Terhesség hétről hétre

Angyalbögyörő

Egy mosolya is aranyköntösbe bújtatja a szürke hétköznapot. Minden nap más, sosincs egyforma. Napról napra egyre több ablakocska nyílik a furcsa, izgalmas világra.

HáziZi

2012.10.02. 13:57
Kinek ne ugrana be ez-az erre a szóra: házi-munka, házi-sárkány, házi-nyúl(-ra nem lövünk)...
Na és melyik a legkardinálisabb így október elején? Melyik az, amelyik felviszi anyuci vérnyomását rendesen? Na melyik? Igen! A házi feladat, becenevén házi, höfö.
Három porontyomból kettő iskolás. Hány adag idegstabilizáló kell? Kettő. Nehezebb napokon dupla adag, tehát 2x2. Az se baj, ha az néha 5!
Ó hol van már a nyár áldásos hatása!
Sziasztok! Olyan régen jártam itt, hogy aggódva ütöttem be a jelszót. Ám a számítástechnika nem egy gyermeki lelkülettel megáldott két lábon járó szörny. Megbízható, következetes, stabil elvárásokkal bíró gép az, kérem. Tudod a jelszavad? Akkor pötyögd be és tádámm!
A gyerekek? Minden nap más jelszóval nyitnak. Ami tegnap még a kulcsot jelentette, az mára már újabb lakatot tesz a végtagjaira, ami aztán gátolja a lecke írásában. Pedig van minden a monológomban (apa mindig a lecóírás után ér haza - érdekes!) : nyugis simi és könnyed szavak, olimpiai szintű bíztatás, lelkizés, bátorítás, fenyegetőzés, sértődés, morgás. Múlt héten már annyira húztam magam vagy húztak engem, hogy üvölteni tudtam volna. Óriási kontrollom vészjosló sziszegéssé torzította a hangerőt. Hatását tekintve jobb eredményt hozott, mintha ablakrepesztő harci kiabálással kommentáltam volna drága gyermekeim hozzáállását. Hogy én lennék neurotikus tyúk, aki nem bír a kölkeivel! Nana! Látni kellene, ahogy folyósan, épp csak a szék támlája tartja őket ülő pozícióban, fetrengő mozgással tartják magukat az asztallap felett. Elsős lányom, tegnap ő volt az aranyérmes idegesítő, három sor egyesen és három sor hurkon, vagy mi a neve, ücsörgött közel két órát. Fafejű kis pipi, aki nem engedi, hogy segítsenek neki. Kijelenti, hogy nem megy és nem is csinálja, ja és radírozni sem tud tulajdonképpen. Hiszizés, nyávogás maximumon. Hozzátenném, hogy írása nem szorul gyakorlásra!! Fiam meg serdül! Olyan pimasz, hogy túltesz azon a mai esős idő elől idebent menedéket kereső légyen, ami majd kiviszi a szemem. Lecsapom, előbb a legyet, de lehet, hogy a fiamat is! Flegma, gyanús vigyora tenyeret dörzsöltető. Undok, főleg hugival. Stílusa óborzalom. Milyen lehet az iskolában? A pár soros gyakorlások további sorokat vonnának maguk után, ha nem tartanám magam és ezáltal őt is az egészséges gyakorlási mennyiség keretén belül. Így csak marad a gyakorlásnak a levegőben logó szüksége és morgásban történő kifutása. Amennyiben a jegyek a korrepetálás hiányát tükrözik, meg foX lepődni, szivi! Természetesen a valóságban nem tudok ilyen kedélyesen monologizálni. Na majd a jegyek! Főleg a legutóbbi nyelvtan dolgozatra voltam igen kíváncsi. Hát nem jeles lett? Persze, hogy örültem neki, hogy csak itthon maradnak el a szavakról az ékezetek, meg itthon maradnak ki a betűk a szavakból...
Esténként optimistán zuhanok ágyba, bízva abban, hogy másnap kisüt a nap. Szerencsére Angyalbögyörő fix teljesítményt nyújt. Augusztus közepe óta önállóan jár. Nos ez a tudás, úgy érzi, hogy feljogosítja a mászásra is. Na nem a négykézlábasra, az rendben van, volna. A felmászásról van szó! A lakásban minden szék lábbal égnek meredezik, olyan a lakás mintha a takarítás közepén lenne. Számára a legérdekesebb játék a ceruza. Ákombákom készül a papra, majd irkát repíti messze. Kotor, markol és dob! És mondja, néha miákol és nevet és fut és zabálnivaló, ahogy utánoz mindannyiunkat.
Lassan indulok a suliba a kis terroristákért! Vajon ma mi lesz?
tovább(3 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(2 értékelés eddig)

