Terhesség

Szülészetbemutató: Jósa András Kórház, Nyíregyháza

Segítünk szülészetet választani! Az ország legnagyobb osztályára látogattunk. (Írásunk a 2009 januári állapotot tükrözi.)
2010. Július 21.

– Fontos, hogy a szülő nők tudják, mit miért csinálunk, és amitől idegenkednek, mint például a borotválás, beöntés, gátmetszés, azt mellőzzük – mondja Dr. Pap Károly osztályvezető főorvos. Természetesen a megállapodás nem terjed ki azokra a helyzetekre, amikor az anya vagy a magzat életéről, egészségéről van szó.

dr. Pap Károly

Fotó: MélyvízA Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Jósa András Oktató Kórháza úgynevezett súlyponti kórház. A megye egész területéről ide kerülnek azok a várandósok, akiknél valamilyen szövődmény nehezíti a szülést. Ezek az esetek nem javítják a statisztikákat, de a lényeg nem is a számokban rejlik.

– Sajnos mi sem tudjuk megállítani a császármetszések arányának növekedését, most 33 százaléknál tartunk, pedig csak szigorú orvosi indikáció esetén fejeződik be a szülés a műtőben – tárja szét kezeit a főorvos.Nagy vívmány, hogy megvalósult az egy szülő nő, egy szülésznő gyakorlat, vagyis minden kismama mellett végig ott tevékenykedik a kijelölt szülésznője. Lehet bábát választani is, és amint a jogszabályok megengedik, szülést is vezethetnek le önállóan.

A főorvos nem is titkolt álma a tömbkórház fejlesztésekor, hogy az épület egy szülőházzal egészüljön ki, amit majd egy folyosó köt össze a császáros műtővel. Már most is büszkélkednek egy otthoni körülményeket biztosító alternatív szülőszobával. Aki ezt választja, annak 10000 forintot kell fizetnie.

Szülészetbemutató: Jósa András Kórház, Nyíregyháza

Az alternatív szülőszobában

Pál-Salamon Gyöngyi méri

a méhösszehúzódásokat

Fotó: MélyvízA régi “hodály” szülőszoba mérete egyre csökken, két oldalról folyamatosan szorítják ki az egyágyas szülőszobák, de még így is jócskán maradt a családiasnak nem nevezhető, ám világos, tágas, virágos függönyökkel barátságossá varázsolt régi helyiségből. Itt nem egyértelmű az apák jelenléte, megkérdezik a többi vajúdótól, nem bánják-e, ha a függönyön túl idegen férfi tartózkodik. Az egyágyasokban azonban örömmel látják az apákat is, még tanfolyamhoz sem kötik a jelenlétüket.

A szülészeten a nap minden percében négy orvos ügyel, aneszteziológus azonban csak nappal van, ezért EDA-val csak ilyenkor lehet szülni, a többieknek marad a kéjgáz.

Az osztályhoz PIC tartozik, ahol már a félkilós koraszülöttek szakszerű ellátására is adottak a technikai és emberi feltételek.

Tények, adatok

  • Az éves születésszám 3700 és 4000 között mozog.
  • Az ágyak száma 138.
  • 12 szülőágy várja a kismamákat, ebből 6 egyágyas szobában van.
  • Az anyák eldönthetik, maguk mellett tartják-e kisbabájukat.
  • Önálló szoptatási tanácsadó, pszichológus és romaügyi koordinátor segíti az anyákat.
  • A gyermekágyas osztályon hat-, öt- és négyágyas szobák vannak, saját fürdőszobával.
  • Nyolc “hotelszoba” választható, ára napi 10000 forint.

Forrás: Kismama magazin