Terhesség hétről hétre

Ahogy Gyöngyi látja

Meg sem moccan,csak a szemét nyitogatja. Hangja sincs, majd nyávog mint egy macska. Apa kérdi: Anya! Mikor fog már járni, beszélni?? Most meg: az összes kilincs retteg tőle, a fiókok szaladnak, apa szerszámjai szétszélednek, szája mint a nagykapu, visít,gügyög, értelmes mondatokat alkot. Apa ismét kérdez: Anya! Mikor lesz már kicsit csendben? Mikor ül le 5 percre???-Hát apukám most már sosem :)))))

Irány az Óvoda! Avagy Anya, engem ne szoktass!!

2013.01.04. 20:38
Minden család életében eljön az a bizonyos nap,mikor meg kell válniuk csemetéjüktől. Az édesanyáknak a legrosszabb,ha szabad így mondanom. Már pedig szabad vagy nem, ilyenkor mi Anyukák egy darabot hagyunk ott az óvoda falai között a szívünkből.
Kislányom január 2-án töltötte be a 3.életévét. A gyomrom már tavaly szeptember óta görcsben volt minden egyes reggel és este (mikor időm volt agyalni) a tudattól,hogy tetszik vagy sem, januárban óvoda. Apa meg nyugtatott; "Jajj Anya! A gyerek csak óvodás lesz,nem katona...- nos köszönöm szépen, ez nekem felért már akkor egy tragédiával, s minden egyes alkalommal könnybe lábadt a szemem, görcsbe rándult a gyomrom és jött a remegés. "Mi lesz vele? Mi lesz Velem??" -igen, önző is voltam,de hát ki nem ebben a helyzetben?? Nem tudtam napjaimat elképzelni a kis törpe nélkül,aki mindig a fülembe csicsereg reggeltől-estig. Anya! Anya! Anya! Anya! ez kell,az kell,éhes vagyok,pisilni kell,mesét akarok,játszani akarok,fáj a hajam, fáj a szemem ez van,az van,így van úgy van. És hát Ő? Meg lesz nélkülem? Sírni fog utánam? Nem akarom,hogy rossz legyen neki... meg fogok őrülni itthon. Szeptember óta minden nap elmondtam neki, Babám, januárban oviba fogsz menni... Ő meg persze várta a dolgot....
S eljött a december közepe, mikor beírattam. Már akkor menni akart a csoportszobába játszani,de hát még nem lehetett, így január 7-ét beszéltük meg az igazgatóval. Cél kitűzve, beszoktatás akkor majd kezdődhet. A gyesem ketyegett, munkahelyem nem volt ahova vissza mehettem volna dolgozni. A beíratás utáni héten állásinterjúra mentem, ahol fel is vettek. Örültem, meg nem is. Akkor egy világ omlott össze bennem,mikor közölték, január 7-én kezdem a munkát.
Úr Isten! Most mi lesz?? - azt se tudtam,hova menjek, mihez kezdjek? Rohantam az oviba, kezdjük hamarabb az ovit... menjünk 3-án,mert itt akkor nyit az ovi. S közben a lányommal leültem aki még akkor 3 éves sem volt, hogy beszéljük meg; Anya dolgozni fog menni, s ott is kell majd aludnia az oviban, s hamarabb ott fogom hagyni,mint ami a teljes szoktatás ideje lenne. (egy hét) Ő meg csak helyeselt, nyugtázott, bennem meg az ideg egyre jobban munkálkodott: na most mi a fene lesz? Kellett ez nekem? Hogy fogom megoldani? Apa is dolgozik... ejj-ejj... de a munka is kell, pénz is kell... s egyre jobban jött a 2013.január 3-a.
Összekészítettem az ovis cuccokat, előtte jártunk az oviban az óvónővel beszélgetni,s kicsit megnyugodtam,mert már akkor bement, ugyan 10 percre, de játszott a gyerekekkel,míg mi beszélgettünk.
Apával karöltve kísértük be az óvodába január 3-án, fél tízkor. Apa öltöztette én pedig nyugtáztam az óvónővel; a mai napon fél 12 ig lehet. S mire észbe kaptam a lányom már a csoportszobában volt... Apa meg csak nézett, nézett utána,s megszólalt: "még puszit se adott..."-az óvónő is csak lesett. Visszahívta,Ő meg rám nézett: Anya, menjetek dolgozni,majd jöttök értem- megpuszilt minket,és ott hagyott. Mi pedig csak álltunk és néztünk,néztünk. Majd felocsúdva közöltem Edinával,hogy akkor mi elmegyünk,ha nem igényli a jelenlétünk...Edina pedig mondta nyugodjunk meg,biztosan nem lesz semmi baj.
Ott hagytuk... a telefonom hangereje egekig felnyomva, hátha hív a gyerek miatt... s mit ad Isten... nem csörgött a telefon. Mikor belibbentünk izgatottan fél 12 -kor, s meglátott minket, rároskadt az asztalra: "jajj, még nem akarok menni!!"- meg sem tudtam szólalni.

Edina megerősített minket, hogy egy okos,ügyes kislány, talpraesett,s nyugodjunk meg semmi baj nem volt. S hozzátette, elmondta neki Gyöngyike: "Anyának és Apának dolgoznia kell,nincs aki vigyázzon rám,ezért vagyok itt. Ha végeztek,jönnek értem,megyünk haza." Dagadt ám a mellünk: a mi "nagy" és ügyes kislányunk... Kifelé jövet már puszilkóztak a csajokkal, össze is barátkozott a többiekkel szépen :)
A következő nap,azaz ma már délig volt, reggelizett ebédelt az oviban,s ma sem akart hazajönni. Az óvónő tolta ki a szobából,hogy anyáék itt vannak, tessék csak menni :) Ő pedig már akkor kijelentette, legközelebb ott is alszik...

Bizalmat is adtunk a szeretet mellé a gyermekünknek, s ez jó dolog. Nagyon jó dolog, hogy bízik bennünk annyira, hogy ott mer maradni. Nincs benne félsz, hogy rossz helyen van, hogy rossz neki,hanem tudja, jó helyen van, s az óvoda érte van.
Büszkeséggel tölt el minket,hogy Ő a mi kislányunk. (Azért a szívem majdnem megszakadt,mikor ott hagytam)
Kívánok minden Anyucinak kitartást,könnyű szoktatást az ovi mellé! Szép estét! :)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(0 értékelés eddig)

Hozzászólások (1)

1. anon_1021740Üzenet2013.01.06. 14:46

Jó volt olvasni a soraidat. Mi is ovi előtt állunk igaz szeptemberben, de ugyanazokat érzem amiket leírtál, és már pityergek is!Nekem kisfiam van, most még talpraesettnek tűnik, de még nem volt ovis közösségben, és hát itthon mindenkinek a szeme fénye!Ti vegyes korcsoportú oviba jártok? Edit

Szeretnél hozzászólni Te is? Kérjük lépj be előbb!
Sikeres belépés után a rendszer automatikusan visszadob ide!