Nyári koktél

2012.07.18. 11:19
Az elmúlt hetekben számtalan esemény kínálta magát a szösszenésre, ám épp ezen események főszereplői és generálói, a három kisfőnököm vétózták meg billentyűzhetnékemet. Jó, ez azért túlzás, mert este tíz után már adnak lehetőséget a szabadidős foglalkozásra. Csakhogy akkor már vagy kidőlünk mindketten, vagy azt a nem több mint negyed órát egy jó regénynek szenteljük. Legalább ne felejtsek el olvasni, ha már a számolás gyengén megy. Az itthon töltött idő bár tunyulásra lehetőséget nem ad, nem is szeretném, azért a kétszer kettő valóban néha öt. Mostanában ezt sikerült megvillogtatnom a boltban is, nem ment a kifli számolása. Foghatom a buggyanós melegre is, de nem lenne szép dolog.
Pár napot töltöttünk a Balatonnál. Felüdülés volt. Másfél órát üldögéltünk a langyi kisvízben mind az öten! Már majdnem lehültünk annyira, hogy a piccolo sör nekünk, almalé a gyerekeknek, majdnem ne essen jól a strand büféjében.
Indulás előtti napon még egy adag mosás. Este késői órákra húzodik. Épp altatom a gyerekeket, én már majdnem csucsukálok, férjem a garázsban utazási előkészületeket végez, amikor landoló repülőgép zajára leszek éber(ebb). Majd beugrik: ez mosógép centrifugája. Majd beugrik: a cső nincs a helyén. Ágyból tollas kilövéssel, lépcsős kanyar szélsebes bevételével máris a tett helyszínén termek. Kiderül, előbb is eszmélhettem volna, mert már a konyha áll a vízben. A konyha kövére készített csomagok mentése után, iyen előzménnyel kedvet kaptam hát egy konyha+mosdó felmosására. Szép fényes lett! Ja és illatos is- az öblítőtől!
Hálás dolog a pakolás! Ha ketten művelik, veszekedés a vége, mert bepakolásnál még elkerülhető a csata, de a felhalmozódó feszültség kipakolásnál könnyen talál casus bellit. Például egyik csemete éhes és a kézhez készített szenyót már az indulás után percekkel elmajszolta, a lányka szomjas és ragaszkodik a gyümiléhez, amit elvileg a kis szatyrába tett, de még sincs ott, a legkisebbik Angyalbögyörő pedig kakis, de valamelyikünk leghátra nyomta be a pelenkákat a fűkasza és a sövényvágó közé. Miért nincs, miért nincs a babatáskában? Azt én sem tudom! Na és ha már a táskánál tartok. Strandra menet pedáns rendbe cuccoltam mindent a fakkokba. Jobbra a bébinek, balra nagyoknak, középre a krémek, pótruhák, egyebek…A felfordulás még visszatartható az első saroknál. Egyikük elkapja a nyuszit a forró aszfalton, mivel képben vagyok a táskát illetően, mint a boltokban a megfigyelő kamera, csak benyúlok, oda se tekintek és meg is van a macis ragtapasz. Következő sarok. Szomjas valaki, vedd ki, ott van középen jobbra az akármi mellett. Tölt pociba, flakon vissza, na de nem ugyanoda! S innentől a káosz fejezete kezdődik. Az út hátralévő részén önkiszolgálóvá válik a táska és a strandon már foggggalmam sincs, mi hol van. Kezdetben frusztrál és kérdem, hogy miért nem lehet oda vissza ahonnan ki, meg mit kell dobálni…. Végül én is csak kotrok benne és dobálok vissza mindent oda, ahol helyet látok. Egy apró cél: maradjon minden egyben! A víz enyhít a feszültségemen, a sör fel is oldja teljesen és legkésőbb csak másnap foglalkozom a táskával ismét. Akkor kiborítom és kezdem előröl. Lehet, hogy a sör kellene elsőként?
A legjobb az, amikor ülünk a strand padján és csak ülünk, üldögélünk. Gyerekek hintáznak és futkosnak a régi balcsis haverokkal. Angyalbögyörő szabadon kotorászik –naná, hogy a táskában. A nap, a víz, a finom szellő kiszívta minden erőnket. Induljunk, szól férjem. Jó, válaszolok elcsigázottan. És ülünk tovább, mozdulatlanul. Ha a büfé nem vonzana be minket, akkor szerintem most is ott ülnénk.

Jó nyaralást mindenkinek!
tovább(1 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(3 értékelés eddig)

Vétel!

2012.07.02. 08:26
Vétel! Hallotok! Vagy mindenki a strandon?
Zzzzzzzz! csatt! neked is annyi? És nem! A légy bezzeg bírja a meleget! Mint a gaz. Nyomja víz nélkül simán! Bezzeg a szép virág! Kimarad egy itatás és kész!
Csatt! Most se sikerült!
Mint az előbb a bejegyzésem feltöltése: elszállt a bánatosba. Brrr!

Na hogy is volt:
Ja igen!
Míg mások a nyári szünetben látják az elmaradt feladatok vagy a hobbi beteljesülését, addig mi szép lassan behavazunk és megesznek a feldatok. A gép elé is elvétve, rendszertelenül vetődök. Még leírni is jó: hó, hó, hó! Mielőtt elmerülünk a kupiban, előtte megbuggyanunk a melegben. Na tessék, megint valaki elégedetlen az időjárással! Én nem tudom, de gyerekkoromban vagy jobban bírtam és most öregszem, vagy tényleg nem voltak ilyen pukkasztó buggyant melegek. Szegény Angyalbögyörőmet estére nem is kell két erős karral fogni, mert bélyegként tapad ránk az izzadság és naptej kellemes bevonórétegétől. Minden beiktatott frissítő tusolás addig üdítő, amig mozdulatlanok vagyunk. Na de így is idézi szerény hajlékunk a vadnyugati filmek poros kis falvait, ahol nem mozdul semmi, csak a légy zümmögését hallani, nem ám, hogy még tényleg ne is tegyünk odébb semmit!
Múlt hetünk a közösségformáló hittanos napközitábor jó hangulatában telt. Végeredményben otthon is tábori körülményeket teremtve. A tábor mind a táboroztatók (hitoktatók és szülők), mind a táborozók szülei részéről nagy szervezést igényel, ugyanis ebéd otthon. Akiknek nem volt más lehetőségük, azok a parókián fogyaszthatták el az ebédkéjüket.
A napi koreográfiája: kelés korán, látványrend a konyhában, nyolcra tekerés a táborba, pár bemelegítő kör a reggeli tornával, mert kislányom pityizni kezd, majd haza, kínkeservesen megszült ebédötlet, amit meg kell főzni, míg Bögyi alszik, ébredése után már csak a késői tízórai fér bele és irány bringával a tesókért, ebéd, kettőre együtt vissza a táborba, ahol maradtam a gyerekekkel, mint táboroztató és táborozó is, ötre apa elé boltot útba ejtő sétával, hatra már otthon is voltunk, mi legyen a vacsora? gyors, sok és finom és már este is lett. Rendszertelenül sor került üdítő teregetésekre, lelkesen ölelgettem a nyírkos ruhákat. Slussz. Komolyabb tedd ide- tedd odára nem volt mód. Ilyen melegben viszont a héten sem lesz. Míg Bögyike alszik, nem berreghetek azzal az utálatos porszívóval. A déli melegben meg mozgás nélkül is izzadunk, nem ám hogy még táncoljak azzal a géppel. Elég becserkészni a száz labdát és sok építőkockát, hogy legalább akadálymentesen tudjunk közlekedni a nasszobában!
A tábor jól sikerült, jövőre sem hagyjuk ki.
Egyet hagynék ki. Angyalbögyörő éjjel belázasodott, plussz hasmenés.

