Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Olyan országot szeretnénk, ahol az anyák kimondhatják, mi fáj

Szerző: Babaszoba.hu

2018. március 26.

Forrás: MedicalOnline

A kórházi dokumentációban semmilyen formában nem jelenik meg a szülés körüli bánásmód, pedig a megalázó körülmények teszik traumatikussá a szülést. A nők nem nagyon mernek visszajelezni, a Másállapotot a szülészetben civil mozgalom ez ellen próbál tenni.

Olyan országot szeretnénk, ahol az anyák kimondhatják, mi fáj
A szülészeti megalázó bánásmód semmilyen formában nincs jelen a kórházi dokumentációban, pedig ez járul hozzá ahhoz, hogy a nők traumatizálódnak a szülés során. A kormány családbarát szülészeteket akar kialakítani, erre tízmilliárd forintot fordítanak. Még március elején nyilatkozta azt Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, hogy azt szeretnék, ha a szülés pozitív élmény lenne, a családok ne érezhessék kiszolgáltatottnak magukat. Arról azonban nem esett szó, hogy milyen kritériumok alapján fogják ezt megvalósítani.
A Másállapotot a szülészetben mozgalom már két éve hívja fel a figyelmet a szülészeti ellátás hiányosságaira, különösen arra, hogy a szülés attól még traumatikus lehet az anyának, hogy fizikailag rendben folyt le.
Roszik Linda klinikai szakpszichológus, a mozgalom tagja szerint az olyan szülést kísérő epizódok, mint az orvos durvasága vagy az anya kétségbeesettsége semmilyen formában nem jelenik meg egy szülés során készített dokumentációban -írja a medicalonline a hvg.hu nyomán.Pedig ez az élmény az anyával marad élete végéig. A bánásmód és az anya élménye meghatározó elemei a szülésnek és jelenleg Magyarországon ezeket senki sem monitorozza, nincs visszajelző rendszer, nincsenek országos irányelvek. Így pedig nehéz helyzetben vannak a nők, sokszor nem mernek visszajelezni, bár az is igaz, hogy nincs is fóruma a visszajelzésnek.
Épp ezért fontosak a nők, anyák visszajelzései, hiszen ezek hiányában a fejlesztés irányát nem lehet meghatározni - mondja Keszler Viktória közgazdász, dúla, szülésfelkészítő oktató. "Fontos belegondolni, hogy vajon a nők mernek-e visszajelezni. Hogy egy olyan társadalomban, ahol mindig az a kérdés, hogy minden rendben volt-e a szülés alatt, egészséges-e a kisbabád, el merik-e mondani, hogy mi történt velük. A női megélések közvetítése a mozgalom egy fontos célja. De cél az is, hogy olyan helyet teremtsünk, ahol az anyák kimondhatják, ami fáj. Senki nem fogja nekik azt mondani, hogy ez nem számít, hiszen a babád jól van, senki nem kérdőjelezi meg az élményt."
Kapcsolódó cikkeink szülés témában:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó fórum témák