Gyerek

Ezek a koripályák már hamarosan nyitnak Budapesten

Több budapesti korcsolyapálya is kinyit hamarosan, és vannak olyan jégpályák is, amiken már most csúszkálhattok a gyerekekkel!
2022. November 21.
korcsolya
Jégpályák, amiken Budapesten korizhattok. (Kép forrása: Getty Images)

Az egyik legkedveltebb téli aktív elfoglaltság a korcsolyázás, ami remek családi program lehet, hiszen általában a gyerekek és a szülők is szeretni szokták. Most Budapesti koripályákat ajánlunk, olyanokat, amik már megnyitottak, és olyanokat is, amiken néhány nap múlva már csúszkálhattok is – vannak köztük ingyenes és fizetős jégpályák is.

Koripályák, amik hamarosan nyitnak

Újpesti korcsolyapálya – november 26-tól

Az újpesti Szent István téren szombaton, november 26-án nyit a jégpálya, amit egészen január 8-ig lehet látogatni. A jégpálya ingyenesen használható, hétköznapokon 15-20 óra között, míg hétvégén 9-14 óra és 15-20 óra között várja a korcsolyázókat. Az ünnepi időszakban kissé módosul a nyitvatartás, erről itt találtok infót.

Óbuda Fő tér és Békásmegyeri piac közösségi tér – november 25-től

Az Advent Óbudán 2022 rendezvénysorozat keretén belül két helyszínen is várják a korcsolyázni vágyókat, ahogy azt már korábban is megszokhattuk. Az ingyenes jégpályák november 25-én nyitnak, és január 15-ig fognak üzemelni. Hétfőtől csütörtökig 8-20 óra között, míg péntektől vasárnapig 8-22 óra között lehet majd a pályákon csúszkálni. Ahogy az Advent Óbuda oldalon olvasható, mindkét helyszínen lesz lehetőség korcsolyabérlésre, a Fő téren pedig korcsolyaélezésre is.

Csepeli Jégpark – november 25-től

Szintén november 25-én nyitja meg a 2022-2023 korcsolyaszezont a Csepeli Jégpark, ahol különleges körfolyosós jégpályán csúszhattok. A Jégpark hétköznap 14-21 óra között lesz nyitva, hétvégén pedig 8-21 óra között. 3 éves kor felett belépőjegyet kell váltani, ami 2000 forint, míg a csepeli lakosoknak (lakcímkártya felmutatásával) 1200 forint.

Budapest Park koripálya – december 1-től

December elején nyit a Budapest Park korcsolyapályája, ami január 31-ig lesz látogatható. A pálya használatához jegyet kell váltani, a jegyárakról még nincs pontos információ, a jegyvásárlás november 24-től indul – a diákok, a 65 év felettiek és a pedagógus igazolvánnyal rendelkezők kedvezményesen válthatnak jegyet.

Koripályák, amik már meg is nyitottak

Advent a Bazilikánál

A Szent István téren, a Bazilika előtt megrendezett karácsonyi vásáron ingyenes jégpálya is várja a korizni vágyókat. A vásár november 18-án nyitott, és január 1-jéig látogatható. Hétfőtől csütörtökig 11-21 óra között, pénteken és szombaton 11-23 óra között, míg vasárnaponként 11-21 óra között tart nyitva, de az ünnepi időszakban változik a nyitvatartás, amiről az Advent Bazilika oldalán találsz információt.

Városligeti Műjégpálya

November 17-én nyitott a Városligeti Műjégpálya, ami február végéig lesz látogatható. Hétköznapokon 9-13 óra és 17-21 óra között, szombatonként 10-14 óra és 16-21 óra között, míg vasárnaponként 10-14 óra és 16-20 óra között csúszkálhattok a ligetben. A gyerekek 6 éves korig ingyen használhatják a pályát, míg a diákoknak és a nyugdíjasoknak 2000 forint, a felnőtteknek 2500 forint a belépő a normál időszakban (hétköznapokon), a kiemelt időszakban (hétvégén – péntek délutántól) pedig a diák- és a nyugdíjas jegy 2500 forint, a felnőtt belépő 3500 forint.

Budapest Garden

210 négyzetméternyi területű jégpályával várja a korcsolyázni vágyókat a Budapest Garden Óbudán a téli szezonban. Hétköznaponként 14-21 óra között, míg szombaton és vasárnap 12-21 óra között tudtok menni korizni a Budapest Gardenbe. A belépőjegy ára 1200 forint, és korcsolya kölcsönzésre is van lehetőség.

Forrás: Gyerekszoba.hu