Terhesség

Otthonszülés: felelőtlenség vagy megalapozott döntés?

Izgalmas kalandba bocsátkozik az, aki vakmerően bedobja az otthonszülés témáját anyukák közé.
2021. Január 04.
Otthonszülés: felelőtlenség vagy megalapozott döntés? (fotó: Getty Images)

Valamiért háromféle reakcióval lehet találkozni, egyik sem igazán rokon az otthonszülés természetességével. 1. Az egyik tábor szerint ez valami hippi őrület, ami, rímelve a másik csoport észrevételére, 2. kifejezetten felelőtlen viselkedés, 3. míg egy harmadik tábor az ősanyák kiváltságának tartja, ami hétköznapi anyáknak nem valószínű, hogy megadatik. Ezeket a vélekedéseket igyekeztem tisztázni olyanokkal, akiknek nemcsak véleményük, de tapasztalatuk is van az otthonszülésről. A kérdéseimről Lukács Judit független bábával (aki nem mellesleg diplomás szülésznő is, sok egyéb képesítése mellett) és Lugosi “ElégJóAnya” Dórival beszélgettem. Judit kórházban és otthon is szült, megtapasztalta a különbséget ezek között és 25 éve segíti az anyákat az otthonszülésben, míg Dóri éppen a harmadik otthonszülésére készül, miután első két gyermeke is háborítatlanul az otthonukban született.

Kockázatmentes szülés nincs

Felelőtlen volna az, aki otthon szeretne szülni? Veszélyes vajon ez? Legfontosabb mindenek előtt azt tisztázni, hogy “kockázatmentes szülés nincs” – szögezi le Lukács Judit bába. “Amikor valaki arról dönt, hogy hol szeretne szülni, olyankor kockázathalmazok között választ. Mérlegre teszi a kórházi szülés kockázatait (a teljesség igénye nélkül: kórházi fertőzések, szeparáció miatti kötődési problémák, a hospitalizációval járó stressz, szülési traumák, beavatkozások, stb.) és az otthonszülés esetleges kockázatait, amikor is legfeljebb 20 percnyire van az orvosi ellátás a szülő nőtől” – magyarázza a bába.Az otthonszülést alapvetően jogszabály* szabályozza: e rendelet szerint az választhatja az intézeten kívüli szülést, 1) akinél a szülés választott helyszínétől legfeljebb 20 percre található olyan kórház, ahol esetleges komplikációk esetén fogadják a szülő nőt, 2) aki a szülés szempontjából alacsony rizikójú, tehát igaz rá, hogy:

– a terhessége szövődménymentes,

– a szülés helyszínéről való döntés időpontjában betöltötte a 18. életévét,

– első szülés esetében a döntés időpontjában a 40. életévét nem töltötte be,

– a terhességi kor a betöltött 37. és 41. hét között van,

– a magzat koponyavégű fekvésű.Mindezek mellett a rendelet 1.sz.melléklete számos olyan, a szóban forgó vagy korábbi várandósságokra vonatkozó, illetve az anyai/magzati egészséget érintő körülményt is felsorol, amelyek kizárják az intézeten kívüli szülés lehetőségét. Egyebek mellett ilyen a korábbi szülésnél előfordult vállelakadás, korábbi császármetszés, vagy az anyai magas vérnyomás, diabétesz, lázas állapot, HIV, Hepatitis B és C fertőzések is. Tehát azok, akik a jogszabály szerint egyáltalán választhatnak otthonszülést, ők mind a szülés szempontjából alacsony rizikójú várandósok.

