Család

Koponyatöréssel szállították a Bethesda kórházba a hintából kiesett kislányt

Kezdetben csak ártatlan balesetnek tűnt Flóra esése, rövidesen azonban komolyra fordultak a dolgok és a kislányt rohammentő vitte kórházba.
2023. Július 14.
Hintázó kislány

Flóra néhány hónappal ezelőtt esett ki a hintából, és azzal az óvatlan pillanattal fenekestül felfordult a család élete. Ahogy arról posztjában beszámolt a Bethesda Gyermekkórház, a kislányt először a helyi, majd a városi kórházba szállították, ahol meg is kellett műteni.

„Koponyatörés okozta, már az agyat veszélyeztető vérömlenyt csapoltak le a koponyájából. Az azelőtt teljesen egészséges, okos és eleven kislány mozgás- és beszédképtelenül érkezett a Bethesda Rehabilitációs Osztályára – folytatódik a bejegyzés.

A kislánynak itt mindent az alapoktól kellett kezdenie, sok más mellett a nyelés képességét is fejleszteni kellett. 

„Flóra hihetetlen szorgalomról, kitartásról, fegyelemről és együttműködésről tett tanúságot a rehabilitációs alkalmakon, erején felül küzdött a fejlődéséért. Ma Flóra jár, nevet, beszél és tanul” – s hogy mindezt megünnepeljék, logopédusával, Hajdu Emesével és szüleivel repült fel a város fölé a városligeti ballonnal! 

„Repülj tovább Flóra, személyiségeddel és akaraterőddel példa vagy számunkra! Kívánjuk, hogy utad legyen teli örömmel, szeretettel és sikerekkel!” – üzenték a hősiesen küzdő kislánynak a kórház dolgozói.

Nyitókép: Getty Images