Baba

Szex a gyerek után?

Egy nemrégiben elvégzett kutatás szerint az első gyermekes szülőknél gyakran hanyatlásnak indul a szexuális élet, főleg ha az anya túlságosan sokat aggodalmaskodik amiatt, hogy vajon elég jó szülő-e.
2016. Június 14.

Férfiak esetében más volt a helyzet, náluk a szexuális életre csak a párjuk szorongása volt kihatással, a sajátjuk nem.

Amint arról a kutatást vezető Chelom Leavitt, a Penn State Egyetem doktorandusza beszámolt, egy újszülött érkezése mindenképpen befolyással van a pár szexuális életére, de – amint arra a mostani vizsgálat rámutatott – nem csak amiatt, mert a kisbabával való törődés nagyon kimerítő tud lenni, hanem az anya egyéb irányú aggodalmai miatt is.

A Sex Roles című lapban közzétett felmérés során 169 olyan heteroszexuális párral – többnyire házaspárral – készítettek interjút, akiknél nemrégiben született meg az első gyerek. A csecsemők hathónapos korában azt próbálták felmérni, melyik pár élete mennyire stresszes, majd a gyermekek egyéves korában azt, hogy ki mennyire elégedett a szexuális életével.

A válaszok alapján az derült ki, hogy a párok többsége nagyjából elégedett volt, de az elégedettség mértéke jelentősen csökkent azoknál a pároknál, ahol a nő nagyon sokat aggodalmaskodott és szorongott a gyermeke miatt. A szakemberek szerint ugyanakkor nem feltétlenül van összefüggés a két dolog között, hiszen az anya szexuális elégedettségét számtalan tényező befolyásolhatja, például a fáradtság, a szoptatás, vagy éppen a saját, megváltozott testével való elégedetlensége. Ezekre a körülményekre a tanulmány nem tért ki, illetve arra sem, hogy milyen volt az egyes párok szexuális élete a gyermek érkezése előtt.

Az azonban kétségtelen, hogy a stressz is egy negatív tényező, de vajon miért csupán a nők aggodalmának van ilyen hatása? A szakemberek szerint ennek az lehet az oka, hogy a társadalom részéről az újdonsült anyákra egy csomó elvárás nehezedik, azt várják tőlük, hogy maguktól azonnal jó anyává válnak, míg a férfiak részéről teljesen természetesnek veszik a kezdeti csetlés-botlásokat.

A felmérés még arra is fényt derített, hogy összességében a nők voltak elégedettebbek a szexuális életükkel, mint a férfiak, ami azzal magyarázható, hogy a férfiaknak e téren nagyobbak az elvárásaik, egyrészt mert nekik többnyire eleve nagyobb a szexuális étvágyuk, másrészt számukra ez a legfőbb módja az érzelmi kötődés kimutatásának.

A szakemberek azt javasolják, hogy ha egy párnak a gyermek születése után fél-egy évvel gondja van a szexuális életével, mindenképpen beszélgessenek róla, és legyenek kellő türelemmel egymás iránt. Emellett igyekezzenek a gyermeknevelés minden percét kiélvezni, és ne támasszanak se maguk, se egymás felé irreális elvárásokat.

Kapcsolódó cikkek:

  • És mi van a szexszel?
  • Határidős szexfeladat
  • Van szex a gyerekek után?
  • De azért néha szexelünk is, biztosan…