Gyerek

Imádja a net a gyerekvigyázás közben kidőlt apukát

Vírusként terjed a neten egy igazán fáradt apáról készült fotó, aki zseniális ötlettel rukkolt elő, míg anya ráhagyta a gyerekeket.
2021. Május 14.

A coloradói Mike Weber műtősként dolgozik, és épp egy tizenkét órás éjszakai műszakból ért haza, amikor azt látta, hogy felesége, Monica négy gyerekükkel (5-12 évesek) küzd, hogy valahogy el tudjanak indulni. Esett a hó, és az asszony próbálta rávenni a kicsiket a készülődésre, öltözésre hogy együtt leszaladhassanak a boltba. Férje azonban látta, hogy a dolog kudarcra van ítélve, és hogy feleségére is ráférne egy kis egyedüllét, úgyhogy vállalta, hogy vigyáz a gyerekekre, amíg az asszony bevásárol – írja a Today.com.

Csakhogy ő is nagyon kimerült volt, úgyhogy kitalált valami igazán zseniálisat.

“Amikor visszaértem, szóltam a fiamnak, hogy segítsen behordani az élelmiszert, ő azonban rám szólt, hogy legyek csendben, mert épp > tanulnak” – meséli az édesanya. “Beléptem a szobába, és azt láttam, hogy mindannyian csendben ülnek, és a kanapén alvó férjemet rajzolják. Azt mondták: apa csokoládét ígért annak, akinek a legjobb lesz az alkotása. Hozzátette, ha hangoskodnak és felébresztik, ami miatt bemozdul, akkor mindenkinek elölről kell kezdenie a művét.”

Az asszony lefotózta a családot, és a képet megosztotta a Facebookon dicsérve férje ötletességét. “A legzseniálisabb ember, akit valaha ismertem” – írta Weber az azóta viharosan terjedő fotó mellé. “A nyertes csokoládét kapott, de legyünk őszinték; valójában a férjem volt az igaz győztese a dolognak.”

via