Terhesség

Természetes szülés császár után?

Sok császáros anya van vele úgy, hogy másodszorra már szeretné természetes úton világra hozni kisbabáját. Ez érthető, hiszen a kismamáknak gyakran hiányzik az "igazi" szülés élménye. Kérdés, hogy vajon biztonságosan teljesíthető-e ez a kérés.

Az orvosok tevékenységét, így a szülészeti ellátást is egyre inkább a védekező szemlélet jellemzi. Ezért napjainkban szinte elfogadott gyakorlat, hogy az előzményben szereplő császármetszés után a következő terhességet is műtéttel fejezik be, ez az oka annak, hogy ma már 30 százalék feletti a császármetszések arányának országos átlaga. A valóságban azonban ennél sokkal árnyaltabb a helyzet. Nem mindegy ugyanis, hogy a korábbi császármetszés milyen okból történt, illetve az sem mindegy, hogy a műtétet milyen technikával, illetve milyen metszési iránnyal végezték.

A szakmai irányelvek szerint ha a korábbi császármetszés során a méhen vízszintes irányú metszést ejtettek, valamint a heg vastagsága az ultrahang szerint megnyugtató, akkor nincs akadálya a természetes szülésnek. Természetesen abban az esetben, ha ezt a kismama is teljes mértékben elfogadja és kéri.Azokon a szülészeteken, ahol ilyen a hozzáállás, a korábbi császármetszés után akár a kismamák 60-70 százalékának is sikerülhet a természetes szülés. Ezek a mutatók kellő alaposság, megfontoltság és türelem mellett még magasabbak is lehetnek!

Ettől tartunk!

A legnagyobb félelem a császármetszés utáni méhrepedést övezi. Ez leggyakrabban a korábbi műtét hegénél következhet be, vajúdás alatt, kitolási szakban, illetve ritkán a szülést követően. Valójában az esetek mindössze egy-két százalékában számíthatunk erre a szövődményre. A hegszövetet ultrahanggal is ellenőrizhetjük a szüléshez közeli időpontban, a 37. héttől. Egyes tanulmányok szerint ha a hegszövet 2,3 milliméternél vékonyabb, akkor nő a hegszétválás veszélye. A gyakorlatban azonban az 5 milliméteres vagy annál vékonyabb hegek esetén már nem célszerű hüvelyi szülésre vállalkozni.

Kulcsszó: türelem és tapasztalat!

Ha jók a feltételek, a szülész feladata a kockázatok mérlegelése. Meg kell teremtenie a kíméletes szülésvezetés feltételeit, elég türelemmel és megfelelő tapasztalattal kell kezelnie a kihívásokat, így a sikeres hüvelyi szülés elérhető közelségbe kerülhet.Sokszor felmerül az a kérdés is, hogy mikor érdemes újabb babát vállalni az előző császármetszés után. A tapasztalat az, hogy másfél-két évvel a műtét után optimális a kistestvér érkezése, de egy évet legalább ki kell várni.

A hüvelyi szülésnek egyébként jelentős előnyei is vannak a császármetszéssel szemben, ha a műtéti kockázatoktól el is tekintünk. A műtétet követően például 12 órás fekvést javasolnak, természetes szülés esetén erre nincs szükség. Szülés után kevesebb fájdalomra, gyorsabb felépülésre számíthat a kismama. Nem kell a trombózis megelőzésére injekciót kapnia, hamarabb lesz teje, a seb nem nehezíti a szoptatást a különböző testhelyzetekben.

Ha tehát jók a feltételek, nincs létjogosultsága az „egyszer császár – mindig császár” mondásnak.

Szakértő: Dr. Gabulya Henrik

Szülész-nőgyógyász

www.g1intezet.hu

Forrás: Kismama magazin