Baba

Ingyen 2,5 millió forinthoz juthat, aki 3 éven belül babát vár

Gyakorlatilag ingyen és kockázatmentesen juthat kicsit több mint 2,5 millió forinthoz az, aki a következő 3 évben babát tervez. Nem hitel, nem adóköteles és szabadon felhasználható.
2019. November 05.
Ingyen 2,5 millió forinthoz juthat, aki 3 éven belül babát vár (fotó:iStock)

Soós Péter, az Alapblog szerzője mutatja be, hogy juthat bárki szabadon felhasználható 2,6 millió forinthoz.

A megoldás pedig egy államilag támogatott hitel és egy államilag támogatott állampapír konstrukciója. “Az arbitrázs konstrukció lényege éppen az, hogy csak akkor vegyük fel, amikor már csak 3 hónap van hátra babánk születésééig. Ekkor ugyanis azonnal kérhetjük a kamatfizetés szüneteltetését (3 évre). Így a gyakorlatban megkapjuk a 10 millió forintos kölcsönt és semmit nem kell törlesztenünk az első 3 évben” – írja Soós. Ráadásul a hitel futamideje 20-ról 23 évre nyúlik. A hitel kamatmentes is lesz. Vagyis kapunk egy 10 millió forintos, 23 éves,kamatmentes, szabadfelhasználású hitelt. És amennyiben második gyerek is születne, akkor a fennálló hiteltartozás 30%-át elengedik, ha harmadik gyerek is, akkor pedig a teljes hiteltartozást.

A szuperállampapírnak elnevezett Magyar Állampapír Plusz nevű államkötvény pedig akkor jön a képbe, amikor 3 hónappal az első gyerek megszületése előtt igényeljük (és kapjuk) meg a hitelt. Ekkor ugye felfüggesztik a hitel kamat-, és tőketörlesztését. Így tehát kapunk 10 millió forint szabad felhasználású, kamatmentes hitelt, 20 évre. A magyar állampapír 5 év alatt éves közel 5%-os kamatfizetést garantál számunkra, ráadásul adómentesen, állami garanciával. “A 10 millió forinttal besétálunk a Magyar Államkincstárhoz és nyitunk egy számlát. Azért oda, mert ott a számlavezetés és a vételi tranzakciók is ingyenesek. Nyitunk egy számlát és befektetjük a 10 millió forintot Magyar Állampapír Pluszba.” Öt évig semmi dolgunk nincs.

Ha a kamatmentes 3 év letelik a hitelből, de nem születik második gyerek, akkor évi 50 ezer forintot kell befizetnünk, mint az állami kezességvállalás költsége, de maga a hitel kamatmentes.

“Az ötödik év végén lejár az állampapírunk és az eredetileg befektetett 10 millió forintra nagyságrendileg 12,734,987 forintot fogunk visszakapni. Az én modellem eddig tart, vagyis azt feltételezi, hogy itt lezárjuk a hitelt. A kötvényből befolyó pénzből előtörlesztjük a 10 millió forintot (a babaváró hitelnél törvény szerint nem számolhat fel a bank előtörlesztésért költséget, vagyis az előtörlesztés is ingyenes lesz számunkra). Időközben két évig fizettük az állami kezességvállalás éves 50.000 forintos költségét is. Így 12,734,987 – 10,000,000 – 2*50,000 = 2,634,987 forintunk marad 5 év múlva, amit arra költünk amire csak szeretnénk. A tiszta eredmény tehát 2,634,987 forint lesz egy gyermek születése esetén, fixen” – írja a blog.

Ha második gyerek születne, akkor további 3,000,000 forintot keresünk, ha egy harmadik baba is jön, akkor a teljes 12,634,987 forintot.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Index.hu