Vétel!
tovább(0 hozzászólás eddig)
Címkék:
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(3 értékelés eddig)

Egy popóval egy lovat

2012.06.17. 22:13
Ez a bejegyzés szólhatna arról, hogy kislányom lovas ládájából milyen játékparipák kerülnek elő. Egyébként rokkantak, szerintem 80%-ának hiányzik egy lába. Azért, hogy a szélsebes vágta ne (ló)pofára eséssel végződjön, édesanyám, a doktor igyekezett gipsz címszó alatt ragtapasszal és merevítésül szolgáló fogpiszkálóval helyrehozni a végzetes törést és biztosítani a négy lólábnyomot. A kopott, hycomat lovaknál már csak a szagos, színes pónik zavaróbbak, amiket fésülni is lehet. A ládafia legjobb darabja a ló szállító. Csak azt nem értem, miért az kerül elő a legritkábban? Pedig mennyit futkostak érte az angyalok! Na de a mese az mese, a mesélés az művészet. Nem kell mindent érteni.
Arról is árulkodhatna, hogy a gyerekek általában egyszerre több helyszínen játszanak. Lehet, hogy vállalkozói jövőjük alapját jelenti majd, hogy gyerekként több gyeplőt tartanak már a kezükben? Persze!
Másról lenne szó, inkább egy szülői, azon belül anyai vonalon futtatnám a témát.
Tombol a nyár, kitört a vakáció! Mit jelent ez? Lehet reggel sokáig aludni, nem kell sietni, hogy elkerüljük a dugót, pizsiben lehet reggelizni meg játék, játék, játék! Az első napokban szinte minden játék egyszerre kerül le a polcokról. Szeretem, ha körülöttem vannak, hallom a dödörgésüket, nevetésüket. Élvezem, amikor együtt sütünk-főzünk. Társasozunk, kártyázunk. Azonban árnyasabb oldala is van azért a nyári szünetnek. Két dolog is nagy befolyásoló erővel bír.
Az egyik külön mesét érne. A nyári szünet első napjai rém hangosak. Zajosak, néha pukkadás(om)ig feszültek, méghozzá azért, mert csiszolódnak egymáshoz az elvárások, igények, modorok az elkövetkező két hónapra. Ez a következő módon történik. A nap végére kénytelen, de kelletlen, felöltöm magamra észrevétlenül az őrmester szerepét, aki vezényszavakkal irányít: Tedd le! Ne visíts! Hagyd a húgod! Papucsod hol van? Ne piszkáld a bátyádat! Hányszor mondjam? Ide! Vissza! Kézmosás! Letenni! Felvenni!.... Amikor már síp után nyúlnék, akkor veszem észre, hogy addigra már magasfeszültség vezetésére is alkalmassá váltak az idegeim. Nem jó érzés, sőt utálatos. Így a fürdés után, már a puha ágyikó lágyító befolyása alatt, mert nem a vacsorához kortyolt vörös bor hathat, szót ejtek a következő napok szabályairól, mire a gyerekek becsszóra bólogatnak és ígérnek:Rendben, jó, jó! Másnap meg mi az első? Összevesznek hajnali fél hétkor, hogy ki fekszik a nagyszoba kanapéján és ki kénytelen a puffal hosszított fotelben fekve sínylődni. Jövő héten már jobb lesz! Kisfiam tudja, hogy fekete pontot ugyan nem adok a rossz viselkedésért, ám érdemes nem megvárni, amíg sziszegek. Az rosszabb a jövőre nézve egy egész osztály összes fekete pontjainál. Kislányom hisztis pillanatai az egész évben csiszolásra szorulnak, nem csak nyáron.
A másik dolog pár ziháló nap után végül egy vállrándítást kap érdemel. Egyre kell figyelni: időben rándítsuk a vállunk.
Reggel még álmosan és zsibbadt tagokkal kibotorkálok a fürdőbe és rögtön szemet szúr a púposra tömött szennyes kosár. S bevillan a kép is, hogy kislányom előző nap étkezésenként más-más szerelésben villantotta csontos térdeit. Mosni kell! A szárító meg még tele a vasalókosárral együtt! Hegyben várakoznak a textilek, még jó, hogy csendben. Inkább később öltözök fel. Igyunk egy kávét. Utam átvezet a nagyszobán, ahol elsőként focizok egyet a száz labda közül egy pirossal. Majd letolom a szőnyegpályáról –ráférne egy porszívózás- a bal lábammal az eltévedt építőkockákat. Mi fénylik a kanapé díszpárnáin? Odabotorkálok, közben rálépek a szőnyeg sötét mintájába vesző fekete hasú kisautóra. A párna hosszanti oldalán ott sorakozik kisasszony csitt-csatt kollekciója. Most jó helyen vannak. Még jó, hogy férjem bekészítette a kávét! Egy pohár juice és egy forró tejeskávé, s máris jól indul a napom kellemes narancsos szaloncukorra emlékeztető ízzel a számban.
Ha ki is találtam már előző nap az aznapi menüt, akkor is érdemes korán nekifogni. (Bár a pénteki császármorzsával kicsit mellétrafáltam. Egy pillanatra futottam csak ki, kettő lett belőle és nem lesült az alja! Gyors fazékcsere után jobbnak láttam lassú tűzön sütögetni és mellette maradni. Mire „elmorzsolódott”, addigra én már azt gondoltam, ma mégsem lesz ebéd!) Szóval hely már csak a tűzhely melletti néhány négyzetcentiméter szabad, elég lesz. A pultot a playmobil foglalja el, a ceruzák doboza és a defektes kocsik is idekerültek. Csak azért, mert az étkező asztalon kisfiam lego űrhajója uralkodik. Majd eszünk a teraszon. Látom ám, hogy száraz földmorzsák ékeskednek a terítőn. Honnan? Kérdeném, mire látom ám, hogy a hadak útját, fenyőfa alatti kellemesen poros tájat, megjáró kisautó ismét feltűnik a színen nagyfiam kezében. Nézek jobbra, nézek balra, majd a kézfejem fonák mozdulatával leseprem a mini rögöket. Nyomokat nem hagyott, így egy gyors mozdulattal terítőfordítást hajtok végre. Mára még jó lesz.
A nap huszonnégy órából áll. Pár dolog futhat párhuzamosan, de listájuk véges. Egy lehetőség marad: fontosság szerinti sorrend felállítása. Különben állandóan szeparálhatnám magam változatos házi feladataimmal. Így történt, hogy a péntek délutánt kint töltöttem én is a kertben. A fiúk, férjemet is beleértve, belemerültek a matchbox halomba, Bögyörő élvezettel kezelte egy tűzoltós autó zajkeltő gombjait. Kislányom és én hímeztünk, hámoztunk. Ő egy maci vonalait öltögette nagyon ügyesen, lazán száröltéssel, én főtt krumplit hámoztam mellette komótosan, néha kislányom öltéseinek gyakoriságában (Anya! Csomó!) le- letéve azt. A porszívózás megvár, a vasalás is. A mosógép bent dolgozik. Szép lassan meg lesz minden. Nem élére állítva és merőleges-párhuzamos vonalban, hanem tisztán és rendben. De nem ma! Ma süt a nap, kint kell lenni, hát kint vagyunk.
Este már olyan későn kerülnek a család legkisebb tagjai is ágyba, hogy már semmi erő további produkcióra. Majd holnap!
tovább(0 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(1 értékelés eddig)

BB, azaz Batyus Buli

2012.06.11. 13:37
Az ünnepi asztal készen várta a vendégeket a teraszon. Ropogtatnivalónak ropi és puffancs kuki várta már a kedves vendégeket. A szalvétákon Barbie arca simult ki, jobb váll és bal csípőnél hajolt hátra, na ugye , hogy ezt is tudja, a szalvéta háromszögbe! A színes, törhetetlen (jobban hangzik mintha műanyagot írnék) ikeás poharak egészítették teljessé a terítéket. A hangulatot a csendben mozgó lufik is fokozták. Hamarosan itt is vannak!

