Terhesség

Vetélés utáni teherbeesés – Mikor érdemes újra belevágni?

Mennyi időt érdemes várnia egy párnak, ha újra próbálkoznának a teherbe eséssel egy vetélés után? Van egy általános recept, javaslat, hogy mikor érdemes újra belefogni a babaprojektbe?
2019. Szeptember 09.
Mit érdemes tudni a vetélés utáni teherbeesésről?

Teherbe esni nem feltétlenül könnyű, és sajnos sok terhesség végződik spontán vetéléssel is – a becslések szerint a várandósságok 10-25%-a. Elveszíteni egy magzatot nagyon fájdalmas, és csak az idő tudja begyógyítani a sebeket. Sok pár azonban nem szeretne túl sokáig várni egy következő terhességig, és szeretnének újra próbálkozni. Sok hivatalos ajánlással ellentétben egyes kutatások azt mondják, nem is érdemes túl sokáig várni, hiszen a vetélés utáni három hónapon belül nagyobb esélye van annak, hogy megfoganjon a baba, és annak is, hogy ne végződjön a következő terhesség is vetéléssel.

Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet megállapította, hogy azoknál a pácienseknél, akik egy vetélés után három hónapon belül ismét teherbe estek, sokkal magasabb volt az élveszülések aránya (53%), mint azoknál, akik hosszabb ideig vártak (36%), és előbbiek esetében a vetélés kockázata is csökkent.

Dr. Mark Trolice szülész-nőgyógyász szerint ha egy vetélésen keresztülment nő úgy dönt, hogy tovább vár az újabb teherbeeséssel, egy kicsit nagyobb az ismételt vetélés kockázata is. Ez a felfogás ellentmond a nagyobb egészségügyi szervek ajánlásával, akik azt javasolják, a párok várjanak 6 hónapot az ismételt próbálkozással. Az ajánlásoknál általában pszichológiai alapon javasolják ezt, hiszen a szorongás sem a kismamának, sem a fejlődő csecsemőnek nem jó, és az előző vetélés miatti gyászt összefüggésbe hozták a terhesség alatti depresszióval és a bölcsőhalállal is. Azonban a nagyfokú érzelmi szorongás nem jelentkezik mindenkinél, aki elvetélt,és Dr. Trolice szerint ez az ajánlás nem szilárd orvosi bizonyítékokon alapszik.

Miért érdemes három hónapon belül újra próbálkozni?

Dr. Trolice úgy véli, hogy azok a párok, akik hamarabb kezdenek el újra próbálkozni, nagyobb valószínűséggel változtatnak az életmódjukon is, hogy egészségesebb lehessen a terhesség. Azok között a nők között, akik tovább várakoznak, a kutatások alapján nagyobb az elhízottak aránya, mint azoknál, akik megpróbáltak teherbe esni. Emellett azoknak, akik megpróbáltak korábban újra teherbe esni, azért is lehetett nagyobb eséllyel szerencséjük, mert egész egyszerűen fiatalabbak voltak, mint a később próbálkozók, és minél idősebb az anya, annál nagyobb az esélye a vetélésnek – így a nők és a férfiak biológiai órája miatt sincs értelme sokáig várni. – A nők a húszas éveik közepétől a húszas éveik végéig a legtermékenyebbek, és ez 35 éves koruk után jelentősen csökkenni kezd – mondta el Dr. Tom Molinaro, reproduktív endokrinológus.Azonban minden terhesség egyedi, csakúgy, mint minden vetélés is, ezért ha a vetélést valamilyen orvosi beavatkozás is követte, akkor a szövődmények és a fertőzések elkerülése végett érdemes betartani az orvos javaslatát. Azoknál a pároknál, akiknél a vetélés a 13. hét után következett be (a spontán vetélések legnagyobb része ez előtt történik általában), érdemes kizárni az esetleges egészségügyi problémákat, az anya és a jövendőbeli baba érdekében is.Mind Dr. Molinaro, és Dr. Trolice is egyetértenek abban, hogy nincs egy egységes, jól bevált recept arra, mikor érdemes újra próbálkozni a teherbe eséssel. De ha a párok fizikailag és mentálisan is készen állnak, akkor nem érdemes 6 hónapot várni az ismételt próbálkozáshoz. De ha a veszteség miatt érzett bánat, gyász feldolgozásához több időre van szükségük, mint fél év, akkor érdemes addig várni, amíg nem érzik újra készen magukat.(Cikk forrása: fatherly.com)Kapcsolódó írásaink: