor, oroszul, azt minden este kéred, legalább kétszer-háromszor. Ismered már a szövegét, előre mondod…

tovább(3 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(0 értékelés eddig)

2009. február 22.

2009.02.23. 12:58
Kedves Sára,

Szavakkal aligha tudnám kifejezni azt a varázslatos élményt, ami tegnap ért. Van nekünk egy világító földgömbünk. Szép, meleg színekben pompázik, esténként, amikor lefekszel, be szoktam kapcsolni neked egy pár percre. Kérni is szoktad. Tegnap is bekapcsoltam és tovább maradt így, mint általában. Tettem-vettem a másik szobában és a helyedre képzeltem magam, ahogy ott fekszem a sötétben, nézem a szépen kivilágított, színes gömböt, álmodozom félálomban…

Amikor benéztem hozzád, hogy lekapcsoljam, a fejemben lévő kép elevenedett meg – ott feküdtél az ágyadban, a fejed alá gyűrted a takarót párnaként, merengve nézted a fényt. Hol jártál épp? Milyen meséket szőttél magadnak? Olyan szép, olyan tiszta.

Odasúgtam neked, hogy jó éjt! Megsimogattam fejecskédet, átfordultál a párnára és már csuktad is a szemed.
tovább(1 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(0 értékelés eddig)

2009. január 13 - február 17.

2009.02.17. 13:40
Kedves Sára,

Az utóbbi egy hónapban volt örömünk, volt bánatunk. Az előbbiből sok, a másikból csak egy és már túl is vagyunk rajta.

Egy hónappal ezelőtt eltört a kulcscsontod. A rémes részeket nem akarom már felidézni, most már túl vagyunk rajta. Zöldgally törésed volt, ami azt jelenti, hogy a csont külső része sérült meg csak, a fő szerkezete nem. Két hétig kellett felkötött kézzel járnod, ebből egy estére én is felkötöttem a karomat, hogy kedvet adjak neked, mert amúgy nem engedted, hogy rajtad legyen a kötés. Ahogy kijöttünk a vizsgálóból, azonnal mondtad – nem jó, nem jó, és már vetted is le az egészet. Napközben alig lehetett észrevenni, hogy valami baj van – szépen mozogtál, élénk voltál. Amit nem tudtunk szokásosan csinálni, az az öltözés. A karod felemelése nagy fájdalommal járt, még úgy is, hogy nagyon óvatosan, szinte mozgatás nélkül cseréltünk ruhát. A másik meg az alvás volt – éjjelente, amikor forogtál, egyszer-kétszer ráfeküdtél a törött válladra. A sírásodból ítélve nagyon fájt. Az első hét vége felé már láthatóan kevésbé érezted a törést, a második hétben le is vettem a kötést.
A kontroll napján a dokik hibája miatt 3-szor kellett röntgenfelvételt készíteni, egyáltalán nem örültem ennek. Egyszer rosszul küldték föl a beutalót – csak a törött jobb csontról, majd eszükbe jutott, hogy kell a másik is összehasonlításképpen. Akkor a röntgenológus középről vett fel, de nem látszott rendesen a bal vállad. Jött a harmadik felvétel.
A törés előtti héten meg kötőhártya gyulladásod volt. Meg az orrod is folyt.

Azóta viszont semmi bajod! Koppkoppkopp! Csak makacs vagy és akaratos. Én meg nem mindig tudom kezelni. Kedvesem szerint nem vagyok következetes. Hagyom, hogy azt tanuld meg, tök mindegy, mit mond anya, a végén úgy is az lesz, amit akarok. Most jobban odafigyelek, hogy kevésbé szigorú, de annál inkább következetes legyek veled, mert amúgy én is azt látom, hogy ha nincs kedved valamihez, akkor fittyet hánysz arra, amit mondok neked. Amit a legjobban utálok, hogy sokszor nem bírom ki és kiabálok veled. Te meg ekkor leblokkolsz, úgy tűnik, és pláne nem akarsz tenni semmit. Szóval most revízió alá került a viszonyunk, kissé elbizonytalanodtam.