Pár órával korábban.

Úgy terveztük, hogy kislányom szülinapi bulija előtti nap már minden nagyobb mozgást és mozgatást igénylő feladatot elvégzünk. Batyus buliról lévén szó kevesebb konyhai teendő is hárul rám, tehát számítás szerint jut idő a csinosítgatásra és lelki felkészülésre is (hét gyerkőcöt vártunk és a szüleiket- mielőtt matekozni kezdene bárki: hét gyerkőc három családból). Na ebből nem lett semmi. Így történhetett, hogy a pénteki napot falon futó pókot meghazudtoló tempóban töltöttem. A kezdési idő délutáni négy órája helyett igazából dél volt a határidő. Az óvodából elhoztam már ebéd után a kis ünnepeltet két kis meghívottjával, hadd játszanak és legyen pár órás lányos előbuli.
Vagyis egyszerű a szöveges feladat: hány órája van anyának a készülődés elvégzésére, ha kilenc órakor ér haza a bevásárlásból és délben már le kell tennie a partvist? Három. Relatív sok. Úgy, hogy közben Angyalbögyörő bármikor-bármit-bárhogyan, csak vele foglalkozzanak, úgy már kevéske. Bögyörő rendes volt. Érezhette a feszkót és jobbnak látta, ha enged a párás levegő lassításának és lustításának és bevágja a szunyát a babakocsiban a viszonylag késői ébredése ellenére is. Viszont a tárgyak összeesküvést szőttek. Potyogtak, fiókban elakadtak, morzsáztak, csöpögtek… pl. a konyhai felmosás romokban hevert délutánra. Rendrakás, portörlés, mert mi van, ha a teraszos partyról betéved egy szülő és végighúzza az ujját a polcon? Mégsem törhetem le az ujját a küszöb átlépésekor! Tortakrém és díszítés, a piskóta előző nap elkészült. Külsejét tekintve rendben volt, bár egy kicsit lehetett volna magasabb is, állagra legyen jó és finom. Mindezt egyszerre műveltem. Amíg hűlt a puding, addig fényesítettem. Amerre jártam, mindig felkaptam valamit és vittem a helyére. Majd ott rendezkedtem és onnan vittem tovább a nem oda való holmikat. Hajol-emel-szortíroz-visz-letesz és újra. Kitérőt egyedül az jelentett, amikor mentem meglesni Angyalbögyörőt. A tortakrém sima ügynek tűnt. Puding hideg, vaj cukival habosra pipa, jöhet a csokiolvasztás. Rendben. Rácsorgattam a sűrű csokimasszát a keverőre, turmixgép kezembe, kapcsolom, nem megy. Mi a fészkes frász van már? Ja! Nincs bedugva. Dugom és akkor már ugrott is a gép, keverte a csokimasszát, igen, bele a kötényembe. Hirtelen azt sem tudtam hova nyúljak, ezért ijedtemben kétszer fel- meg lekapcsoltam. Na ekkor szorongatta be a kötényemet jó szorosra. Szerencsére a lekapcsolásnál abbahagytam a nyúlkálást, így nem csomózta tovább a textilt. Egy pillanatig álltam, néztem. Mindez pont akkor történt, amikor pont azt gondoltam, pont ma milyen flottul mennek a dolgok! Frankó! Krém jó lett csoki nélkül is, a piskóta gyönyörű sárga, nem véletlen, hiszen kapirgáló pipi tojásából sült, jöhet a díszítés. Azt olvastam, hogy ez a torta titka, ettől torta a torta. Eddigi tortászkodásom a belső értékekre hívta fel a figyelmet. Gyanítottam, most sem lesz másként. A máz készítésének idejére leálltam minden más tevékenységgel a koncentráció érdekében. Kritikus, sikere sosem borítékolt, nem lehet elsietni. Jó lesz, próba tányéron remek, mehet a torta tetejére. Lassú csorgatással engedtem rá. Szépen kúszott ki a szélére. Már nem volt a kisfazékban egy csepp sem, mégis, ha kicsit lassabban is, de utánpótlás nélkül is még mindig kúszott kifelé. Állj! Dermedj! Szakácskönyvhöz hol a varázslókönyv? Ne tovább! Most gyönyörű! Ne!! S de, kényelmesen lecsorgott három-négy helyen is az egyre sűrűbb massza. Nem baj. S megint ugyanott voltam: csak finom legyen. Majd a Szamos marcipánrózsák feldobják! Kész, mehet a hűtőbe.
A déli kocsikázás fejszellőztetésnek, a délelőtti géphorror utáni komisz lazulásnak is megtette. Még hátra volt a húsos táskák sütése. A tészta már a hűtőben érlelődött. Töltelék szintén készen várta forró sorsát. A kislányok hol itt, hol ott tűntek fel. Általában öt percenként változtatták a helyszínt. Végül a konyhában egy nagy tál cseresznye ücsörgésre bírta őket. Angyalbögyörő akkor már teli pocakkal sasolta őket. Apa is befutott. Míg ő a porszívóval lejtett egyet, én nekifogtam a táskák sütéséhez és az utolsó simítások elvégzéséhez. Gondoltam, megy ez egyszerre simán! Pikk és pakk. Míg sül, én könnyedén terítek. Helyette? A tészta rugalmas volt, az jó, de alig engedte nyújtani magát. Kiszabtam a kis négyzeteket és édesen összeugrottak. A hústöltelék még csak gond nélkül rákerült, de akkor meg nem akart összetapadni a tészta. Már rongyosra nyomkodtam a villával! Szó szerint bevágtam őket mérgemben a sütőbe. Hangot és csúnya szót meg aztán végképp nem adhattam dühömnek, különben elbújtak volna a kiscsajok úgy, hogy egy hétig elő nem jönnek. Simítgattam a terítőt, szalvéta és színes pohár is a helyén, amikor pillantok a sütőbe és mit látok? Na mit látok? Hát nincs pofája a kis táskáknak kinyílni a szemem láttára? Nyugi! Legalább a töltelék nem folyt ki. Finom még lehet. Azért szörnyűnek éltem meg egy pillanatra azt az átsuhanó gondolatot, hogy konyhámból csak a csúnya, de finom kerül ki?
A lufifújás zárta a sort. Az már az utolsó percekben. Akkor már Angyalbögyörő hol az én, hol az apa kezében. Ahogy dagadt a lufi, ő rá is rabolt és ragacsos ki mancsával markolászta, nyikorgatta. Kislányom meg sikongatott, hogy ki ne lukassza! A lányok meg vígan rötyögtek a jeleneten. Végül sértetlenül, durranás nélkül felkerültek a helyükre és ki is bírták a buli végéig.