A születés háborítatlansága

A bábai tapasztalat az, hogy az otthonszülést választó anyák főként amiatt döntenek az intézeten kívüli szülés mellett, mert tudják, mire számíthatnak otthon és mire a kórházakban: arról vagy alaposan tájékozódtak vagy van korábbi személyes élményük előző terhességükből és szülésükből. Azt az előzetes várakozásomat pedig, hogy többedszer szülő anyák esetében inkább jellemző, hogy az otthonszülést választják, Lukács Judit megerősítette. “A hazai kórházak szülészeti gyakorlata tele van beavatkozásokkal. Akik az otthonszülést választják, ezektől a jellemzően sürgető célú orvosi eljárásoktól szeretnének távolságot tartani és megkapni a lehetőséget egy háborítatlan szülésre” – osztja meg 25 év bábai tapasztalatát Judit.Lugosi Dóri pedig ennek kapcsán mondja azt, hogy ő már az első várandóssága kezdetén sem tudta elképzelni azt, hogy kórházban szüljön. “Tisztában vagyok vele, hogy ha időnyomásba kerülök, azt óriási stresszként élem meg. Én nem akarok időre szülni. Nem szeretném, hogy megmondják nekem, mikor mekkorára kellene tágulnom vagy hogy a siettetésemből adódjon bármilyen komplikáció a szülés során” – osztja meg döntése hátterét az Instagramon @elegjoanya -ként ismertté vált, a harmadik gyermekével várandós Dóri. Abból, amit elmesél a szüléseiről, kórházban szült anyaként engem az rész varázsolt el leginkább, hogy az újszülöttel egyből a saját ágyukban, a saját otthonukban pihenhettek. Kizárólag olyan emberekkel körülvéve, akikben megbízik és akik végig bátorították, támogatták, miközben odafigyeltek az ő és kisbabája biztonságára. Dóri a szüléseiről bővebben cikkünk második részében mesélt.

Otthonszülés statisztikák: megnyugtató, hogy mindenki egészséges

A Lukács Judit által vezetett bábapraxis idáig 759 otthonszülésen vett részt, melyeknek 28%-a volt először, 72%-a többedszer szülő anya döntése. Az otthon induló szüléseik 87,3%-a otthon is záródott. Ha szükségessé vált (az esetek 12,7%-ában) a kórházba szállítás, annak jellemzően kifáradás vagy beilleszkedési rendellenesség volt az oka. A legfontosabb pedig: minden anyuka és újszülött egészséges.

Nem bíznak magukban az anyák

A Covid pandémia hatására egyébként, úgy tűnik, több várandós fordítja figyelmét az otthonszülés lehetőségére. A kórházak elkerülése jelen körülmények között többek számára vált prioritássá – amit a megkeresések növekvő számában a bábapraxis is érzékel. Judit elmondása szerint jelenleg sok felkérést el sem tudnak fogadni, mert a kapacitásaik száz százalékosan kihasználtak.”Mindezekkel együtt is hazánkban az otthonszülések aránya a teljes szülésszámon belül nem éri el a fél százalékot” – tudjuk meg a diplomát adó szülésznői képzésben is oktató bábától. Érintett oldalról Lugosi Dóri abban látja ennek gyökerét, hogy a nők nem mernek magukban, a saját képességeikben bízni. “Ami nem is csoda, hiszen a mi generációnk a kórházi születés korában nőtt fel és nem igazán látunk magunk körül más példát” – mondja Dóri, hozzátéve, hogy így már nem is meglepőek azok a reakciók, amelyekkel az otthonszülés kapcsán találkozott. “Elbizonytalanító kérdésektől a felelőtlenség vádjáig kaptam mindenféle kéretlen megjegyzést, gyakran támadást is”. Pedig, ahogy azt Lukács Judit bába hangsúlyozza: “akik számára valós opció az otthonszülés, ők egy válogatott, a szülés szempontjából nézve alacsony kockázatú társaság. Ha a szülő nőt abban és úgy támogatják, amiben és ahogyan azt ő igényli, a teste tenni fogja a dolgát.”* 35/2011. (III. 21.) Korm. Rendelet az intézeten kívüli szülés szakmai szabályairól, feltételeiről és kizáró okairól