Visszatérve rád. Te. Élénk kis csillagocska, állandóan izgómozgó tündérke. Ha nem alszol, akkor mozogsz. Folyamatosan. Mindig. Rakosgatsz dolgokat, vagy kalimpálsz. Vagy énekelsz. Ezt is szinte állandóan. Ha nem, akkor dumálsz. Édes, vékony hangon. Önmagaddal is. Imádom, ahogy a Toreador indulóba behelyettesíted a szavakat és a „tá-tá-tátáta” helyett a „ma-ma-mamama” hangzik el.

Kedvenc játékod mostanában az – saját elnevezésben – olioli. Ez dartsot jelent, ezt a hangot adja ki a tábla, amikor játékos csere van. Van felnőtt darts, azt csak nézed, van gyerek tábla is, ami egy mágneses tábla és a dárdák ráragadnak, nem beleállnak. Szóval a játék maga és a dárda az oli, a tábla az olitábla.

Remek memóriád van és nagyon jó a megfigyelő képességed. A saját dolgaid nem érdekelnek, de azt tökéletesen tudod, a nagypapa hol tartja az öngyújtóját és látványosan elviszed a helyére, ha másutt találod meg. Egyébként is, ha nem játékról van szó, általában könnyű téged rábírni a rendrakásra. Egyelőre.

Esténként jó éjt kívánó rituálét hajtasz végre: végig jársz mindenkit és „Jó éjszakát”-ot kívánsz. Addig nem mész tovább, amíg az illető nem válaszol. Aztán jönnek a tárgyak. Ahogy haladunk a lakásban: jó éjt, szék, jó éjt, kabát, jó éjt, cipő, stb… Alvásod jó, nagyon ritka, hogy éjjel ébrednél. Reggel úgy f8-8ig alszol, utána még előfordul, hogy akár egy órát is elvagy, ha hallod, hogy senki sem mozgolódik, azaz alszik. Amikor már eleged van az ágyban ülésből, akkor „Anya, gyere de!” magyar és orosz nyelvű felkiáltással jelzed, most már ideje lenni kimászni.

Rengeteg igét ismersz már, sok tevékenységet meg tudsz nevezni. A tárgyakkal már nem vagy olyan jóban, de szorgalmasan kérdezed: „Ez mi?”

Tegnap végre szánkózhattunk egy keveset az utcánkban. Nagyon élvezted. Igaz, csak akkor voltál hajlandó egyenesen ülni a szánkóban feltett lábakkal, ha a többiek előttünk voltak, ha nem, akkor forogtál ide-oda, hogy lásd őket, hívogattad, hogy jöjjenek ők is szánkózni. Ma megint megkíséreljük a dolgot, ezen túl hóembert is csinálhatunk a kertben.
tovább(1 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(0 értékelés eddig)

December 2 - Január 12.

2009.01.12. 13:49módosítva: 2009.01.12. 13:57
Kedves Sára,

Megint eltelt egy hónap, immár 22 hónapos vagy, sok kiló és rengeteg centi. Mostanában nyúlsz, hosszabbak a kezeid-lábaid. Látom, ahogy egyre rövidebbek a pulóverek ujjai, a nadrágok szárai.

Nagyon eleven, huncut kislány vagy. Néha angyalka, néha kezelhetetlen kölyök. Nem tudom, hogyan függnek össze a dolgok, de vannak napok, amikor akkor az összhang és a megértés közöttünk, hogy soha jobbat, némely napon meg az őrületbe kergetsz a viselkedéseddel. Jó napon elég egyszer elmondani a dolgokat, mindent értesz, azonnal reagálsz. És vannak napok, amikor semmi sem jó se neked, se nekem. Annyira makacs tudsz lenni, hogy még engem is túlszárnyalsz.

