Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Teherbe esni a veszteség után igazi érzelmi hullámvasút

Szerző: Babaszoba.hu

2019. október 15.

Forrás: babaszoba.hu

"Most született volna meg a második kisbabánk. De a kilencedik héten végzett ultrahang során kiderült, hogy már nincs szívhang" - írja a Mother.ly szerzője.

Teherbe esni a veszteség után igazi érzelmi hullámvasút (Fotó: iStock)
A testem nem kapott erről időben üzenetet, így három héten keresztül még olyan állapotban voltam, mintha várandós lennék, az összes vele járó tünettel együtt.
Ahogy egyre közeledett az időpont, amikor megszületett volna a baba, azon tűnődtem, hogy fogok majd érezni azon a napon. Az igazat megvallva nem tudtam nem gondolni erre a babára - a babára, aki soha nem fog megszületni.
Ez egy meglepetés terhesség volt, mert naiv módon hittünk azoknak, akik azt mondták, hogy az első baba után a második terhesség nem jön túl hamar. Éppen ezért elkezdtünk időben újra próbálkozni. Még mindig emlékszem arra, amikor megcsináltam egy tesztet, és pozitív lett - teljesen ledöbbentem, kimentem a fürdőből, és megmutattam a férjemnek. A 10 hónapos kisfiúnk kivette a kezemből, és elkezdett vele játszani.
Én óvatos voltam, a férjem pedig nagyon izgatott lett - tudtam, hogy van egy méhpolipom, amit el kell távolítani, hogy ne okozzon szövődményeket a terhességnél, ezért megpróbáltam nem túlzottan beleélni magam a dologba. De nem sikerült. Elkezdtem nézegetni a nyári kismama ruhákat, elképzeltem, milyen lesz a szülési szabadság ősszel, és arról ábrándoztam, milyen lesz egy négy fős családdal.
De aztán megszakadt a szívünk.
Annak ellenére, hogy egy kicsit fel voltam készülve a lehető legrosszabb eshetőségre, összeroppantam, amikor kiderült. Másnap meg is műtöttek, amit akkor már alig vártam, mert csak azt akartam, hogy túl legyek rajta, és fizikailag és érzelmileg is gyógyulhassak. A műtét a fiam első szülinapja után volt egy nappal.
A vetélésemről nyíltan beszéltem, mert annyira egyedül éreztem magam, miközben átéltem, mintha én lennék az egyetlen személy, akivel ez megtörtént. Támogatást kaptam a férjemtől és a szeretteimtől, de elsősorban azoktól az idegenektől, akik éltek már át hasonlót, meséltek a saját veszteségükről, és megnyugtattak, hogy nem tettem semmi rosszat, nem az én hibám volt.
Fizikailag is gyógyultam, ezért folytattuk a próbálkozást.
Szívfájdító volt, hogy hónapokon keresztül negatív lett minden teszt. Aztán egy családi nyaralás során, amikor az autópályán haladtunk, láttam egy szivárványt - és bár megfogadtam, hogy amíg együtt vagyunk a vakáción, nem csinálok több tesztet, mégis vettem egyet. Pozitív lett.
Nagyon féltem attól, hogy a dolgok megint rosszra fordulhatnak, de reménykedtem, hogy nem lesz így ezúttal, és igyekeztem minden tőlem telhetőt megtenni, hogy rendben legyen a mostani várandósság. És úgy néz ki, eddig rendben is van minden.
Hamarosan megtudtuk, hogy nem egy, hanem két szivárványbabát is hordok a szívem alatt. Azt is elfogadtam, hogy az esetünkben talán nem is lett volna a legjobb az időzítés az előző baba esetében. A fiúnk még nem volt 1 éves, én pedig éppen akkor veszítettem el a munkahelyemet és az egészségbiztosításomat is. Talán az univerzum akarta ezt így, hogy várjunk még az ikrekre.
De még mindig nehezen viselem a dátumot, amikor megszületett volna az a baba. Közben folyamatosan arra gondolok, milyenek lesznek majd az ikrek. Izgatott vagyok, és nagyon örülök, de mégsem tudok teljesen túljutni a baba elvesztésének a fájdalmán.
Senki nem fogja tudni betölteni a helyét, még ha csak 9 hétig is volt része az életünknek. De azokban a hetekben a családunk része volt, és mindig helye lesz a szívemben is.
(VIA)
 Kapcsolódó írásaink:
 
 

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó fórum témák