Terhesség

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház, Miskolc

A megyei kórház tavaly újra megmérettetett, és a szigorú felmérők javaslatára megtarthatta a bababarát címet.
2011. Április 08.

Ez a szülészet nem a szépségéről, nem a csillogásról híres – kezdi dr. Nagy Gábor osztályvezető főorvos, aki az intézmény orvosigazgatói feladatait is ellátja. – Bár szeretnénk javítani a komfortfokozaton, erre majd akkor kerül sor, amikor készen lesz az új épület. A kórház kirakata mindig a szülészeti osztály, a legnagyobb elvárás a biztonság megteremtése, a szaktudás magas szintű gyakorlása. Hozzánk nem betegek jönnek, fontos tehát, hogy távozni is egészségesek távozzanak. Egyetemi oktató kórház vagyunk, orvosaink részt vesznek a gyógyszerkutatásokban, így fölhalmozódott annyi tudás, annyi tapasztalat, hogy megvalósulhat a biztonság. Az anya számára fontos, hogy legyen mellette valaki, akiben megbízik, akitől elfogadja a támogatást. Tapasztalataink szerint legtöbbször az apa alkalmas erre a feladatra. A televízióból ismert misztifikált szülések rémítően hatnak a nőkre, nehezen tudnak azonosulni a helyzettel. A papa tárgyilagosabban képes szemlélni az eseményeket, ugyanakkor erős lelki kapcsolat van köztük. Jelenléte a mi munkánkat is segíti. Természetesen a kismama választása szerint más családtag vagy barátnő is bent lehet, de jobban szeretjük, ha csak egy kísérő tartózkodik a szülőszobán. Dúlára nem nagyon van igény.

Az osztály dolgozóinak meglepetésére a vajúdók nem igazán használják a rendelkezésükre álló bordásfalat, a labdát viszont szeretik.

Az apa császármetszésnél bent lehet a műtőben, és ellátás után megsimogathatja a kisbabát, akit a mamája arcához is odaérintenek egy puszira. A műtét befejezéséig az újszülöttosztályra viszik a picit, édesapja is vele maradhat. Ahogy az anyuka az őrzőkórterembe kerül, ismét találkozik a család, itt segítenek a kismamának az első szoptatásban.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház, Miskolc

– A korai szoptatást szorgalmazzuk, bár rugalmasan kezeljük a kérdést, és figyelembe vesszük a frissen műtött anya igényeit – meséli Bársony Istvánné osztályvezető főnővér. – Természetes szülés után a mama hasára tesszük az újszülöttet. A gátvarrás ideje alatt felöltöztetjük, majd sor kerül az első szoptatásra. Utána éjjel-nappal együtt van a kisbaba az édesanyával, akit arra biztatunk, hogy igény szerint szoptasson. Pótlást csak orvosi javaslatra kapnak a babák.

Tények, adatok:

Bababarát kórház

A kórházban 2691 gyermek született 2009-ben.

A császármetszés aránya 33,1 százalék.

Egy háromágyas és egy kétágyas, hagyományos szülőszoba van, ahol paravánnal választják el az ágyakat egymástól.

Egy egyágyas szülőszoba is választható, ahol bordásfal, labda található.

Szülésznőválasztás lehetséges.

A beöntés, borotválás, gátmetszés általános gyakorlat.

A gyermekágyas osztályon tizenkét kórterem van és egy császáros őrző.

A szobák általában kettő- és háromágyasak, de van egy-egy négy- és ötágyas kórterem is.

Minden kórterem 24 órás rooming-in rendszerben működik.

Egyágyas, fizetős szoba nincs.

A terhesgondozás a kórházban történik.

A gyermekágyas kórtermekben nem lehet látogatni.

(A cikk a 2010 novemberi állapotot tükrözi.)

Forrás: Kismama magazin