Terhesség

Sokan kapnak kevesebb babváró hitelt, mint amennyit ígértek nekik

A babaváró hitel igénylésénél egyelőre sok az apró gyermekbetegség, emiatt pedig gyakori a pluszkör az ügyfeleknél és a bankoknál is.
2019. Július 16.
Sokan kapnak kevesebb babváró hitelt, mint amennyit ígértek nekik

A babaváró hitelt a legtöbben meglévő hitelük kiváltására és ingatlanvásárlásra kérik. Ahány bank, annyiféle az elbírálás: megesik, hogy az egyiknél a hitelmaximum is megkapható, míg a másiknál csak a harmada. Ha valakinek nem sürgős az ügy, inkább várjon még pár hetet, amíg letisztulnak a dolgok, eltűnnek a bizonytalanságok – tanácsolta Valkó András szakértő a 24.hu-nak.

Gondok voltak a tb-igazolásokkal

A lap korábban már megírta, hogy az ideiglenes adókártya elfogadásával az OTP-nél volt probléma, azután a legnagyobb bank a Teve utcában frissen kiadott tb-igazolást nem fogadta el egy-másfél napig, ha azon az ügyfél anyja neve nem szerepelt. Azóta megoldódott mindkét probléma – utóbbit elsimították egy központi utasítással, mondván, elég a beazonosításhoz a tb-igazoláson lévő információ.

Hogy a külföldi tb-jogviszonyból mit fogadnak el a bankok, az még mindig nem tisztázott, mert a jogszabály csak azt rögzíti, hogy el lehet fogadni a külföldi hatóság által kiadott igazolást, de hogy melyiket, azt nem, ezért eltérő a gyakorlat bankonként. Minden bankban elfogadják az E-104-es nyomtatványt, viszont az angliai P60-as nyomtatványt már nem. Nincs probléma az osztrákok által kiadott nyomtatvánnyal, ebből a bankok néhányat már jóváhagytak, és azon dolgoznak most a szakértők, hogy az elfogadásokkal ne legyen gond.

Hároméves tb-jogviszony igazolása is szükséges a babaváróhoz: ebből magyar jogviszony kell, hogy legyen az utolsó fél év. Ezzel kapcsolatban egyedül a Sberbank megengedőbb, esetükben a teljes hároméves külföldi jogviszony is elfogadható az ő jogszabály-értelmezésük szerint, már fogadtak is be ilyen igénylést.

A fő szabály az, hogy fél évre kell csak hazaköltözni, és igazolni a hazai tb-jogviszonyt igazolni, de a hitel egész futamideje alatt fenn kell tartani a magyar lakcímet. Aki kint dolgozott és hazaköltözik, azt a tb-nek kell jeleznie, és az E-104-es papírt leadnia. Egyes kormányablakoknál ez alapján is le tudják igazolni a teljes tb-jogviszonyt, de olyan is akad, ahol csak a magyar jogviszonyról adnak igazolást. Valkó András szerint azt egyelőre nem tudni, hogy miért: erről a kormányhivatallal egyeztetnek, és arról is, melyik gyakorlat a jó, de jelenleg még nincs válasz.

Ezért jó szakértővel egyeztetni

Sok apró szabályra kell odafigyelni a babaváró hitel igénylésénél, ezért előtte érdemes szakértővel egyeztetni. Praktikus a hitelfelvevő paramétereihez megkeresni a lehető legjobb ajánlatot nyújtó pénzintézetet, mert jelentősen eltér a bankok gyakorlata, ezt pedig az igénylők ilyen mélységben nem biztos, hogy átlátják. Példaként a 24.hu-nak Valkó András megemlítette, hogy az egyik bankban 6 millió forintnyi babaváró hitelt ajánlottak meg az egyik igénylőnek, de mire meglett a döntés, 3,4 millió forintra olvadt az összeg, a felvehető hitel alig harmadára. Azonban a szakértő ismerve a piacot át tudta irányítani őt egy másik bankba, ahol a teljes, 10 millió forintos összeget megkaphatta. A hitelfelvevői adottságai mellett sok múlhat azon is, melyik bank ajánlja a legtöbbet, ha valaki a maximum összegre pályázik, és nekik jó lehet a számlavezető bankjuk is. Azonban még ilyenkor is lehet, hogy érdemesebb máshol beadni az igénylést.

A készpénzes jövedelemmel is gond lehet

Ha valakinek készpénzes jövedelme van, az is okozhat problémát: van olyan bank, amelyik próbaidő alatt nem fogadja el a készpénzes jövedelmet, van, amelyik a bankszámlára érkező próbaidős jövedelmet elfogadja, és van, amelyik elfogad 3 hónapos készpénzes jövedelmet, de csak a próbaidő lejárta után. Külföldi munkaviszonyt sem fogad el minden bank.

Egyszerre csak egy bankhoz lehet beadni a hitel kérelmét, így azzal, hogy több bankba is benyújtjuk, aztán majd választunk az ajánlatok közül, nem gyorsíthatjuk a folyamatot. Ilyen esetekben is jól jöhet egy, a bankok eltérő elvárásait is ismerő szakértő, hogy ne kelljen annyi kört futni. Tévhit, hogy ha elutasítottak egy kérelmet, akkor nem lehet más banknál próbálkozni, csak arról kell nyilatkozni, hogy máshol nincs beadott igénylés, megkötött szerződés.

Javítható a hitelképesség

A babaváró nem megy akkor, ha a házastársak közül legalább az egyiknek nincs minimum 3 éves tb-jogviszonya, és ha nem hitelképesek. Ilyen esetekben beadni sem érdemes az igénylést. A hitelképességen lehet javítani: akinek hitele, hitelkártyája, folyószámlahitele van, azokat át lehet strukturálni – le lehet csökkenteni a hitelkártyák, hitelkeretek összegét vagy megszüntetni, mert a törlesztőrészletbe azok 5 százaléka akkor is beszámít.

Eddig majdnem ezren adták már be az igénylést, és kétszázat el is fogadtak Novák Katalin államtitkár szerint. A kérelmek zömét elfogadják a szakértő szerint, inkább az okoz problémát, hogy a bankok gyakran nem azzal az összeggel ajánlanak szerződést, amennyit az ügyfél kér, vagy amennyit előzetesen ígértek, mert a központ az összegeket alulbírálja. Egyelőre nem tudni, miért, de ezt megtehetik a bankok.

Kinek érdemes várni?

Érdemesebb lehet kivárni, ha valakinek annyira nem sürgős a babaváró. Számítani kell arra is, hogy a hitelkérelem rögzítése 1-1,5-2-2,5 órát is igénybe vehet, és addig ott kell lenni. Személyesen nem kell jelen lennie a házaspárnak, de szerződéskötésnél mindenképpen. Sokan szeretnék a szülés közeli időpontja miatt mihamarabb felvenni a hitelt, így most nagy a roham, és vannak olyanok is, akik március óta terveznek a babaváróval, így egy hónap alatt háromhavi hiteligény jelenik meg. Így érdemesebb lehet augusztusig kivárni annak, akinek annyira nem sürgős, hogy még júliusban megkapja a pénzt.

Kapcsolódó írásaink:

Forrás: 24.hu