Jól érezték magukat a gyerekek. Igaz többet szaladgáltak, mint ültek, azért hagytak időt a falatozásra is.
Szülők is jól érezték magukat. Kislányom felköszöntését követően, itt megjegyzem, hogy egy kritikus gyerekszem sem jegyezte meg, hogy mi az a csorgás a torta oldalán :) , birtokba vettük az asztalt és beszélgetés közben jót falatoztunk.
Angyalbögyörő kifejezetten élvezte a sokadalmat, folyamatosan majszolt valamit.
Férjem és én is jól éreztük magunkat. Szerintem ez is fontos. A lázas készülődésünk gyümölcseként élveztük mi is a bulit. Ami elmaradt esetleg, volt olyan, az meg nem is lehetett olyan fontos.
tovább(2 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(1 értékelés eddig)

Ki az a polip?

2012.06.01. 09:17
-Mi az a polip?-kérdeztem a gyerekeket.
-Állat, tengerben él. Nyolc karja van. Azon vannak tapadókorongok. Ha megtámadják, akkor fekete füstöt lő ki, hogy azt higgyék, hogy kártevő.
Kis butusok! Persze, hogy még nem tudják! Addig jó, hogy nyolc kar és tapadókorong, de sajnos a többi részlet nem stimmel. Az új rendszerezési szabály szerint ugyanis nem más a polip, mint minden 9-11 hónapos baba. A két kar felér nyolc csáppal. Erre akkor derül fény, amikor lefogod és mégis elér és megkaparint valamit. Ujjacskáikon ezer meg ezer tapadókorong, amelyekkel amint megragadja a céltárgyat, marokra szorítja Fekete Lacit is megszégyenítő erővel. Ha úgy érzi, megtámadták, akkor visít, rúgkapál és karmol. Esetleg harap, már van bőven mivel! Rosszabb védekezés ez bármilyen fekete, tintaszerű löttynél. Szintén rafinált. Bár színét és alakját nem tudja változtatni, de mosolyával kábít és fogvatartójával könnyedén elhiteti ártatlanságát, hogy azután egy nem várt pillanatban lecsapjon. Lecsapjon természetesen egy -főleg biztonsági szaknagyiknak horror számba menő- dologra. Szóval ők a polipok. Itt a pont.
Angyalbögyörő is egy ilyen vad.
Az állandó pakolás már a múlté! Bár szerintem ennek csak egy oka van: elvettük a kedvét. A könyvespolc elérhető szintjein már semmi védett olvasmány, átrendeztük a könyvtárat képes, gyerekek kedvenc leporellóinak és egy doboz játéknak. Azóta nem érdekes. A konyha babadzsedi erővel könnyedén nyitható szekrényeiben veszélytelen műanyag dobozok és tetők sorakoznak. Mióta babrálhat velük, már nem is izgatja. Az elmúlt napok egyikén a fazekak között keresgélő apafejre úgy rálendítette a szekrényajtót, hogy apa jajkiáltás kíséretében egy pillanatra megszédült. Púp azért nem lett. Ninjagocska kajánul felkacagott. (Na ez meg a másik trükk! Nem lehet rájuk haragudni! )Mondjuk a szemetes rejtekhelye változatlan vonzerővel bír. Már annyiszor elmondtam, hogy nem-nyúka-piszka-mert-megharap-a-róka, hogy nem csodálnám, ha ezek volnának majd az első szavai az Anya helyett. Nem baj, annak is örülni fogunk.
Szeretettel karbantartjuk és tartjuk karban. Mindegyik komoly erőt igényel részünkről. Egy-egy pelenkázás felér egy bírkózással. Krém mindenütt van, csak a pirosodás lehetséges zónáiban nem és a pelenka többedszerre is csálén és lazán lóg formás kis popóján. Hiába minden kézbe adott bigyó! Kézbevétel után pár másodperccel laza csuklómozdulattal repül. A tárgy még végig sem járja röppályáját, már perdül is a kis polip hasra és veszi is az irányt tiltott zóna felé. Vagy vetődéssel a szálló tárgy után dobja magát, hogy lássa annak szőnyegbe csapódását. Csak lustább, telt pocakú vagy ébredés utáni kába állapotban szerencsés a tisztábatétel.
Igazi karonülő baby, érdeklődő, kíváncsi tekintettel. Meg mozdulatokkal. Bámulatos ügyességgel és gyorsasággal fordul és kap az érdeklődését felkeltő dolgok után. Mik keltik fel az érdeklődését? Minden, ami veszélyes, törékeny, éles, vágó, koszos, apró, le- és szétszedhető kis darabokból álló... A konyhapulton minden a fal mentén szorong, mert már csak ott vannak biztonságban a napi rendszerességgel használt cuccok. Áll a baba áll, mint a gyertyaszál, fel még nem lát, de érzi, sok érdekes lehet odafent. Felnyúl, teleszkóposítaja karját és már meg is van, ne adja ég, az olló! Vagy vacsorázunk, álldogál az ölemben és finomabbnál finomabb falatokat majszol. Amikor már a csillapíthatatlan éhség-érzete elmúlt, figyelmét másra, az asztalon felsorakozó tárgyakra is fordítja. Egy falat, egy nyúlkálás. Nem tudom olyan messze tolni őket, hogy legalább a szélét ne súrolja ragacsos kis ujja! Mi az, amit mindenképp el akar érni? Naná, hogy a kés! Percek alatt káosz lesz a szépen terített asztalon.
Ez a drága polipocska akkor is aranyos, amikor piszém-piszézés közben bársonyos, puha tenyerét az arcora simítja, majd csápjait behúzva összegömbölyödik és süniként gombócot formálva elbújik a világ elől alig várva, hogy valaki megkérdezze: Hol vagy? Kukucs! és ismét csápolhasson.
tovább(0 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(2 értékelés eddig)