Továbbra is a beszéd az, ahol a legnagyobb fejlődést mutatod. Most már háromszavas mondatokat is szerkesztesz, lassan megtanulod az igen használatát is, egyre pontosabban mondod a szavakat. És persze rengeteget babanyelvezel még mindig. Néha olyan hosszú és hangzásra összefüggő "mondatokat", monológokat raksz össze, hogy csak ámulok-bámulok. Próbálom megérteni, mit is mondasz, de egyelőre nem megy.

Szeretsz énekelni és mondókákat mondani. Rengeteget tudsz már és engem is tanítasz. Édesapáddal tanultad meg a Boci, boci tarka-t. És neked köszönhetően tudom már a harmadik és a negyedik sort is. Orosz és magyar dalokat is énekelsz: Hinta palinta. Csip-csip, csóka. Hatan vannak az én ludaim. Megy a gőzös. Boci, boci tarka. Pont, Pont, vesszőcske. Olyanokat is tudsz már, amiket én nem, pl valami a kacsáról, amely fürdik. Oroszul: Idet bicsok. Pesnya Geni, Csungá-csángá. Antoska, Antoska. Kalinka. Bajú-bajúski, Atibati, Kuj-kuj csebotok, V lesu rodilas jolocska. Oblaka. Nagyon sok dalnak ismered a refrénjét vagy a dallamát. Egyes daloknak egészen jól idézet a muzsikáját. Még a kedvenc Karment is kezded dúdolni, egyre jobban hasonlít.

Ételekben kicsit változtak a kedvenceid: maradt a kefir, jött a rántotta és a sajtos tészta. Gyanítom, hogy az utóbbit üresen is megennéd, a szarvacskáért nagyon oda vagy. Jó étvággyal eszed a leveseket, a húsokat továbbra sem kedveled túlzottan - lusti vagy rágni és inkább kiköpöd. Nagy sztár a mandarin és a tejhab.

Társaságban általában jól viselkedsz. A minap két helyen is bizonyítottad ezt. E hét kedden el kellett mennem egy interjúra, nem akartalak a nagyinál hagyni, hiányoztál nekem, igy hát magammal vittelek. A beszélgetés kb. 30 percig tartott, előtte komolyan megkértelek arra, hogy mivel nekem most beszélni kell a nénivel és a bácsival, nem tudok rád figyelni, szórakoztasd magad egy picit önállóan. És bejött! A szobában volt rengeteg párna, azokat pakoltad ide-oda. Kétszer jöttél oda hozzám, jelezvén, itt vagyok, anya. Ekkor elég volt csak megsimogatnom a fejedet és már mentél is tovább. A végén minden párnát a helyére raktál, szépen elbúcsúztál. A másik alkalom tegnap volt - bankba mentünk. Ahogy bementünk, köszöntél, majd megálltál a sorszámkiadó gépnél - nem először járunk bankban, ezek szerint megjegyezted, hogy elsőként oda megyünk. Majd, amikor szólítottak minket, szépen odamentél a pulthoz, felmásztál a székre, megint köszöntél és nekikezdtél rajzolgatni a pultra kirakott tollal, papírral. Az ügyfeles megkérdezte, hogy hívnak és némi gondolkodás után mondtad: Sára. Ez volt az első alkalom, hogy idegennek elárultad a nevedet. A végén intettél és "Szia, néni!" felkiáltással lepattantál a székről. Nagyon büszke vagyok rád!

Az Ünnepek nyugodtan teltek. Szent este velem voltál, másnap apukáddal, majd megint nálunk, majd két nap apával. Kicsit mozgolódós volt, de láthatóan nem viselt meg. Rengeteg ajándékot kaptál - kockákat, babát, edénykészletet, vasutat, könyveket, kirakós játékot. Tetszett neked a fa, a tetején lévő szalma csillagot azonnal napocskának tituláltad, erről azóta is meg vagy győződve. A négy napból hármat édesapáddal töltöttél.
tovább(1 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(0 értékelés eddig)

Novemrer 18 - december 1.

2008.12.01. 13:07
Édes pici egérkém!

