Terhesség

Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Debrecen

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája Európában elsőként kapta meg 18 évvel ezelőtt a bababarát címet. A címmel járó kötelezettségeket ma is vállalják. (Írásunk a 2009. februári állapotot tükrözi.)
2010. Augusztus 18.

– Klinikánk szülőszobáját huszonhat évvel ezelőtt építették az akkori idők elvárásainak megfelelően. Jól tudjuk, hogy a felújítások ellenére alaposan eljárt felette az idő – vág a téma közepébe dr. Tóth Zoltán klinikaigazgató professzor. – Ezúton is keressük a bőkezű szponzorokat, mert külső pénzforrás nélkül, úgy tűnik, még sokáig el kell fogadnunk a csak részben otthonos szülőszobát.

dr. Tóth Zoltán

Fotó: Tucsek TündeA klinika erőssége az anya, a magzat és az újszülött biztonságának maximális szem előtt tartásában mutatkozik meg igen látványosan, s ezt a számok is igazolják. Országosan is magasan az átlag felett állnak a kis súlyú koraszülöttek túlélési arányával. Az 500 gramm alatti súllyal született újszülötteknek is több mint a felét sikerül megmenteni, míg az országos átlag csupán 12 százalék. Az 500 és 750 gramm közötti kis súlyúak túlélési aránya 97, a 750 és 1000 gramm között születetteké pedig már 99 százalék. A professzortól azt is megtudjuk, minek köszönhetőek a kiváló eredmények.

– Nálunk a szemlélet, a szakmai tudás és a technikai felszereltség is a biztonságot szolgálja. Alapelvünk, hogy a magzat “in utero” kerüljön hozzánk, tehát minden esetben arra törekszünk, hogy a kismamát szállítsuk, ne a koraszülöttet, újszülöttet, ezzel is növelve az apró babák életesélyeit. A debreceni klinikán működik egyébként az ország egyetlen újszülötteket ellátó Neonatológiai Tanszéke, és koraszülött-rooming-in is van, ennek köszönhetően a korababák többségét szoptatja az édesanya.

Úgy tűnik, a biztonságot a kismamák is mindennél fontosabbnak tartják, mert míg országosan stagnál az szülések száma, addig az észak-alföldi ikerrégió szülészeti intézményében, amely öt-hat megye regionális centruma, emelkedik: 2008-ban 2783 szülés történt.

A szülőszobai körülmények ellenére meg tudják valósítani a családközpontú szülészet elvei. Az apák szívesen látott társak a szülésnél, de annak sincs akadálya, hogy édesanyja vagy barátnője kísérje el a kismamát.

Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Debrecen

A koraszülött intenzív centrumban a legapróbb

babák életéért is mindent megtesznek

Fotó: Tucsek TündeA szülőszobában üvegfallal, függönnyel vannak elválasztva a vajúdó nők ágyai. A vajúdás vége felé áttolják, vagy ha tud, a saját lábán megy a szülő nő abba a helyiségbe, ahol a szülőágyak vannak. Ide is elkísérheti a kismamát a társa, sőt, a császáros műtőt is csak üvegfal választja el a kísérőtől. Az újszülötteket azonnal mellre teszik, és a gyermekágyas osztályon is mindenki maga mellett tudhatja, bármikor megszoptathatja kisbabáját.

A szüléseknél műszakonként három szülésznő segédkezik. A nap bármely szakában lehetőség van fájdalomcsillapításra, elsősorban az epidurális anesztéziát javasolják, hogy ne legyen az anya végig ágyhoz kötve. Apró figyelmesség, hogy a szülőszobán testmelegen tartják a vizsgálóeszközöket.

Tények, adatok

  • Az éves születésszám 2783.
  • Az ágyak száma 100.
  • 16 szülőágy várja a kismamákat, ebből kettő egyágyas szobában van.
  • A Koraszülött Intenzív Centrumban (PIC) 20 újszülöttet tudnak egyidejűleg ellátni.
  • 100 szülésből 29 fejeződik be császármetszéssel.
  • A gyermekágyas osztályon egy-, kettő- és négyágyas szobák vannak, saját fürdőszobával.
  • Az egyágyas szobában való elhelyezés térítési díja 10000 forint.
  • A klinikán genetikai centrum is működik.

Forrás: Kismama magazin