Terhesség hétről hétre

Neked irom, kicsi virágom, Sára

Elmesélem neked és a világnak, milyen volt várni rád, milyen volt, amikor eljött a nagy nap, a születésed napja, hogyan teltek a napjaink azóta, mit gondoltam, éreztem irántad. Hogyan lett minden nap egyre fontosabb a jelenléted, a tekinteted, a mosolyod. Mert nagy kihívást jelentesz, nagy megpróbáltatást és egy életnyi út van előttünk.

Novemrer 18 - december 1.

2008.12.01. 13:07
Édes pici egérkém!

Szavakkal el nem mondható az a rengeteg öröm, amivel megajándékozol nap mint nap. Vannak napok, amikor kétségbeesetten keresem makacsságod, dacosságod okát, úgy érzem, nincs közöttünk kapcsolat, nem hallasz, nem értesz engem és fordítva. Aztán hirtelen minden megváltozik és nincs az a bánatom, amit ne tudnék elfelejteni egy-egy mosolyod után.

Az utóbbi héten az evéssel küszködtünk. A dolognak több vonatkozása is van, vagy sejtelmeim szerint lehet. A tényállás az, hogy nem akarsz mostanában enni se reggelire, se vacsorára rendesen. A rendesen alatt azt értem, hogy az eddig oly nagy kedvvel fogyasztott zabkása, mézes túró, tejbegríz nem nyeri el a tetszésedet. Mégpedig úgy, hogy a nagyinál eszed, nálam nem. Ennek oka egyrészt lehet az, hogy egyszerűen jól laksz a nagyinál (akkora adagokat tuszkol beléd, hogy nekem is sok lenne) és mire este hazaérünk, nem vagy éhes. Ezt még értem, tényleg rengeteget ad neked a nagyi. Este többnyire beéred egy kis gyümölccsel vagy sajttal. A reggeli érthetetlenebb – elvileg éhes vagy, de megint csak nagyon picit falatozol.
Egy hétig görcsöltem a dolgon, mostanra eljutottam oda, hogy voltaképp, ha éhes leszel, úgy is szólsz. A Játék Tér pedagógusának tanácsára, hogy ne éreztessem veled, hogy az étkezéssel „zsarolhatsz” és dac eszközként használhatod, ne úgy zárjam a dolgot, hogy „na jó, akkor éhesen mész aludni”, hanem olyasmivel, hogy „látom, jól laktál már, mehetünk aludni”. Nem könnyű ezeket végig csinálni, mert a fejemben ott a hang – a gyerek nem evett semmit vacsorára, éhes, nem fog fejlődni rendesen… Pedig láthatóan jól vagy. A másik hang meg azt mondogatja, hogy „éhes gyerek eszik, álmos gyerek alszik”.

Egyre több szót, kifejezést mondasz: nagyi megtanította neked a vezetéknevedet, arra a kérdésre, hogy hogy vagy, mondod, hogy minden rendben – oroszul. Felismered a közlekedési lámpát (szvetofo(r)), a közvilágítási és minden egyéb lámpát. Mondod a kefirt, mamindon (pomidor, azaz paradicsom), a szőlőt is mondod, de nem tudom megismételni, szliva (szilva), lozska (kanál), gugis – ez a szó nem tudom, hogy jött, mert egyébként fogkefét jelent, de se magyarul, se oroszul nem így mondják, paszta (fogkrém), kagotki (kolgotki – harisnya), vajezski (varezski – kesztyű), staniszki (staniski – nadrág(ocska)). Nagyi megtanitott szépen kérni dolgokat: most már az asztalnál azt mondod: sajt kéjek vagy kéjek szir. De minden egyébre is mondod a „kérem”-et.

Tegnap két aranyos esetünk is volt: forgok a konyhában éppen a vacsorát készítem neked. Jössz-mész, játszol, tologatod a babakocsit, zörögsz valami zacskóval. Egyszer csak jössz: anya, anya, mámá, kérem! Gyeje! És fogod a kezemet, és húzol ki. Kimegyek veled az előszobába. Mutatod L. cipőjét. Ha jól értettem, elmozdítottad és nem tudtad a helyére igazítani, a rendetlenség viszont zavart így hát kértél segítséget. Megható volt!
A másik egy játék volt. Van egy darts táblánk, szoktunk játszani a fiúkkal. Téged, persze, a közelébe sem engedünk, még nőnöd kell. A padlóra fel van ragasztva a dobási pozíciót jelző csík, arra néha rá szoktál lépni utánozva minket. Tegnap viszont már nem csak álltál rajta, hanem felemelted mindkét kezed, hívtál engem is, addig nem nyugodtál, míg én is beálltam megfelelő helyzetbe. Aztán mutattad a kezeddel, hogyan kell dobni. Meg tőlem is kérted. De ez még nem minden! L fia nem mindig találja el a táblát, így a padlóról szedi össze a nyilakat. Miután „dobtunk”, odamentél a falhoz, a tábla alatt és „összeszedted” a nyilakat. Majd a kis öklödet szorítva visszajöttél a rajthoz és megint „dobtál”. Nagyon aranyos volt!

Még egy játékot szeretsz nagyon – a függőágyba „becsomagolni” anyát. Én befekszem a függőágyba, te meg gondosan betakarsz a két széles végével. Megjegyzed, hogy „aludni, bájú-báj, mámá” (magyarul kb. tente, anyu, tente), lélegzet visszafojtva vársz egy picit. Ilyenkor nekem el kell kezdenem mozgolódnom, majd „kukucs!” kiáltással kibújnom a takaró alól. Erre hangos kacagással és a padlón lévő párnákra való borulással reagálsz. Láthatóan jól szórakozol ezzel. Én is!

Szeretlek.


P.S. Köszönjük minden olvasónknak a kitartó figyelmet, egy nagy külön KÖSZÖNET Bogárnak és Bogár Anának! Sajnáljuk mi is nagyon, hogy nem tudunk ott lenni hétvégén. Ez egy ilyen sorozat, úgy tűnik. Ne adjuk fel!

P.S.S Amióta a feljegyzés eleje íródott, a kaja kérdés lekerült a napirendről. Egyszerűen nem erőltetem. Nem harcolok. Azt mondtam - nincs harc, ezért nem is kell csapkodnom. Azóta jól eszel.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(0 értékelés eddig)

Hozzászólások (1)

1. ydurtÜzenet2008.12.01. 21:37

:$ Sorstársak... Puszi:Bogár

Szeretnél hozzászólni Te is? Kérjük lépj be előbb!
Sikeres belépés után a rendszer automatikusan visszadob ide!