Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Szülés - A kitolási szakasz

Szerző: Babaszoba.hu

2008. január 27. | Frissítve: 2018. július 20.

Forrás: Kismama magazin

Egymást érik a méhösszehúzódások, alig van szusszanásnyi szünet, a méh soha nem tapasztalt erővel dolgozik, mintha nem is tartozna hozzánk. Hatására egyszerre eltűnik a méhszáj, s ezzel megnyílik az út a magzat előtt.

A kitolási szakasz nagyon mozgalmas


Ekkorra minden készen áll arra, hogy a kisbaba megszülessen. A méh megnyílt, hogy utat engedjen az érkezőnek. Igen, a test készen áll. De vajon a lélek is?
Mire a baba az út végére ér, örökre befejeződik valami. A nőre szakad az anyaság összes boldogsága, terhe és felelőssége. A babára a szabadság, a függetlenség egyelőre értékelhetetlen öröme. Már nem oltalmazza többé az anyaméh. A kellemes meleget, a test örökös hullámzó ringatását, a táplálék folyamatos érkezését felváltják a világból érkező szokatlan ingerek, és elkezdődik az életért folytatott küzdelem.
Nemcsak a testnek nehéz ilyenkor elengedni a most érkező gyereket - ha valamiért féltjük őt, akkor a léleknek is! Nem csoda, ha sok nő a kitolási szakasz előtti utolsó pillanatban rövidke időre megtorpan. A szülés ilyenkor könnyen leállhat. Gyakran ekkor érik meg a felismerés, hogy ez a gyerek most már tényleg világra jön! Itt van! Velünk fog élni ezután!

Kórházi szokások

A szülészeti tankönyvek tanúsága szerint átlagosan húsz-harminc percig tart a kitolási szakasz. Ha a hatvan perc felé közelít, akkor a szülészorvosok többsége elgondolkodik valamilyen beavatkozás szükségességén, akkor is, ha a magzat jól van, és az anya is jól érzi magát. A kitolási szakasz kezdetére a méhszáj már ötujjnyira tágult, azaz körülbelül tíz centi, a magzat ezután már "szabadon" áthaladhat a "lágy" szülőcsatornán. A hüvely izomzata ráfeszül a babára, aki most a lehető legkisebbre zsugorodik össze. A szülészek nem véletlenül nevezik ilyenkor a babát "magzathengernek".
A kitolási szakasz kezdetére megváltozik a méhösszehúzódások jellege, a szülő nő ellenállhatatlan erejű nyomásingert érez. A kórházi gyakorlatban a vajúdó nőt ilyenkor átkísérik a szülőszobába, és fekvő, félig ülő vagy ülő testhelyzetbe hozzák, majd arra kérik, hogy lábát behajlítva és magasra húzva nyomjon. Kezdetét veszi az úgynevezett "nyomatás", ilyenkor a szülészorvos diktálja a levegővétel ütemét, a nyomás hosszát és gyakoriságát.
Ha a méhösszehúzódások - bármilyen ok miatt - abbamaradnak, vagy az orvos úgy ítéli meg, hogy ezek nem elég hatékonyak, és a kitolási szakasz elhúzódik, akkor beavatkozás mellett fog dönteni. Leggyakrabban oxitocin-infúzióval keltenek újra fájásokat, vagy gyorsítják meg a lassúnak ítélt folyamatot.
Azonban az édesanyák tapasztalatai szerint a kitolási szakaszt nemcsak így, hanem időnként úgynevezett hasra gyakorolt nyomással is "segítik". Holott ez a szülészeti tankönyvek szerint is kerülendő és veszélyes beavatkozás. A gátra ilyenkor sokszoros és folyamatos nyomás nehezedik, ami olykor súlyos gátsérülésekhez vezethet, a magzat pedig könnyen oxigénhiányos állapotba kerülhet, hiszen a folyamatos nyomás hatására a köldökzsinór állandóan megfeszül, s ez akadályozza a szabad véráramlást, ha a köldökzsinór leszorítódik a fájások közben.
Közben a tolófájások hatására a magzat leszáll a hüvelybe, s ekkor a nyomásinger még határozottabbá válik. A gáttájék domborodni kezd, és láthatóvá válik a magzat feje. Amikor a méhösszehúzódások szünetében sem húzódik már vissza a baba koponyája, elvégzik a gátmetszést. A gátmetszések aránya a magyarországi szülészeti gyakorlatban körülbelül kilencvenszázalékos, de első szülésnél szinte mindig számíthat rá az édesanya. A gátmetszést követően megszületik a magzat feje, majd először a szeméremcsont felőli, majd pedig a gáttájék felőli váll. A következő tolófájásra az újszülött többi része már könnyedén kicsúszik.

Megérkezett!

