Terhesség

Soproni Erzsébet Oktató Kórház

Legnyugatibb városunk szülészete igazán mutatós, kényelmes, és az újítási, jobbítási szándék sem hiányzik. Céljuk, hogy megszerezzék a bababarát kórház címet. (Írásunk a 2010 januári állapotot tükrözi.)
2010. November 24.

Dr. Csécsei Károly

Fotó: Szita MártonSzép, modern kórházban beszélgetünk dr. Csécsei Károly osztályvezető főorvossal. A tanár úr büszkén meséli, hogy 1990 és 1997 között történt meg a kórház teljes rekonstrukciója, és az új épületben kapott helyet a szülészet.

A védőnők, szülésznők, szülészorvosok és gyermekgyógyászok közreműködésével immár húsz éve tartanak apás szülésre, szoptatásra felkészítő tanfolyamot. Az öt alkalomból álló program során megismertetik a kismamákkal és párjukkal a várandósság és a szülés alatti történéseket, szó esik a spontán és műtétes szülésről, a lehetséges fájdalomcsillapításról, valamint szülőszoba-látogatásra is sor kerül. A tágas, világos szülőszobák egyikében bordásfal és matrac könnyíti a vajúdást, labda pedig mindegyikben van. A kitolási szakban a szülőágyon fekszenek a kismamák, a szülőszéket, bár rendelkezésre áll, nem szokták használni. Gátmetszésre majdnem minden először szülőnél sor kerül.

– Bár minden párnak tanácsoljuk a tanfolyamon való részvételt, az nem feltétele az együtt szülésnek – mondja az osztály vezetője. Hangsúlyozza, hogy már a szülőszobán megtörténik a bőr- és szemkontaktus anya és kisbabája között, valamint az első szoptatásra is itt kerül sor. Császármetszés után az őrzőben szoptathatja meg az édesanya az újszülöttet, ahol másfél napig tartózkodik, utána áthelyezik a gyermekágyas kórtermek egyikébe. Szoros az együttműködés a szülészet-nőgyógyászat, a gyermek- és a koraszülöttosztály dolgozói között. Az újszülöttellátás a gyermek- és újszülöttgyógyászok feladata, szakmai vezetőjük dr. Székely Csilla főorvos.

Az újszülöttosztályon 24 órás rooming-in működik. Az együttes elhelyezés elősegíti az igény szerinti szoptatást, amelyre nagy hangsúlyt fektetnek. Az osztályon nem használnak cumisüveget, kanállal vagy üvegpohárból etetik meg azokat a kisbabákat, akiknél felmerül a pótlás szükségessége. A jó kórházi védőnő aranyat ér, Szemerics Judit szerepét pedig, aki különösen szívügyének tekinti a szoptatás támogatását, külön kiemelte az osztályvezető főorvos. Az ő szorgalmas munkáját dicséri az is, hogy a dolgozók számára már két alkalommal szervezett továbbképzést korszerű szoptatási ismeretekből.

Soproni Erzsébet Oktató Kórház

A szülőszobák tágasak és világosak

Fotó: Szita Márton- Törekszünk a bababarát kórház kezdeményezés tíz lépésének megvalósítására, bár sok még a tennivalónk, hogy elnyerhessük a címet – mondja Csécsei főorvos. Ennek egyik bizonyítéka, hogy tápszerreklámot sehol nem látunk, ellenben a szoptatás fontosságát kiemelő plakátot az osztály minden részén elhelyeztek.Az osztály dolgozói büszkén mutatják, hogy a testvérekre is gondoltak: színes játszósarkot alakítottak ki a legfiatalabb látogatók számára. Néhány kisgyerek vidáman játszott benne ottlétünkkor is.

Tények, adatok

  • Éves születésszám: 850.
  • Császármetszések aránya: 27 százalék.
  • Három egyágyas szülőszoba van, az egyikben bordásfal, matrac.
  • Császármetszésnél az apa nem lehet bent a műtőben.
  • Az újszülöttosztályon 24 órás rooming-in működik.
  • Szülésznőválasztás lehetséges.
  • A gyermekágyon két négyágyas, négy kétágyas és egyetlen egyágyas kórterem található, utóbbiban bent maradhat az apa nappalra.
  • A kórházban terhespatológia és intenzív ellátást nem igénylő újszülöttek, koraszülöttek, csecsemők ellátására alkalmas osztály is van.

Forrás: Kismama magazin