Ízek, imák, szerelmek

2012.05.30. 10:16
Mielőtt a viszonylag szórakoztató könyv vagy Julia Roberts mosolya villanna be, gyorsan más megvilágításba is helyezném a szavakat.
Angyalbögyörő világa nem csak a kert birtokba vételével szélesedett, hanem az ízek palettájának bővülésével is. Vállalkozó szellem, nyitott az újdonságokra és szívesen kóstol- még. (Nagyfiam ezzel a pozitív hozzáállásával tíz hónaposan már felhagyott és bosszantóan rövidre zárta étlapját. Másik véglet a kislányom, aki megeszi az olajbogyót és camembert sajtot, de a csokis torta már nem csúszik le. Csokiból se akármi. Olvastátok a Csokoládé című könyvet? Nagyon szuper, akár a film.) Kedvenceinek listájára így napról napra egyre több finomság kerül. Persze rendhagyó napok mindig adódnak, ilyenkor ima imát követ, hogy a szuper kedvenc se fröcsögjön berregő száján körbe mindenhova. Ha álmos, akkor arcmaszk lesz a főziből, mert a sikeres ütemű hadonászással lelőtt falatot szétkeni kézfejével pufók kis pofiján. Pont akkor, pont ott a két kis mancs, ahol a púpozott kanál! Bárhogy is végződik az étkezés, akár makulátlan tisztaságú bodyval zárul, mert olyan éhes volt, hogy kis madárfiókaként tátotta formás kis száját és nekem csak a gyors kanalazás volt a feladatom, akár maszatolással a komoly ének, bohóckodás és más rögtönzések ellenére, a végeredmény ugyanaz: szerelmes mosoly. Vagy azért, mert jaj de nagyon finom volt és jól laktam érzés lágyítja egyre inkább lila ködös állapotát, vagy azért, mert rendkívül hálás, hogy befejezhette végre az étkezést és szabadulhat. A szerelem kiteljesedését a sárgabarack lé hozza. Már nyúl érte, alig bír magával, majd kiugrik a bőréből, megmarkolja a kisüvegét és már árad is a barackmámor. Ez az itóka mindent visz, ez a jolly joker. Ezt sosem permetezi szét a muslincák legnagyobb sajnálatára.
Május a jövés-menés kezdetét jelenti nálunk. Minden hétvégére jut program bőven. Vendég vendégnek adja a kilincset. Meg se jöttünk vendégségből, már készülünk is valahova. Terülj asztalkámon sok-sok finomság. A család legkisebb tagja, a mindjárt 11 hónapos Angyalbögyörő viseli a legjobban.
A rendhagyó napokon aktív résztvevőként van jelen. Rendes kis krapek, mert fáradtságát és felhalmozódott feszültségét nem egy ária magas céjeként adja tudtunkra, hanem egyszerűen szunyókál egyet. Persze egy feltétele azért van: ne legyen üres a pocakja. A kimerültségét aztán a szürke hétköznapokon kipiheni, nagyokat alszik reggel+délután és újult erővel veti magát a hétvégi bulikba.
A fejedelmi menükben egyre több kedvére való új íz akad: Így lett kedvenc nasija a pogácsa. Akkor is kér belőle, ha jól lakott előtte. Így tisztázódott bennem a születésnapi tortája is. Almás lesz, nem vitás. Míg a körte bármikor bármennyi lehet joghurttal és keksszel, addig a cseresznye csakis fülönfüggőként jöhet szóba. Akkor a meggy miért megy? A savanyú ízek nem rettentik el, azt tudom. Akkor a sóskával mi van? Kell ezt értenem? Nem. Ízlések és pofonok. Na tessék. Még egy film!
Apropó! Van olyan anyuka, akinek jut idő olvasásra és igényes filmre? Ha igen, akkor kérem szépen árulja el, hogy csinálja? Mire este kimászok közel egy órás beájult alvás után a gyerekek mellől, addigra olyan üresnek érzem a fejem és nehéznek a tagjaim, hogy csak egyre vagyok képes: átölelni a kispárnám –ennek örül legkevésbé hites uram - és aludni.
Remélem a nyáron sok őszi barack leve csöpög majd Bögyörő könyökén, miközben falatozza a zamatos, sárga húsú gyümölcsöt!

Ui.: Na mi az az öngól?
Száz színes labda a nagyszobában vagy a járóka szerepű utazóágyban!
Ott hasal a közepén és a szélrózsa minden irányába gurítja vagy a konyhában parkírozó kiságyból dobálja ki erre-arra. Gondolom, majd ezeket fogom keresgélni, hogy ne 99 legyen az a száz nap végére! De nem bánom, mert látom, mennyire élvezi, sikongat hozzá és édes mozdulattal követi a gurulás pályáját. Hadd fejlődjön az a gömbérzék! Délután már a tesók is beszállnak a szórásba.
tovább(0 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(2 értékelés eddig)