Ilyenkor a baba gyakran még kissé kékes színű, testét magzatmáz borítja, a feje hosszúra nyúlt a szülőcsatornában töltött hosszú "utazás" miatt. Az újszülött torkából és orrából leszívják a nyákot, szemébe speciális szemcseppet cseppentenek, majd átvágják a köldökzsinórt. A legtöbb baba ilyenkor torkaszakadtából sírni kezd. A méhösszehúzódások ereje lényegesen csökken.
A méhlepény világrajövetelét az orvos azzal segíti, hogy a hasfalat dörzsölni kezdi, és ezzel összehúzódásra serkenti a méhet. Gyakran oxitocint is adagolnak közben. A levált lepényt kinyomja az orvos vagy a szülésznő, miközben a köldökzsinórt hol kisebb, hol nagyobb mértékben meghúzzák. Ellenőrzik, ép-e a lepény, nem maradt-e benn belőle valami, mert még a méhfalhoz tapadó legkisebb lepényrész is gyulladást és vérzést okozhat.
Mindezek után a gát összevarrása következik, amelyet helyi érzéstelenítésben végeznek. Közben az újszülöttet megmérik, megfürdetik és felöltöztetik. Kórházanként változó, hogy a kicsit édesanyja mikor és mennyi ideig kaphatja meg ezután.

Kitolás másképpen

Ma már Magyarországon is találhatnak a várandósok olyan szülészeti intézményeket, ahol a segítők ennek az összhangnak a jegyében tevékenykednek, s a természetes folyamatba csak szükség esetén avatkoznak be, ha erre az anya vagy a magzat állapota okot ad. A tágulási szakasz végén sokszor észlelhető egyfajta megtorpanás, amely akár több óráig is eltarthat, ebben a szemléletrendszerben mégsem következik ebből semmilyen beavatkozás, ha az anya és a magzat is jól van.
A fertőzésveszélyt bizonyos higiénés szabályok betartásával és a felesleges belső vizsgálatok mellőzésével kerülik el. A fertőzésveszély egyébként azért is kisebb, mert természetes körülmények között a burok általában a kitolási szakasz kezdetén reped meg magától. (Ha nem repedt meg már jóval hamarabb, a méhösszehúzódások megindulása előtt.) A hagyományos kórházi gyakorlatban általában három-négy ujjnyi méhszájtágasságnál repesztik meg a burkot.
A kitolási szakasz kezdetét az úgynevezett magzatkilökő reflex jelenléte jelzi. Ezt mutatja a vajúdó viselkedésének megváltozása, a farpofák között megjelenő csík. Nincs szabály arra vonatkozóan, hogy a kitolási szakasznak mennyi idő alatt kell lezajlania. Ha az anya és a magzat is jól van, akkor bármeddig eltarthat. A szülő nő ilyenkor is bármilyen testhelyzetet felvehet, ebbe senki nem szól bele, mert a tapasztalatok szerint a nők ösztönösen olyan pozíciót választanak, amely a legkényelmesebb, a legkevésbé fájdalmas, és amely mindezek miatt a leginkább szolgálja a szülés zavartalan lefolyását.
Ilyen körülmények között a nők a legritkább esetben szülnek fekve, felhúzott lábakkal. Sokkal gyakoribb a guggoló, térdelő, oldalt fekvő, álló testhelyzet, és sokan ereszkednek négykézlábra is.
Gátmetszés helyett gátvédelmet alkalmaznak. Amikor a gát domborodni kezd, a magzat fejét rövid időre megtartják akkor, amikor a legnagyobb kerületével jönne át a gáton, hogy ne olyan hirtelen bukjon ki. A gáttájéki izmok így lassan tágulnak, ezért nincs szükség vágásra. Azonban kisebb sérülések így is keletkezhetnek, ezeket a méhlepény megszületését követően öltik össze.
Szülés után az anya rögtön megkapja újszülöttjét. Nyákszívás csak abban az esetben történik, ha erre a baba érdekében szükség van. A köldökzsinórt csak akkor vágják el, ha már nem lüktet, tehát befejezte működését. A baba így egy darabig még a köldökzsinórón keresztül is jut oxigénhez, egy pillanatig sem marad az éltető elem nélkül. Lassan, fokozatosan térhet át az önálló, az anyától független légzésre...
Ideális volna, ha a kismamák újszülött csecsemőjüket rögtön átölelhetnék, akkor, amikor még összeköti őket a köldökzsinór. A hosszú ideig tartó (nem csupán néhány perces) testkontaktus ugyanis kimondottan kedvező mindkettőjük számára. A szülés természetes folyamata alatt a nő szervezetében olyan hormonkoktél keletkezik, amely ösztönös anyai viselkedést eredményez. A beavatkozások megbonthatják ezt az összhangot.
Kapcsolódó cikkek:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések