Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Vizsgálat indult az orvos ellen, aki 160 ezret kért a szülésért

Szerző: Babaszoba.hu

2017. március 3.

Forrás: babaszoba.hu

Etikai vizsgálatot indított a SOTE az ellen a főorvos ellen, aki a szülés után pénzt kért egy kismamától.

Egy kismama a Másállapotot a szülészetben nevű Facebook-oldalon osztotta meg a történetét, miszerint a SOTE II. klinikájának a főorvosa 160 ezer forintot kért tőle, miután megszületett a gyermeke.
A főorvos állítólag azt mondta, hogy varratszedéskor, de legkésőbb távozáskor szeretné, ha "rendeznék az anyagiakat", hiszen nála "úgy szokás", hogy ő rendezi a műtős csapatot. Vagyis a kért 160 ezer forintból jutna a műtétet végző csapatnak, illetve ebből fizetné ki a műtő bérleti díját is.
A kismama azt is leírta, hogy - bár volt fogadott orvosa - a kislánya sürgősségi császárral született és az ügyeletes főorvos, valamint egy rezidens doktornő műtötte meg.
A 444.hu megkérdezte az esetről a SOTE-t is, ahonnan azt a választ kapták, hogy a klinika vezetője etikai vizsgálatot kezdeményez az orvos ellen, akivel szemben felmerült, hogy ügyeletes orvosként pénzt kért a szülések levezetéséért.
Kapcsolódó cikkek:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések