Terhesség

Veszélyesek a kényelemből elindított szülések

Egyre gyakoribb, hogy a szülés időpontját kényelmi szempontok alapján választják ki, ám ennek számos hátránya van.
2011. Március 12.

Egy tanulmány során, mely az indított szülések veszélyeit vizsgálta, kiderült, hogy az először szülő kismamáknál magasabb a császármetszések előfordulási valószínűsége, nagyobb az átlagos vérveszteség és hosszabb a szülést követő kórházi tartózkodás ideje.

„Ha egy beavatkozást végzünk, annak nagyobb hasznának kell lennie, mint kockázatának” – magyarázza a cikk szerzője, Dr. Christopher Glantz, a Rochesteri Egyetem Orvosi Karának professzora, a vizsgálat vezetője. „Ha a szülésindításnak nincs orvosi haszna, nehéz megindokolni, hogy miért vállaljuk a magasabb anyai és magzati kockázatot”.

A szülésindítás egyre inkább a szülészet rutineljárásáva válik. A döntés nem következmények nélküli, mert az indított szülések másként zajlanak le, mind a természetesen módon, spontán beindultak. 485 először szülő édesanya szülésének menetét elemezték a Rochesteri Egyetem Egészségügyi Központjának 2007-es szülései közül. Kiderült, hogy az indított szülések harmada végződött császármetszéssel, szemben a természetes módon beindult szüléseknél tapasztalt 20 százalékos aránnyal.

A császármetszés nagyműtétnek számít, szövődményekkel járhat, gyakoribbak a fertőzések és ismételt műtétek válhatnak indokolttá. Indított szülések esetén meghosszabbodott a kórházi tartózkodás, minden száz kismamánál összesen 88 nappal. Az ilyen szülésekből született újszülöttek nagyobb eséllyel igényeltek oxigént a szülés után, vagy kerültek újszülött intenzív centrumba. Hasonlóan negatív hatások a többedszer szülő édesanyáknál már nem voltak kimutathatóak.

„Ha már szült egyszer egy édesanya, szervezete megtanulja a folyamatot, és meg tudja azt ismételni” – véli a professzor. Glantz és kollégái a Journal of Reproduktive Medicine februári számában számoltak be eredményeikről.

Forrás: Medipress