Szavakkal el nem mondható az a rengeteg öröm, amivel megajándékozol nap mint nap. Vannak napok, amikor kétségbeesetten keresem makacsságod, dacosságod okát, úgy érzem, nincs közöttünk kapcsolat, nem hallasz, nem értesz engem és fordítva. Aztán hirtelen minden megváltozik és nincs az a bánatom, amit ne tudnék elfelejteni egy-egy mosolyod után.

Az utóbbi héten az evéssel küszködtünk. A dolognak több vonatkozása is van, vagy sejtelmeim szerint lehet. A tényállás az, hogy nem akarsz mostanában enni se reggelire, se vacsorára rendesen. A rendesen alatt azt értem, hogy az eddig oly nagy kedvvel fogyasztott zabkása, mézes túró, tejbegríz nem nyeri el a tetszésedet. Mégpedig úgy, hogy a nagyinál eszed, nálam nem. Ennek oka egyrészt lehet az, hogy egyszerűen jól laksz a nagyinál (akkora adagokat tuszkol beléd, hogy nekem is sok lenne) és mire este hazaérünk, nem vagy éhes. Ezt még értem, tényleg rengeteget ad neked a nagyi. Este többnyire beéred egy kis gyümölccsel vagy sajttal. A reggeli érthetetlenebb – elvileg éhes vagy, de megint csak nagyon picit falatozol.
Egy hétig görcsöltem a dolgon, mostanra eljutottam oda, hogy voltaképp, ha éhes leszel, úgy is szólsz. A Játék Tér pedagógusának tanácsára, hogy ne éreztessem veled, hogy az étkezéssel „zsarolhatsz” és dac eszközként használhatod, ne úgy zárjam a dolgot, hogy „na jó, akkor éhesen mész aludni”, hanem olyasmivel, hogy „látom, jól laktál már, mehetünk aludni”. Nem könnyű ezeket végig csinálni, mert a fejemben ott a hang – a gyerek nem evett semmit vacsorára, éhes, nem fog fejlődni rendesen… Pedig láthatóan jól vagy. A másik hang meg azt mondogatja, hogy „éhes gyerek eszik, álmos gyerek alszik”.

Egyre több szót, kifejezést mondasz: nagyi megtanította neked a vezetéknevedet, arra a kérdésre, hogy hogy vagy, mondod, hogy minden rendben – oroszul. Felismered a közlekedési lámpát (szvetofo(r)), a közvilágítási és minden egyéb lámpát. Mondod a kefirt, mamindon (pomidor, azaz paradicsom), a szőlőt is mondod, de nem tudom megismételni, szliva (szilva), lozska (kanál), gugis – ez a szó nem tudom, hogy jött, mert egyébként fogkefét jelent, de se magyarul, se oroszul nem így mondják, paszta (fogkrém), kagotki (kolgotki – harisnya), vajezski (varezski – kesztyű), staniszki (staniski – nadrág(ocska)). Nagyi megtanitott szépen kérni dolgokat: most már az asztalnál azt mondod: sajt kéjek vagy kéjek szir. De minden egyébre is mondod a „kérem”-et.

Tegnap két aranyos esetünk is volt: forgok a konyhában éppen a vacsorát készítem neked. Jössz-mész, játszol, tologatod a babakocsit, zörögsz valami zacskóval. Egyszer csak jössz: anya, anya, mámá, kérem! Gyeje! És fogod a kezemet, és húzol ki. Kimegyek veled az előszobába. Mutatod L. cipőjét. Ha jól értettem, elmozdítottad és nem tudtad a helyére igazítani, a rendetlenség viszont zavart így hát kértél segítséget. Megható volt!
A másik egy játék volt. Van egy darts táblánk, szoktunk játszani a fiúkkal. Téged, persze, a közelébe sem engedünk, még nőnöd kell. A padlóra fel van ragasztva a dobási pozíciót jelző csík, arra néha rá szoktál lépni utánozva minket. Tegnap viszont már nem csak álltál rajta, hanem felemelted mindkét kezed, hívtál engem is, addig nem nyugodtál, míg én is beálltam megfelelő helyzetbe. Aztán mutattad a kezeddel, hogyan kell dobni. Meg tőlem is kérted. De ez még nem minden! L fia nem mindig találja el a táblát, így a padlóról szedi össze a nyilakat. Miután „dobtunk”, odamentél a falhoz, a tábla alatt és „összeszedted” a nyilakat. Majd a kis öklödet szorítva visszajöttél a rajthoz és megint „dobtál”. Nagyon aranyos volt!

