Terhesség

Szülés 40 felett – tényleg veszélyes?

Manapság az sem számít kirívó esetnek, ha az első gyermek születik 40 éves kor felett. A sztárvilágban is egyre többen tapasztalják meg az anyaság örömeit ebben az életkorban.
2014. Június 25.

Szakemberek szerint a gyermekvállalás optimális időszaka valahol a 18-29. életév között van. Harminc fölött csökkenhet a nők fogamzó képessége, és a terhességgel összefüggő komplikációk esélye is nőhet. Negyvenéves kor után a veszély tovább fokozódik, ennek ellenére mégis egyre több nő vállalkozik az anyaságra.

Nőhet a vetélés kockázata

“Míg harminc-negyven évvel ezelőtt alig volt példa arra, hogy a nők negyven fölött vállaljanak gyereket, manapság ezen nem lepődünk meg” – mondja Lukács Júlia védőnő. “A leendő anyukák többnyire tisztában vannak a lehetséges kockázatokkal, ennek ellenére mégis csak a teherbeesés után jelentkeznek nálunk. Az esetlegesen felmerülő problémákat egyszerűbben tudnánk kezelni, ha már a fogantatás előtt kivizsgáltatnánk magukat, konzultálnának a szülésszel vagy a védőnőkkel.

Kockázatot jelenthet az is, ha az anyuka ugyan egészséges, de a családban valaki cukorbetegséggel vagy magas vérnyomással küzd. Tudnunk kellene minden betegségről, ami a családban előfordult. Minden leendő kismamának, de a negyveneseknek különösen javasolt az előzetes alapos orvosi és laborvizsgálat” – mondja a védőnő.

A 44 éves Szabó Ildikó kisfia tizenegy hónapos. “Tudatosan készültem a várandósságra, elvégeztettem minden javasolt vizsgálatot, az eredményeim jók lettek. Az első házasságomból felnőtt fiaim vannak, ezért ez a terhesség szinte olyan volt, mintha ismét első gyermeket várnék.

Ugyanakkor egészen másként éltem meg a várandósságot és a szülést is. Húszévesen is tudatosan készültem a babázásra, de csak most értettem meg, hogy milyen érzés anyának lenni. A két nagy fiam, mintha a testvéreim lennének, nagyon jó a kapcsolatunk, de ez a viszonylag késői szülés ébresztette fel bennem igazán az anyai érzéseket, jóval érettebb, tapasztaltabb és talán bölcsebb lettem, mint annak idején. Voltak bennem félelmek is.

Sokat töprengtem, hogy az ugyan nem kötelező, de erősen javasolt magzatvizes genetikai szűrést elvégeztessem-e. Nem azon aggódtam, hogy a gyermekem beteg lehet, hanem, hogy a kezelés után elvetélhetek. A kisfiam császármetszéssel született, amiért csalódott voltam, mert nagyon készültem a szülésre. Ezt az egyet leszámítva az anyaságot, a gyermekem fejlődését mindennap csodaként élem meg” – meséli Ildikó.

Könnyen érhetnek meglepetések

Lukács Júlia védőnő praxisában több kismamával is találkozott, akik már azt gondolták, hogy negyvenévesen, két-három gyerek után nem fognak újra teherbe esni, ezért a fogamzásgátlással sem törődtek különösebben. Őket különösen nehéz döntés elé állíthatja az élet, amikor a nőgyógyász közli velük, hogy klimaxról szó sincs, az anyuka ismét babát vár.

Major Anna negyedik gyermekével pontosan ezt élte át. “A kislányom három tudatosan vállalt gyermek után szabadon és spontán érkezett az életünkbe. Addig azt gondoltam, hogy velem ilyesmi biztosan nem történhet meg, de az élet megcáfolt. Érett nőként álltam életem talán legnehezebb döntése előtt, hogy akkor most mégis mit tegyek? A gyerekeim már nagyobbak voltak, ismét jutott időm magamra. Nem tudtam elképzelni, hogy újra pelenkázzak, alvás helyett szoptassak.

