Terhesség

Visszér ellen sporttal?

A terhesség során kialakuló, a lábon kanyargó, nem éppen dekoratívan kidudorodó visszér mindennapjaink megkeserítője lehet. Kellemetlen látvány, ráadásul nagyon keveset is tudunk róla. Sportolhatunk egyáltalán visszeres lábakkal?
2014. November 05.

Három gyermeket szültem, és egész életemben ülő munkát végeztem. Mindkét tényező szerepet játszik abban, hogy visszerek alakultak ki a lábamon. És bár hosszú évek óta rendszeresen futok, eszembe sem jutott utánajárni, hogy ezzel ártok-e, vagy éppen használok a visszereimnek? Így arra gondoltam, hogy egy kedves futótársamnál, egy hozzáértő orvosnál érdeklődöm, milyen sporttal teszek jót a visszeres lábaimnak.

Helló, visszér!

Dr. Oberna Ferenc, arc-, állcsont-, és szájsebész szakorvos és aktív futó először is azzal kezdi, hogy egyfajta civilizációs betegségről beszélhetünk a visszér esetében. Mivel a testünk teljes súlya az alsó végtagokon nyugszik, kis túlzással azt is állíthatjuk, hogy a két lábon járás az alapvető oka a vénás betegségeknek. A vénáknak azért van fontos szerepük, mert a testünk szöveteiből szállítják az elhasznált és bomlástermékekkel teli vért a szív felé. Az egészséges vénák ezzel a feladattal könnyen megbirkóznak, de idővel a vénák kitágulnak és a bennük lévő billentyűk sem zárnak tökéletesen.

A kitágult érszakaszok hajlamosak a gyulladásra, valamint egyéb kellemetlen tüneteket is produkálnak, amelyekből akár trombózis, visszeres vérzés vagy lábszárfekély is kialakulhat. “A visszérbetegség, illetve az általa kiváltott panaszok lassan, fokozatosan alakulnak ki” – magyarázza Dr. Oberna Ferenc.

“A visszértágulat kialakulásában sok minden szerepet játszhat: az öröklött hajlam, a mozgásszegény életmód, a hosszan tartó ülő- vagy állómunka, a túlsúly, a vénás trombózis, a dohányzás, a fogamzásgátló, a terhesség, a menopauza, szoros ruházat és magas sarkú cipő viselése, az időskor vagy a mozgáskorlátozottság is.” A jó hír az, hogy a panaszok megjelenését, és későbbi szövődmények kialakulását az orvosi gyógymódok mellett megfelelő életvitellel, sportolással befolyásolni, késleltetni lehet.

Mozgás a megoldás

A szakorvos hangsúlyozza, hogy mi magunk bizony sokat tehetünk a meglevő visszereink karbantartásáért, és azért, hogy a jövőben elkerüljön minket ez a kellemetlen betegség. „Az aktív életmód, megfelelő diéta alkalmazása, testsúlycsökkentés, a zsíranyagcsere karbantartása, lábtorna, megfelelő cipő viselése is kedvezően befolyásolja a tünetek alakulását.

A lábizompumpa-fokozó sportok, mint a futás, lépcsőzés, úszás, vagy a kerékpározás, csökkenthetik a visszértágulatok és szövődményeik kialakulását. Viszont mivel a visszeresség kialakulásában kiemelkedő szerepe van a megnövekedett vénás nyomásnak, ezért azok a sportok, melyek nagy fizikai megterhelést okoznak, illetve a vénás nyomást fokozzák, kerülendők visszérbetegségben szenvedőknek. Ilyen sportok a body building, a súlyemelés, és az állandó ugrálással, megerőltető, kimerítő, súlyokkal végzett tornák.”

Dr. Oberna Ferenc felhívja még a figyelmünket arra is, hogy rendszeresen vizsgáltassuk meg visszereinket, hiszen az elhanyagolt visszerek lábfájdalmat, zsibbadást, súlyos esetben pedig vérrögképződést okozhatnak, ami pedig egyenes út lehet egy trombózishoz.

3 tipp a sportoláshoz, ha visszered van

  1. Ne sportolj melegben, mert ilyenkor a visszerek még jobban kitágulnak. Kerüld a Bikram-jógát és az edzések utáni szaunázást is!
  2. Használj futás közben kompressziós zoknit! A megfelelő minőségű és méretű kompressziós zokni javítja a felületi vénás rendszer keringését.
  3. Léteznek a vénás keringést javító speciális tornagyakorlatok. Ha szeretnéd szakszerűen elsajátítani a mozgást, keress fel, egy gyógytornászt, aki betanítja neked a helyes gyakorlatokat.