Még egy játékot szeretsz nagyon – a függőágyba „becsomagolni” anyát. Én befekszem a függőágyba, te meg gondosan betakarsz a két széles végével. Megjegyzed, hogy „aludni, bájú-báj, mámá” (magyarul kb. tente, anyu, tente), lélegzet visszafojtva vársz egy picit. Ilyenkor nekem el kell kezdenem mozgolódnom, majd „kukucs!” kiáltással kibújnom a takaró alól. Erre hangos kacagással és a padlón lévő párnákra való borulással reagálsz. Láthatóan jól szórakozol ezzel. Én is!

Szeretlek.


P.S. Köszönjük minden olvasónknak a kitartó figyelmet, egy nagy külön KÖSZÖNET Bogárnak és Bogár Anának! Sajnáljuk mi is nagyon, hogy nem tudunk ott lenni hétvégén. Ez egy ilyen sorozat, úgy tűnik. Ne adjuk fel!

P.S.S Amióta a feljegyzés eleje íródott, a kaja kérdés lekerült a napirendről. Egyszerűen nem erőltetem. Nem harcolok. Azt mondtam - nincs harc, ezért nem is kell csapkodnom. Azóta jól eszel.
tovább(1 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(0 értékelés eddig)

Október 21-november 17.

2008.11.28. 11:40módosítva: 2008.11.28. 11:40
Drága Sára,

Már alig várom azt az időt, amikor el tudod majd magyarázni, mi tetszik neked, mi nem. Amikor már nem a saját érzéseimből, elképzeléseimből, rutinjaimból, félelmeimből kell majd alakítanom az életedet. Hiszen most csak azt gondolom, hogy téged zavar az éjjeli fény, mert engem zavarna, pedig elképzelhető, hogy észre sem veszed, vagy épp tetszik, hogy a sötétben valami kis színes dolog van a fal tövében. Néha azt érzem, szinte siettetem a növekedésedet: alig bírtam kivárni, hogy felülsz, felállsz, el kezdesz járni, önállóan enni, beszélni. Minden újabb fejlődési fázisnak örülök, egyáltalán nem sírom vissza a régi dolgokat, pl. amikor még nem tudtál állni vagy nem jártál még. Emlékszem, ahogy mondogatták, hogy, jaj, majd ha elindul, szaladhatsz utána... Hát, ami azt illeti, jobban szeretem, hogy már önállóan tudsz menni-futni. Alig várom már, amikor már ki tudod fejezni a gondolataidat, nagyon szeretnék veled beszélgetni. Már most is szoktunk, de még nem az igazi. Nőj, babám, fejlődj! Várlak!


Voltaképp ez a napló éppen arra szolgál, hogy megörökítsem a fejlődésedet, vagy annak fontosabb pillanatait. Jó lenne naponta jegyezni, hogy minden apró részlet megmaradjon. Sajnálom, erre nincs lehetőség, inkább veled töltöm az időt, egyre jobban szeretek veled játszani.


