Kisgyerek

Megérkezett a friss Top100, ezeket a neveket kapták legtöbben 2023-ban

Közzétette a Belügyminisztérium azt a várva-várt listát, amiből kiderül, melyik lánynév és melyik fiúnév volt a legkedveltebb a 2023-as babák körében.
2024. Március 13.
kisbaba az anyukájával

A KSH adatai szerint 2023-ban 85.200 kisbaba született Magyarországon, a nekik választott keresznevekből pedig elkészült a friss Top100-as lista, ami igazán izgalmas részleteket rejt.

Vannak nevek, amik egyszerűen mozdíthatatlanul belopták magukat a szülők szívébe, akad azonban több új szereplő is az új Top100-as ranglistán. Nézzük, kik uralják az élmezőnyt és kik lettek a sereghajtók!

A legkedveltebb lánynevek

Az első helyen, akárcsak a korábbi években, a Hanna áll, az ezüstérmes pedig a tavaly negyedik helyre szorult Anna lett. A dobogó harmadik foka a friss ranglistában a Luca áll, ezt a helyet tavaly még a Zoé birtokolta.

Az új negyedik most a Zoé, az ötödik pedig a tavalyi második, azaz a Léna.

A hatodik hely most is az Emmáé, akit az Olívia és a Boglárka követ. A kilencedik hely a Lilié, a tizedik pedig egy új versenyző, a Kamilla, aki a Mirát szorította ki innen (ez a kedves név egészen a 14. helyig esett vissza).

A legmenőbb fiúnevek

A fiúnevek között az élvonalban nem volt nagy a mozgás, továbbra is a Dominik viszi a pálmát, a második az Olivér, a bronzérmes pedig a Levente. A negyedik helyen tartja magát a Máté, akárcsak a Top5-öt záró Marcell

Az ezt követő helyeken volt némi változás: a korábbi hatodik Noel helyét átvette a Bence, a hetedik helyre feljött a Milán, a nyolcadik a sorban pedig a Noel lett. A kilencedik helyre esett vissza a Zalán, a tizedik pedig egy régi kedvenc, a Dániel, aminek lendülete tavaly „csak” a 12. helyig volt elég.

Kik lettek a sereghajtók?

A női mezőny sereghajtói a Mirella, az Olivia, a Dorottya, a Mirabella és az Alexandra. Őket követi a Kincső, a Lora, a Zita, a Kinga, a Rozina és a 100. helyen álló Luna.

A Top100-as listában a fiúnevek sorát a következők zárják: a 90. helyre a Félix került, őt követi a Laurent, majd érkezik a Miklós. A 93. helyen a Flórián áll jelenleg, megelőzve a Gellértet, a Csanádot, a Kolent és a Bercelt. Az utolsó három helyre az Imre, az Alexander és a Maxim jutott.

Újoncok a mezőnyben

A legnépszerűbb lánynevek listájában felbukkant néhány új név, amelyek között régi visszatérők is szerepelnek: újra bejutott a Top100-ba a Kinga, új ranglistásnak számít viszont a Luna. Bejutott a friss Top100-ba az Olivia (így, rövid i-vel) és a Rozina is. 
 
Búcsúzott viszont az illusztris listától az Annabella, az Emese, a Kiara és a Vanda, ezeket 2023-ban kevesebb újszülött babának választották az újdonsült szülők.

A tavalyihoz képest 5 új fiúnév színesíti a palettát, kiszorítva ugyanennyi régi „versenyzőt”. Az aktuális listában szerepel a Bercel, a Csanád, a Flórián, a Kolen és a Maxim is, hiába keressük viszont a Brájen, a Dénes, az Iván, a Krisztofer és a Noé neveket.

Nyitókép: Getty Images