Terhesség

Remek ötletek, hogy jelentsétek be a baba érkezését

A Parents.com pályázatot hirdetett olvasói között, melyre a legjobb terhesség-bejelentési fotókat várták. A legjobbakból szemezgettünk, hátha te is ihletet kapsz!
2020. Március 14.
Remek ötletek, hogy jelentsétek be a baba érkezését

Az első babás szülők

Ez a pár még 2014 decemberében kapta a hírt, hogy hamarosan szülők lesznek, és az első reakciójukat akarták megörökíteni. A képen helyet kapott egy visszaszámláló, és persze a terv is: 1. Pánikba esni, 2. Ismét pánikba esni, 3. Gyakorolni a macskán. Persze miután a kezdeti sokk elmúlt, elkezdtek felkészülni a szülői feladatokra.Remek ötletek, hogy jelentsétek be a baba érkezését

Ki volt itt először?

Ha éppen a második baba érkezik, ezt viccesen be lehet jelenteni úgy is, hogy a leendő nagy tesó szerepel a fotón. Ez a kislány arra emlékezteti a kistesót, hogy soha ne felejtse el, ki jött először. Persze a szülők elárulták, hogy azóta megérkezett a család legújabb tagja, egy kisfiú, akit nővérkéje imád!Remek ötletek, hogy jelentsétek be a baba érkezését

Érkezik…. az ötödik baba!

Az ötödik baba érkezését viccesen akarta bejelenteni ez a család, és ehhez remek ötletük támadt. Apa egy kicsit kiborulva, a pozitív terhességi teszttel. Persze valójában mindkét szülő, és az összes tesó nagyon boldogan várta a kicsit!Remek ötletek, hogy jelentsétek be a baba érkezését

Helló, kistesó!

Ennek az aranyos képnek a története, hogy a nagyobb tesó szeretett volna valahogy kommunikálni a kistesóval. A szülők úgy gondolták, hogy a baba érkezésének bejelentéséhez is ez a fotó lesz a telitalálat!Remek ötletek, hogy jelentsétek be a baba érkezését

A nagytestvér

“Ne merj szórakozni a kisöcsémmel!” Mi komolyan vennénk a figyelmeztetést!Remek ötletek, hogy jelentsétek be a baba érkezését

Működhet a kollázs is

Ez a pár nem tudott választani a képek közül, amelyekkel úgy akarták bejelenteni a pici érkezését, hogy közben humoros személyiségük is süssön a fotókról. A végeredmény remek lett!Remek ötletek, hogy jelentsétek be a baba érkezését

Létszámfölény

Bizony, ha megérkezik a harmadik baba, hivatalosan is a gyerekek lesznek létszámfölényben – reszkessetek, anyu és apu!Remek ötletek, hogy jelentsétek be a baba érkezését

Nővér-képző

Érkezik a kistesó, így az eddigi legkisebből nővér lesz. De ahhoz még van mit megtanulnia az eddig csak hugicának!Remek ötletek, hogy jelentsétek be a baba érkezését

Minden szuperhősnek…

… kell egy kis szárnysegéd!Remek ötletek, hogy jelentsétek be a baba érkezését

A két kis borsó

Ez a család már hónapok óta arra várt, hogy végre kistestvére születhessen a lányuknak – az anyuka pedig ikrekkel lett várandós. Az első trimeszter letelte után jelentették be a nagy hírt ezzel a fotóval, amelynek apropóját az adta, hogy kislányuk két borsószemet talált egy héjban. Nem is kellett tovább gondolkodni, meg is lett a tökéletes ötlet!Remek ötletek, hogy jelentsétek be a baba érkezését

(Cikk forrása: parents.com)