Terhesség

Terhesség: változhat-e a munkavégzés helye?

A legtöbb kismama a babavárás hónapjainak nagy részében dolgozik. Sokan azonban nincsenek tisztában azzal, hogy ilyenkor milyen munkajogi szabályozások érvényesek, milyen jogok illetik meg őket a munkavégzés helyét, körülményeit illetően.
2015. Április 14.

„A második kisfiúnkat várjuk. Az első terhességem előtt és alatt otthonról dolgoztam, most viszont olyan állásban vagyok, ahova naponta 8 órában bejárok. Felmerült a főnökömben, hogy a cég másik telephelyére vinné át azt az osztály, amin én is dolgozom. Számomra már nagyon megterhelő lenne ez, mert az épület gyakorlatilag a város másik végén van” – meséi Kata, aki 5 hónapos terhes és úgy tervezi, hogy még 2 hónapig dolgozni fog, de ezt a tempót biztosan nem bírja majd, ha naponta másfél órát kell utazni oda és vissza a jelenlegi egy helyet. Anyagilag sokkal jobban jönnének ki, ha még tudna dolgozni, és szívesen is teszi, de a 3 óra tömegközlekedés más sok lenne neki.

Alapesetben a munkaszerződés, így a munkavégzés helyes is a munkaadó és munkavállaló közös megegyezésével módosítható. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy ha a munkavállaló nem járul hozzá ahhoz, hogy a munkavégzés helyét módosítsák, akkor ezt egyoldalúan nem teheti meg az őt alkalmazó cég. A babát váró kismamákat és az anyukákat a gyermek 3 éves koráig azonban ezen felül is megilleti plusz védelem, ha a munkavégzés helyének meghatározásáról van szó. Ugyanis – bár a munkaszerződés csak közös megegyezéssel módosítható, de – a munkaadónak lehetősége van arra, hogy egy évben 44 munkanap vagy 352 óra erejéig elrendelje, hogy az alkalmazottja más helységben, vagyis másutt végezze a feladatát, mint a munkaszerződésben szereplő helyszín.

„A tilalom tehát erre vonatkozik, azaz eleve nem foglalkoztathatja más helységben a kismamát, anyukát a munkaadó, ha ő azt nem vállalja. Ilyen esetben marad az a megoldás, hogy a munkaszerződése szerinti munkavégzési helyen dolgozik a munkavállaló továbbra is” – magyarázta lapunknak Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogász a kismamákat és kisgyermekes anyukákat megillető kedvezménnyel kapcsolatban.

A szakember azt is hozzáteszi: a munkavállalónak, esetünkben a kismamának olyan munkakört kell biztosítani, ami az egészségi állapotának megfelel. Tehát a várandósság megállapításától a gyermek egy éves koráig – a munkaköri alkalmasságra vonatkozó orvosi vélemény alapján – kötelezhető arra a munkaadó, hogy a korábbitól eltérő pozícióban foglalkoztassa a kismamát, amennyiben a korábbi feladatait nem láthatja el (ilyen például, ha cipelni kell, vagy sugárzásnak, mérgező anyagnak van kitéve).

Amennyiben nem tud más pozíciót kínálni, fel kell mentenie a munkavégzés alól a kismamát. „A munkavállaló anyuka a felajánlott munkakörnek megfelelő alapbérre jogosult, amely a munkaszerződés szerinti alapbérénél kevesebb nem lehet, tehát nem kereshet kevesebbet, mint korábban. Ha felmentésre kerül a sor, akkor erre az időszakra alapbére illeti meg, kivéve, ha a felajánlott munkakört alapos ok nélkül nem fogadja el” – teszi hozzá Dr. Hajdu-Dudás Mária.