Végül nem tudtam ellökni magamtól ezt a kis életet. Nem végeztettem el a korom miatt ajánlott kromoszóma-vizsgálatot, mert éreztem és tudtam, hogy egészséges vagyok és a gyermekem is az. Szülésznővel szültem, ami csodás élményt nyújtott. És amikor megláttam a kislányomat, aki olyan sejtelmesen költözött belém, tudtam, hogy jól döntöttem, mert ez a gyerek az életem ajándéka” – meséli Anna.

Szülés 40 felett – tényleg veszélyes? (Fotó: Europress)

Megtalálni az igazit

A védőnő egyre több olyan nővel találkozik, akik azért nem vállaltak gyermeket korábban, mert vagy nem találták meg azt a férfit, akinek szívesen szültek volna, vagy a karrierjük kötötte le az idejüket, és nem éreztek késztetést az anyaságra.

Sólyom Melinda 42 évesen szülte egyetlen kislányát. “Lekötött a munkám, sokat utaztam, élveztem a független életemet, nem hiányzott se férj, se gyerek. Nem aggódtam a korom miatt, pedig de sokszor hallottam, hogy vigyáznom kéne, mert kifutok az időből. A férjemet harminckilenc évesen ismertem meg, vele éreztem először, hogy szívesen vállalnék gyereket. Szerencsém volt, mert beavatkozás nélkül, természetes úton fogant meg a lányunk, pedig az orvosom eleinte nem sok jóval biztatott.

A szülés már nem ment olyan könnyen, a kislányom a 34. héten császármetszéssel jött világra. Boldog voltam és rettegtem, hogy túl korán született. Nem történt baj, egészséges, tüneményes gyerek. Már a munkám sem vonz annyira, mint korábban, most már ő a legfontosabb az életemben” – meséli Melinda.

A védőnőhöz visszajárnak az anyukák, akinek nem tudnak elég hálásak lenni a terhességük alatt és a szülést követő támogatásért. “Minden várandós nő különbözően éli meg az állapotát, a negyvenesek abban megegyeznek, hogy valamennyien csodaként, az élet ajándékaként tekintenek a gyermekük születésére” – mondta Lukács Júlia védőnő.

A sztárvilág negyvenes anyukái

Madonna fia, Rocco az énekesnő negyvenkettedik születésnapi ajándéka lehetett, hiszen öt nappal édesanyja születésnapja előtt jött világra, de Halle Berry is pontosan ennyi idős volt kislánya születésekor. Geena Davis mindhárom gyermekét jóval a negyvenedik születésnapja után hozta világra – 46 évesen kislánya született, míg két évvel később ikreknek adott életet.

Susan Sarandon két fia a színésznő 43. és 46. életévében születtek. Meryl Streep negyedik gyermekének 41 évesen adott életet, és Salma Hayek is épp ennyi idős volt kislánya születésekor. És folytathatnánk a sort Monica Beluccival, Marcia Cross-szal, Celine Dionnal, Nicole Kidmannel, Julianne Moore-ral, Kelly Prestonnal, Courteney Cox-szal, akik mind elmúltak negyvenévesek, amikor először vagy ismét megtapasztalhatták az anyaság örömét.

A hazai hírességek között is akadnak bőven, akik negyven fölött vállalták az édesanyaszerepet. Jakupcsek Gabriella 45 éves volt, amikor világra hozta gyermekét, két fiú után egy kislányt. Pásztor Anna kisfia 2013 novemberében látta meg a napvilágot, az énekesnő 41 évesen szülte első gyermekét. Ungár Anikó 40 éves volt, amikor fia, Baronits Gábor, a Jóban rosszban sztárja megszületett.

Szulák Andrea kislányának, Rozinának 43 évesen adott életet. Básti Julinak negyvenévesen a második, majd két évvel később a harmadik fia született meg. A 44 éves Péterffy Bori kisfia két éves, és Csisztu Zsuzsa is 42 évesen szülte második fiát, sőt Fésűs Nelly is ugyanennyi idősen lett ismét állapotos.

Kapcsolódó cikkeink terhesség 40 felett témában: