Terhesség

Szerepe lehet a D-vitamin-hiánynak a skizofrénia kialakulásában

Azoknál a csecsemőknél, akiknek a D-vitamin szintje jóval alacsonyabb az átlagosnál, később nagyobb eséllyel alakul ki skizofrénia.
2019. Január 10.
Szerepe lehet a D-vitamin-hiánynak a skizofrénia kialakulásában

Bár a skizofrénia oka nem ismert, de annyi biztos, hogy gyakoribb az előfordulása a magasabb földrajzi szélességeken, a tavasszal és télen születetteknél. Ez pedig arra utal, hogy a fénynek köze lehet a kialakulásában, azaz a D-vitamin ellátottságnak.

Dániában 1981 óta gyűjtik az újszülöttek vérmintáit és nyomon követik az egészségi állapotukat. Az újszülöttkorban levett vér és a későbbi kórtörténet összehasonlítása során azt állapították meg, hogy azoknál az újszülötteknél, akiknek a vérében a D-vitamin szint jóval alacsonyabb volt, mint az átlag, 1,44-szer gyakrabban fordult elő skizofrénia később. Azaz a születéskori D-vitamin hiány 44 százalékkal fokozta a skizofrénia kockázatát.

Volt már korábban is egy dán vizsgálat, ami ugyanerre az eredményre jutott, pontosabban abban a vizsgálatban úgy találták, hogy mind az alacsony, mind az átlagosnál magasabb D-vitamin szint fokozza a skizofrénia kockázatát. A magasabb D-vitamin szint és a skizofrénia közötti kapcsolatot azonban később nem sikerült bizonyítani.

A mostani kutatás megerősítik azt az elképzelést, hogy az agy fejlődési zavarának következményeként alakul ki a skizofrénia. Ezt támogatja az a felismerés is, hogy az agyban D-vitamin-receptorok vannak, különösen nagy számban az agynak azokon a területein, ahol jelentős mennyiségben vannak jelen a dopaminerg neuronok, amik a skizofrénia kialakulásában szerepet játszhatnak.

Mindebből pedig az is következik, hogy a magzati korban nagyon lényeges a terhes nők megfelelő D-vitamin ellátottsága, hiszen az agy a magzati korban, illetve az első életévben fejlődik rohamosan. Ha ebben az időszakban D-vitamin hiány áll fenn, akkor az később zavarokat okozhat.

Kapcsolódó cikkeink D-vitamin témában:

Forrás: PharmaOnline