Az utóbbi napok legfontosabb eseménye, hogy önállóan akarsz enni. Eddig is eszegettél, de most pénteken (November 14-én) a vacsoránál konkrétan kikövetelted, hogy a kanál csak is nálad legyen, a tányér meg előtted. L folyamatosan fotózott, nagyon jó képek lettek. Tejbegrízt ettél és nagyon ügyes voltál. Azóta zokon veszed, ha nem ehetsz egyedül. Szombaton reggel például siettünk az állatkertbe, időre mentünk L fiáért, te meg nagyon álmodoztál kanállal a kezedben. Kértelek így is, úgy is. Végül megpróbáltalak én megetetni. A vége az lett, hogy egyáltalán nem akartál már enni. Sajnálom, hogy elrontottam a reggelidet. Komolyan. Kértem is tőled elnézést, megpróbáltam elmagyarázni, miért volt fontos, hogy siessünk, de nem nagyon figyeltél. Nem baj, majd idővel megtanuljuk ezeket a dolgokat kezelni, sőt, egy idő múlva már nem is lesz fontos.

Amúgy nagyon akaratos lány vagy, nehezen tudsz megállni, a "feladni valamit" ismeretlen fogalom nálad. Péntek este elmentünk körülnézni pár bútor boltban. Egy nagyon szép, nagyon világos és nagyon drága ülőalkalmatosságokat áruló boltba tévedtünk be. A kanapék gyönyörűek voltak, a kiegészítők is. A kárpitok meg káprázatosak és többnyire fehérek. Na most, mivel nem az Ikea-ban voltunk, megkértelek, hogy cipőben ne mássz fel a kanapékra. Megtetted. Megkértelek, hogy ne piszkáld az asztalokon lévő tárgyakat. Megtetted. Minden olyan dolgot megcsináltál, amit kértem, hogy ne. 10 perc alatt jobban fárasztottál le, mint egy 5 km-es gyors menet nehezített felszereléssel. Végül levettem a cipődet, hogy tudjál mászkálni, erre azonnal abbahagytad. Asszem a kabáttal volt a baj - elég meleg volt bent és ahogy levettem a kabátot rólad, azonnal sokkal együttműködőbb lettél. Legalábbis amíg nem végeztünk. A kabátot folyamatos üvöltés mellett vetted fel, a földre dobtad magad, csapkodtál kezeddel, lábaddal. Szegény eladónak nagyon elvetted a kedvét a gyerekvállalástól. Üvöltöttél, amikor felvettelek, üvöltöttél, amikor mentünk ki, üvöltöttél, amikor L átvett, mert annyira tekeregtél,hogy nem bírtalak megtartani, ha meg letettelek, akkor azonnal lefeküdtél. Próbáltalak babusgatni, de te csak hisztiztél. Végül az éneklés segített. Annyira, hogy a következő boltban arany gyerek voltál - csempebolt volt és vigyáztam, hogy nem boríts fel dolgokat. Eszed ágában nem volt elmenni mellőlem, fogtad a kezem, első szóra megálltál vagy éppen indultál. Nem ismertem rád - 5 perccel azelőtt üvöltő kis gombóc voltál, aki rúgott és tiszta takony volt, most meg egy csillogó szemű angyalka, aki ugyan megpróbált bemenni a raktárba, de első kérésre lemondott az ötletről.
tovább(1 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(0 értékelés eddig)

Szeptember 16 - október 20.

2008.10.20. 15:24
Kedves kislányom!

Megint eltelt egy hónap, megéltünk minden napját. Örömmel és bizalommal. Dolgaink jól alakulnak, lassan átköltözünk (most már csak a festés várat magára, bár a festék már megvan), én rengeteg dologra jöttem rá magammal, a többiekkel és a világgal kapcsolatosan. Olyan dolgokra, amelyek szabaddá tesznek. Rájöttem, nem kell harcolnom senkivel, magammal sem. Megértettem a kivetítés lényegét. Megértettem, hogy egy csomó dolog, amivel eddig foglalkoztam, nem az én terhem, nem nekem van vele dolgom. És ettől szabad vagyok. Hatalmam van a saját életem felett. Nem vágyom mások irányítására többé…

Ahogy én lassan visszatértem az utamra, te is, kislányom, egyre nyugodtabb lettél. És annyi minden történt az utóbbi bő hónapban, hogy nem is tudom, melyikkel kezdjem.

