Gyerek

Kérdőívben osztályoztatták a szülőket a gyerekekkel

Az Erzsébet-táborokban lakó gyerekeknél arra is rákérdeznek a kérdőívben, hogy a gyerek szeretne-e kistestvért, és más érzékeny adatokra is. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint ez aggályos.
2020. Július 08.
Kérdőívben osztályoztatták a szülőket a gyerekekkel (fotó: Getty Images)

Érzékeny adatokra rákérdező kérdőívet osztogatnak az Erzsébet-táborokban lakó gyerekeknek, akiknek ki is kell azt tölteniük – írta meg a hvg.hu az Index nyomán.

A kérdőív négyoldalas, az első fele a kitöltő gyerekek adatait, a nemét, életkorát, lakóhelyét, irányítószámát és testvérei számát rögzíti. A továbbiakban pedig a vele egyháztartásban élőkről gyűjt be információkat. Például azt, hogy a gyermekek mekkora házban lakik, van-e a családban autó, és milyen végzettsége van a szüleinek.

A kérdőívben ezután arra is rákérdeznek, hogy

– a táborozó szeretne-e kistestvért,

– hányasra osztályozná szüleit,

– milyen gyakran szoktak például facebookozni,

– és hogyan érezte magát tavasszal, amikor otthon kellett tanulnia.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a kérdőívvel több probléma is van. Mint írták közleményükben, “olyan szubjektív tapasztalatokra, érzelmi viszonyulásokra is rákérdeznek a felmérés készítői, amelyek amellett, hogy szigorúan bizalmas információk, egy sima bekarikázós kérdőíven nem is igazán mérhetők fel szakszerűen”.

A kérdéssorokon a magyar kormány által létrehozott Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért, azaz a KINCS logója szerepel és a PDSZ is a KINCS-et nevezi meg a kérdőívek megbízójaként.

Az Indexnek a KINCS meg is erősítette, hogy a Véleményed Kincs elnevezésű kutatás az Erzsébet Alapítvánnyal közös együttműködésük alapján valósul meg.

A KINCS hivatalos válaszában azt viszont közölte, hogy

– a kérdőívek “szülői nyilatkozathoz kötött, önkéntes és anonim kitöltését koordinálja az Erzsébet-táborokban, valamint a személyhez semmiképp nem köthető válaszok rögzítését végzi”,

– a kutatás szakmai irányítója a Kopp Mária Intézet,

– a kitöltött kérdőívekben rögzített válaszok alapján adatbázist hoznak létre, majd “haladéktalanul megsemmisítik” a kitöltött kérdőíveket,

– a KINCS pedig az összesített adatbázisból fog dolgozni, amelyben “a kitöltők semmilyen módon nem beazonosíthatók”.

A KINCS szerint a kérdéssorral jelenleg kizárólag a Napközi Erzsébet-táborokban gyűjtenek adatokat. Azt is írták, hogy szerintük a PDSZ aggályai alaptalanok.

Forrás: HVG.hu