Az én napom

2012.05.29. 08:38
- Itt a finom tízórai! Indulás a mosdóba és már ülhetsz is asztalhoz a finom kiflivel és joghurttal. Utána folytathatjátok az alkotást. - szólt hozzám az óvó néni.
A legfürgébb gyermek kitárta az ajtót és már száguldoztak is ki a ragacsos, filces kezű gyerkőcök a napfényes csoportteremből. Csábítóan mosolyogtak a friss csavart kiflik a kosárban, mindenki elsőként vágyott választani magának. Mire visszaértünk, már terített asztalkák vártak.
Ott ücsörögtem a kis széken és elgondolkodtam, mit is jelent az, hogy „Az én napom”. Pontosan kié is?
Kislányomé?
Enyém.
Miénk!
Minden évben lehetőség van arra, hogy a szülő a gyermeke mellett tölthessen egy délelőttöt az óvodában. Mint egy kis ovis visszaüljön a kis székre és megpróbáljon önfeledten rajzolgatni, énekelni és homokozni, miközben mindvégig kicsi lánya vagy fia kedvét lesi. Egy kis időre ovisok és óvó nénik lehetünk egy személyben.
Falatozás után visszaállt egy alkotó művészház rendje. Az asztalokra visszakerült a halom ceruza, filc, zsírkréta. Előkerültek a ragasztók és ollók. Igyekeztem háttérbe húzódni. Kislányom kedves kis főnökként vont be a munkába. A vegyes csoport legkisebbjei ugyan távol maradtak, a vadcsikó nagy fiúk is, de a lányok mind körénk gyűltek. Egy kiscsoportos kislánynak, aki nagyon sírt anyukája után, készítettem egy kis madarat, csak hogy jókedvre derítsem. Magam is meglepődtem, hogy milyen jól sikerült! A vigasztalás és a kismadár is. Már kaptam is sorra a megrendeléseket: csinálsz nekem is? Én is olyat kérek, mint X meg Y! Apránként még a fiúk is megjelentek a vállam mögött. Madárvállalkozásom nem futotta az összes megrendelés teljesítésére, amit csak az enyhített, hogy jött a tanmese. Körbe ültünk, meghallgattuk és megvitatták. Édesen érveltek, jelentkeztek és már beszéltek is. Kicsi lányom meg sem szólalt, csodáltam is csendességét. Otthon érdekes módon kikívánkozik a véleménye, neki is azonnal, kérés nélkül. Gyanítom, hogy bár jelenlétemnek nagyon örült, mindig összeért valamelyik tagunk, azért kicsit feszélyeztem is. Az udvaron hol a legtávolabbi ponton tűnt fel, hol ismét a közelemben. Önfeledten szaladgált, majd hívott homokkörtét és homoktortát sütni. Hintázás után labdáztunk. Közben kifújattam egy-két ovis orrát, kedves ovinénihez irányítottam a tőlem engedélyt kérő ovisokat. Furcsállották is, hogy felnőtt, de nem is dadus, nem is óvó néni. Gyanús voltam nekik, de megérezték jó szándékomat, mint a mesékben a jó boszorkák esetében és bizalommal fordultak hozzám. Aranyosak voltak.
Más miatt is különleges volt ez a verőfényes, májusi nap. A finom ebéd után köszöntésre került sor. Hat évvel ezelőtt ugyanezt a napot kislányom születése aranyozta be. Most a hat esztendős kisasszony derékig érő haját, szégyenlős mosolyát csodálhattam az ékkövekkel díszített papír aranykorona alatt, amit az óvó néniktől és kedves társaitól kapott születésnapi ajándékba. Meghatódtam. Milyen nagy már! Hogyan tud az idő ilyen pimaszul gyorsan repülni? Hogy van mersze! Édes kicsi lányom! Aki néha Hiszti Gizi, párszor Üvöltő Sári, sokszor Makrancos Kata. Persze, hogy párás lett a tekintetem, de uralkodtam magamon. Már csak azért is, mert szokás szerint nem volt zsebkendőm.
Dalos köszöntésük után csinos kislányom-reggel az átlagosnál is tovább tartott az öltözködés és frizurászkodás –kedves háziasszonyként kínálta az otthon sütött, tejszínhab koronás csokis piskótát. A családi ünneplésre délután került sor. Hercegnő nehéz eset, mint a MiniMaxon a Kis királylány. Pont olyan. Így jobbnak láttam nem erőltetni semmilyen habos krémes, számára általában inkább rémes sütit, torta gyanánt a kedvenc desszertet készítettem, kakaópiskótás vajkrémmel töltött tekercset. Fogyasztott is az ünnepelt jó ízzel! Szerencsére a meglepetések is telibe találtak. Kislányomnak ajándékot venni színtiszta stressz. :) Mi, az ajándékozók izgulunk a legjobban. Az ünnepelt napokkal korábban faggatózni kezd és kíváncsiskodni, ami a nagy nap közeledtével, legyen az születésnap vagy karácsony, egyre csak fokozódik. Volt már példa a sikertelenségre: fancsali kép, mosoly sehol, majd egyre sűrűbben záporozó könnycseppek, Nem ilyet akartam! Higgyétek el! Nem akaratos a csajszi, egyszerűen csak pechére rám és a dédanyjára ütött. Lehet őt meglepni, csak nagyon nehéz. Néha a legapróbb csekélység lesz a legnagyobb és legkedvesebb ajándék.
Viszont a meglepetések kitalálása a kisujjában van!
Másnap is ebéd után hoztam el az oviból. Ki se léptünk az udvarra, már meg is álltunk. Elkezdett kotorászni a zsebében és elővarázsolt egy marék színes rózsaszirmot. Néztem őt a gyönyörű sziromesőben. Ragyogó szemekkel nevetett s nevetett.
Köszönöm!
tovább(0 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(3 értékelés eddig)

Jön!

2012.05.24. 19:40
Jönni sok-sok minden tud. Például vihar, front. Vagy vonat, busz. Hajó és repülő a mi hétköznapjainkból kicsukva. Jöhet baba is. Erre a hírre anyukám lefordulna a székről, közben még megkérdezné, három nem elég? Fizetés is jöhet átutalás formájában. Jó hír kategória, mert előbb mindig a csekk talál a postaládába. Mi jöhet még? Vagy ki?
Az első reakció is természetesen helyzettől függő. Borul az ég, gyorsan pakoljunk, be a tiszta ruha, székpárnák. Busz esetében csak akkor sietünk, ha van esély arra, hogy el is érjük, különben megy a busz és van még időnk. A gyermektémát hagyjuk! Csekk jön várás nélkül is és jó esetben a rá való is. Egyvalaki jövetele követel több koncentrációt. A váratlan vendéget most kihagyom, külön mesét ér meg a jövetelük, ami tulajdonképpen nem más, mint merénylet egy hangos hétköznapjait élő, rendetlenségben nyugalmat találó, három gyermekes család ellen. Na akkor kié? A nagyié. Főleg, ha az anyós. Első és egyetlen kérdésem mindenkor:
- És mikor?
Van egy viccem.
Csengetnek, a férj ajtót nyit.
- Mama? Itt?
- Szervusz, Fiam. Nem maradok ám sokáig!
- A kávét sem várja meg?
HaHaHa!
Szerencsés vagyok egyébként és komolyan nem azért, mert 240km-ről jön hozzánk, hanem mert nagyon jól megértjük egymást, sokat viccelődünk egymással, férjem szerencsétlenségére számtalanszor gondolunk ugyanarra a dologra vagy megoldásra összebeszélés nélkül. Mégis mindig váratlanul ér a látogatása.
Persze, amikor már megérkezett és minden fogaskerék olajozottan pörög, akkor már jó és lazán vagyok én is. Ám a program összehangolása az ovi és idén már az iskola rendjével is, úgy, hogy a lecke is meg legyen és a gyakorlás se maradjon ki, de sokat is lehessenek együtt, már nehezebb. Főleg, hogy a szenvedélyek viharos összeütközését sem szeretnénk bemutatni a nagyinak-márpedig nem, még félreértené, a menyét! 
Szóval mindenképpen jó, hogy van pár nap a készülődésre. Hirtelen a szokott rendetlenséget káosznak látom. Mit fog szólni, szegény kisfia milyen körülmények között kell, hogy pihenjen a fáradtságos munka után, stb. Az elvégzendő teendők napra bontott listája elmaradhatatlan. Portörlés itt meg ott. Felmosás, porszi, bevásárlás, előre sütés és főzés. A család előre röhög rajtam, mert bár precíznek tűnik az edzéstervem, mindig van csúszás. Természetesen általában a program mindig bővül, így májusban meg aztán nagyon: kislányom születésnapja, oviévzáró batyusbuli, iskolai szalonnasütés szülői megjelenéssel, kedves svájci rokonok hazafelé menet csak beugranak, mert milyen régen láttak bennünket és amiről még nem is tudok. Így tolódnak a feladatok, meg torlódnak is. Végül összefogással pikk-pakk kész az általános rend, mert ugye nem ilyenkor van a szekrénytologatós takarítás. Míg férjem kimegy az összes gyerekkel a pályaudvarra anyukájáért, addig én turbózok: gyorsan helyére a frissen vasaltak, ágyhúzás és ágyazás, mosogató körül fényesítés és az utolsó simításokkal kész is vagyok. Pont leülnék és szól az örömduda.
Hamar eltelik a pár nap és sajnáljuk az elválást. Pityiznek a gyerekek. Én azért nem, de a szívem mélyén én is sajnálom az elválást.
Találós kérdés: ki merül ki a legjobban?
A férjem!
tovább(4 hozzászólás eddig)
Címkék:
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(3 értékelés eddig)

