Terhesség

Tizenhárom fiút szült, reméli, a következő lány lesz

Egy amerikai házaspár, Jay és Kateri Schwandt áprilisra várják 14. gyermeküket, és abban reménykednek, hogy tizenhárom fiú után végre kislányuk születik.
2018. Február 11.
Mitől függ, hogy csak fiúk születnek egy családba?

A michigani házaspár ráadásul nem is akarja előre tudni, hogy milyen nemű lesz a baba.

Hat hálószobás házuk már így is úgy néz ki, mint egy fiúöltöző: emeletes ágyak, hátizsákok és hoki-védőfelszerelések mindenütt. Az anyuka, Kateri szerint még egy baba nem számít túl sokat, sem logisztikailag, sem pedig anyagilag: “Egy idő után már mindegy, hogy három gyereked van vagy tíz” – nyilatkozta a kidspot.com.au internetes oldalnak. “Több a káosz, több a zaj, de semmi olyan nem történhet, amihez ne lennénk már amúgy is hozzászokva.”

“Természetesen örülnék egy kislánynak, de egyszerűen nem hiszem, hogy van rá esélyünk” – mondta Jay Schwandt, és hozzátette, leginkább csak kiélvezni szeretnék a kisbabát, mert nem tartják valószínűnek, hogy a 14. után vállalnak még gyereket.

Fiús és lányos családok

Bár vannak különböző trükkök, amelyeket be lehet vetni, hogy nagyobb eséllyel foganjon fiú vagy lány kisbaba (pl. egyes ételeknek tulajdonítanak ilyen hatásokat, mások viszont azt állítják, hogy az együttlét időzítése a lényeges), ezeket a módszereket nem bizonyították tudományos módszerekkel. A születendő baba nemének megválasztása jelenlegi tudásunk szerint csak genetikai módszerekkel lehetséges. A fiú és lány magzatok aránya nagyjából 50-50 százalék (pontosabban, 51-49 a fiúk javára), ez pedig a következő gyermekek esetében csak minimálisan változik, attól függetlenül, hogy hányadik terhességről van szó. Érdemes azonban azt is figyelembe venni, hogy mennyire befolyásolja a második, harmadik vagy éppen negyedik gyermek vállalását az előző gyermek neme. Amerikai adatok elemzéséből az derült ki, hogy ha egy párnak két azonos nemű gyermeke van, 45 százalék az esély arra, hogy vállalnak egy harmadik gyereket is, míg akiknek fia és lánya is van, ez az arány 39 százalékra csökken. Akinek pedig két fia és egy lánya van, nagyobb eséllyel vállal negyedik gyermeket, mint az, akinek két lánya és egy fia.

Egy 2008-as brit kutatás pedig azt állapította meg, mégis lehet alapja annak, hogy valakinek csak fia vagy lánya van: a férfiak esetén a családi tendenciák befolyásolhatják, hogy milyen nemű gyermekünk születik, vagyis akinek több bátyja van, annak valószínűleg fiai lesznek, míg akinek inkább nővérei, annak lányai születnek. A nők esetében ilyen összefüggést nem találtak. A kutatásban mintegy 927 családfát (közel 556 400 embert) elemeztek, egészen az 1600-as évektől. A szakemberek szerint ennek a hátterében egy olyan, idáig ismeretlen gén állhat, mely befolyásolja, hogy a férfi spermája X vagy Y kromoszómából tartalmaz-e többet. 

Forrás: Kidspot.com.au/Babaszoba.hu

Ezt is érdemes elolvasni: