Terhesség

Őssejtből spermium?

Angliában sikerült őssejtből spermiumot létrehozni. Új kilátások a meddőség kezelésében?
2011. Augusztus 15.

Még sok munka vár a kutatókra,

de az irány ígéretes!A Newcastle Egyetem és az Északkelet-Angliai Őssejtkutató Intézet (NESCI) kutatói Karim Nayernia professzor vezetésével egy olyan új technológiát dolgoztak ki, amely emberi spermium létrehozását teszi lehetővé laboratóriumi körülmények között. A kutatók hangsúlyozták, hogy az XY kromoszómákkal (férfi) rendelkező őssejtekből kifejlesztett spermiumot nem fogják felhasználni termékenységi kezelésekhez, mivel ezt a gyakorlatot a brit törvények tiltják, és különben sem ez a kutatás tárgya.

“Ez egy nagyon fontos előrelépés, mivel lehetővé teszi a kutatóknak, hogy részletesen tanulmányozhassák a spermium kialakulását, és többet megtudhassanak a férfiak terméketlenségéről – arról, hogy miért és milyen okból alakul ki. Ez a megismerés abban segíthet nekünk, hogy új módszereket fejlesszünk ki a terméketlenségben szenvedő párok számára, hogy olyan gyermeket szülhessenek, aki genetikailag a sajátjuk” – nyilatkozta a professzor.

Új jogszabályok kellenek

A kutató elmondta, hogy további vizsgálatok szükségesek annak eldöntéséhez, hogy az úgynevezett in-vitro kinyert (IVD) sperma felhasználható-e termékenységi kezelésekhez, például olyan fiúk esetében, akik valamilyen rákbetegség elleni kemoterápiás kezelés következtében váltak terméketlenné. Bár ilyen kezelést valószínűleg még legalább egy évtizedig nem fognak kifejleszteni, Nayernia szerint a jogszabályokat “inkább előbb, mint utóbb” kellene megalkotni, hogy a technológiát engedélyeztetni lehessen.

A kutatócsoport XY kromoszómákkal rendelkező őssejteket alakított csírasejtekké – vagyis olyan sejtekké, amelyek genetikai anyagukat tovább tudják adni a következő generációknak. Ezeket aztán sejtosztódásra ösztönözték, ami “teljesen kifejlett, működő spermium” kialakulását eredményezte.

A kutatók megpróbáltak ugyanezzel a módszerrel XX kromoszómákkal (női) rendelkező sejteket létrehozni, ezzel azonban csak a korai, spermatogónium stádiumáig jutottak el. A kutatócsoport arra a következtetésre jutott, hogy a gének az Y kromoszómán létfontosságúak a spermium éréséhez.

Vannak kételkedők

Más kutatók azonban kétségeiknek adtak hangot a kutatással kapcsolatban. “20 éves tapasztalattal rendelkező biológus spermaszakértőként nem győztek meg a tanulmányban közzétett adatok, miszerint Nayernia professzor kutatócsoportja által az embrionális őssejtekből létrehozott sejtet valóban “spermatozoának” lehet nevezni. Annak ellenére, hogy a létrehozott sejtek rendelkezhetnek a spermiumban meglévő jellegzetes genetikai jegyek és molekuláris markerek némelyikével, a teljesen differenciált emberi spermatozoa specifikus sejtmorfológiával, viselkedéssel és működéssel rendelkezik, amit itt nem írnak le”- állítja Dr. Allen Pacey, a Sheffield Egyetem andrológus professzora.