Nyugika!

2012.05.21. 09:13
"IdegeSS? Nem bírja a napi stresszTT? FeSSZült? TürelmetleNN? Megoldás nem más, MagneB bogyó!"
Valahogy így szól egy tévéreklám szövege. Persze jóval látványosabb a kisfilm miatt. Pontosan nem emlékszem az egészre, de egy jelenetére kristálytisztán: anyuka, mint egy harci repülőgép, épp felszállás előtt van-pont úgy zúg-búg- leckeírás közben.

A tanítóképző főiskolán van olyan szeminárium, hogy Nyugodj meg, ne kapd fel a vizet?
Szeretném elkérni a tananyagot. Szükségem lesz rá, mert jövőre már a kislányom is iskolás lesz. Ennyi MagneB-t mégsem szedhetek!

Vasárnap reggel a frissen sütött, juharszirupos amerikai palacsinta után (még) békésen körvonalazni kezdte a család a napi programot. Férjemmel annyi teendőt soroltunk fel, ami csakis a reggeli erős feketének volt betudható, hogy lényegében egy több fős gárda heti munkáját tette ki. Nyugi van! Kezdeni az elején kell, aztán szépen egyről a kettőre, maximum marad a hét többi napjára is, mint a minden napra egy mese. Míg mi a gőzölgő kávé mellett, a napsütötte terasz kényelmes foteljaiban szájhősködtünk, addig az asztalnál a gyerekek szövegelés helyett máris rendezővé léptek elő és belekezdtek egy minimális eszközigényű, komplett mesejátékba. Eközben Angyalbögyörő a sárgabaracklé kellemes fanyar-édes ízén bódult.
Kávé hamar elfogyott, erős akarattal meg is mozdultunk és két sportkocsi párbeszédjének végén az apró szünetet kihasználtam, hogy közbevágjak, mielőtt nem késő:
-Kisfiam! Gyere! Essünk túl a leckeíráson!-igyekeztem a legkedvesebben, legnyájasabban rejteni.
Több se kellett! Ha harc, hát legyen harc! Kellemetlenkedésemre szenvedélyes morgás, zajos puffogás volt a válasz. Azért közben már hozta is kötelességtudóan az iskolatáskát.
Egy pillanatra megállok itt. Gyakorlati és elvi okokból sosem halogatjuk a házi feladatot. Vendégek jöttek, így maradt vasárnapra, de szombaton már kikészítettük a leckét és összepakoltuk az iskolatáskát.
-Mivel kezdjük?
-Matekkal. A napiban(=napközi) azzal szoktuk.
Ekkor kezdődött a balhé. A lecke végére már szállni tudtam volna, ha a türelmetlenség, a szükségtelen, de mégis tapintható idegeskedés szárnyakat adott volna.
A zümmögő legyek, a landoló rigók, a csipogó rozsdafarkúak, a táncoló napfény és a távolban apa körül fecsegő tesó és gőgicsélő kistesó mind-mind érdekesebb volt a matematika feladványainál. Ma már a szobában, az íróasztal mellett kezdenénk hozzá. A jó idő csábító erejének hogyan is lehetne ellenállni?
Részletekbe nem is mennék. A szomszéd csak az utolsó matek feladatnál hallhatta, hogy mi kint lecózunk. Az addig felhalmozódott felesleges feszültséget aztán a konyhában vezettem le. Először úgy éreztem, hogy minden kezem ügyébe kerülő cuccot hajítok a hátam mögé, ahogy Bögyörő műveli mostanában. Annyi különbséggel, hogy én utána sem néztem volna! Hogyan csinálják a tanító nénik és bácsik, hogy nem szállnak folyamatosan a teremben? Mi a titkuk? Nem hiszem, hogy csak a türelem! Az nekem is van. Ám ahogy észreveszem az oda nem figyelést, a grimaszokat, illetve röppennek a kisfiam részéről szellemesnek hitt megjegyzések(nagyon sokszor tényleg azok is-van is rá alkalom, hogy nevetünk, azért nem egy katonai+kommandó kiképzésében szeretném részesíteni), akkor megy a pumpa, csak megy a pumpa és aztán csatt. Na nem pofon! Azt nem. Csak kiakadok
Másutt is az anya az őrmester? Kellemetlen szerep. Sajnos viszonylag gyakran jellemző. Főleg ilyen kiélezett helyzetekben. Mert aztán ilyenkor előjön minden! Kap mindenki, még a férjem is!
Érdekes! Utána napokig könnyebben lesz rend, a játékok hang nélkül a helyükre kerülnek és a kifordított ruhák sem tornyozódnak hegyként olyan szembetűnően.
tovább(5 hozzászólás eddig)
Címkék:
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(4 értékelés eddig)