Először is. Nincs már balhé a lefekvéssel. Semmilyen. Attól függően, hogy aludtál napközben és kivel töltötted a napot, vacsorázunk 6-7 körül, majd vagy azonnal vagy egy kis játék után fekszünk. Apukádtól általában hétkor veszlek át, ilyenkor később – f9 körül – fekszünk, mert még haza kell érni. Ilyenkor apuval vacsorázol. Mosdás, mosakodás, fogmosás és zsupsz az ágyba. Elalváshoz jól jön egy kis tej vagy tápszer. Mire azt elszopogatod, már alszol is. Egyedül! A szobaajtót nyitva hagyom, a nappaliban egy nagyon halvány fényt hagyok és lemegyek. Nem beszélünk halkabban, persze nem is bömbölünk. Általában egy 15-30 perc alatt elalszol, bár tegnap elég sokáig tartott, mert délután későn feküdtél és sokáig aludtál. A napközbeni alvással is rendben vagyunk: kicsit nyafizol, hogy nincs kedved aludni, de azért pár perc alatt elbóbiskolsz. Nagyinál 11 körül fekszel, velem és apukáddal később, úgy 1 óra magasságában. Éjszaka többnyire jól alszol, nem ébredsz fel, reggel sincs sírás, mivel elalváskor nem vagyok ott, reggel sem ijeszt meg a hiányom. Egy szóval – nagyon elégedett vagyok. Tegnap annyira bátor voltam, hogy úgy lógtunk el este L-lel, hogy te még el sem aludtál – L anyukája elégedetten nyugtázta: egy mukk sem volt. Most volt az első alkalom, hogy L anyukájára hagytalak. Még egy kicsit cidris a dolog, de bízom benned.

A másik nagyon fontos dolog, hogy a jövő héttől kéthetente teljes hétvégét töltesz édesapádnál. Azaz ott alszol nála. A múlt héten hívott fel, először nemet mondtam, de utána próbáltam csak az ösztöneimre hallgatni, kikapcsoltam az agyamat, kizártam az agyalásaimat és azt éreztem, hogy te már kész vagy erre. Éreztem, hogy boldog leszel te is, apukád is. És megnyugodtam. Édesapád nagyon lelkes és nagyon drukkol, hogy minden rendben legyen. Beszerez neked mindenféle dolgot (cumis üveg, rugdalózó, cumi, miegyéb), hogy otthonosabban érezd magad és könnyebben szokd meg az ott alvást. Ezen a héten maradsz apukádnál először, szombaton lovagolni mentek, vasárnap meg más gyerekekkel szerveztek programot. Bízom abban, hogy jól fogod érezni magad majd.

A harmadik dolog, amiben látványos haladást látok, az a beszéded. Most már nem csak ismételsz mindent, szavakat mondasz, de kétszavas mondatokat is szerkesztesz. Legújabb szavaid: Dunáj (Duna), csokolá (csókolom), puk (pukizik), ülye (hülye, köszönöm, másik nagymama), palcsiki vagy pasziki (újjak), a könyvet is mondod, de nem tudom felidézni, csak megismerem, kárij (Carmen, mint opera), eszik (ha kaját kérsz), játszi (ha játszani akarsz vagy játékra hívsz), pasibu (köszönöm oroszul), kocsi, tara (villamos), mászcsik (kisfiú oroszul), kap-kap (eső), esi (esik az eső és az esernyő is), becsuki (nyitott ajtóra, vagy bármilyen más dologra, ami elzár valamit, pl. a kinyitott kenőcsős tégely tetejére), otiki (kinyitni oroszul, üvegekre, zárt dolgokra, nagyon értelmesen). Kifejezéseid: gyere ide/oda és csüccs ide/oda, mindkettőt mutatva is, jóeggely (jó reggelt), szia –név-. Egyre pontosabban találod el a néniket és bácsikat.

Külön kiemelném, hogy most már el tudod énekelni a Hinta palintát teljes egészében! Felismerhetően! A Csip-csip csókából megy a „szekérét”, a „rajta” és felismerhető a komámasszony, de egyelőre nem tudom még felidézni. Van még egy orosz mondóka is, aminek az elejét már mondogatod. Mostanában elég sok időt töltünk utazással, ezért nagyon jól jönnek a mondókák. Tanulom őket szorgalmasan, hogy legyen választék. Ahogy nekikezdünk, minden versike után mondod: jeső, azaz még.

Nagyon barátságos vagy mindenkivel, buszon, villamoson rendszeresen felajánlod a többieknek a vizedet vagy amit éppen rágcsálsz. Múltkor a játszótéren belefutottunk olyan két év körüli fiú-lány párosba (valószínűleg, egészen pici koruktól barátkoznak, nagyon együtt voltak), akik nagyon ellenségesek voltak veled. A kisfiú csak lökött, de a kislány meg is ütött. Ennek ellenére többször megkísérelted a közeledést és egyszer sem adtál „hangot” felháborodásodnak. Mosolyogtál és mentél utánuk. Vagy ötször próbálkoztál, aztán odébb álltál. Amikor meglöktek vagy a kislány a fejedre vágott, csak néztél meglepve, hogy ez-most-mi-ez?

Egyre „szebben” sétálsz – tegnap is kimentünk este (hogy fárasszalak) sétálni csak úgy bejártuk a környék utcáit. Egyszer kérezkedtél fel a karomba, amikor egy különösen hangos kutya szólalt meg. A kutya kérdés amúgy is érdekes – nagyon szereted a blökiket, azonban ha ugat, akkor azonnal belém csimpaszkodsz, mégpedig azzal a hamisítatlan „ragadós” fogással, amikor egész testeddel megkapaszkodsz, úgy, ahogy egy megijedt baba teszi. Ugyanakkor a kíváncsiság már erősebb benned, mert kukucskálsz, mondod, hogy „vau-vau”, mutatod is. Minden ugatásra, összerezzensz és kapaszkodsz, közben meg lesed, hol a kutya.

Egyre jobban táncolsz. És válogatsz a zenék között, vagyis nem minden zenére táncolsz, mozogsz. Ma reggel a fejedet ráztad amolyan igazi metálos stílusban egy a rádióból szóló rockosabb számra. Nagyon mókás volt. Fogalmam nincs, hol láttad, az is lehet, hogy ez egy ösztönös mozdulat volt.

Még mindig türelmetlen vagy, nem ismered a most, a később és a várjál időbeli megfelelőit. Ha kell valami, azt azonnal kéred, hiába magyarázom, hogy be kell fejeznem valamit, vagy meg kell mosnom a kezemet, mert koszos. Ha nem kapsz meg valamit azonnal, akkor hisztizel. Én próbálok következetes lenni és nem engedni. De pl. ma reggel a nagyi éppen az ellenkezőjét tette annak, amit én jónak látok. Ő mosogatott, te sajtot kértél. Türelmetlen voltál. Nyafogtál. Nagyi ahelyett, hogy megkér rá, várd meg, míg befejezi a mosogatást, abba hagyta a munkáját és már vágta is neked a sajtot. Szerintem, ezzel azt kommunikálja neked, hogy bármi is történjék, a te kívánságodnak azonnal teljesülni kell. És amikor majd ez nem így lesz, akkor ki fogsz borulni. Nem lesz könnyű dolgod, pici csillagom. Rájöttem, hogy nem nekem kell változtatnom anyukámon, az az ő dolga. És az sem jó, ha helyetted akarom megélni a dolgokat. Majd idővel megtanulod, hogy mi működik és kivel, milyen határai vannak nagyinak, nekem, apukádnak. Nem féltelek már, nem akarom erőszakkal megváltoztatni a sorsodat, mert nem teszek neked jót ezzel. Megvan a saját utad és nem nekem kell járnom rajta helyetted.

Puszillak, csillag!
tovább(1 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(0 értékelés eddig)