Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Nevek, amik azt jelentik kedves, barátságos

Szerző: Bordohányi Alexandra

2022. július 21.

Forrás: babaszoba.hu

Ha olyan nevet kerestek a születendő babátoknak, aminek igazán pozitív a jelentése, érdemes a következőket is átnéznetek. Olyan lány- és fiúneveket válogattunk, amelyek azt jelentik, hogy kedves, illetve barát, barátságos.

Nevek, amik azt jelentik kedves, barátságos (Fotó: Getty Images)

Kedves, barátságos jelentésű lánynevek

A névsor elején két barátsággal kapcsolatos jelentésű lánynevet is találunk az utónévtárban, az egyik az Alvin fiúnév párja, a germán eredetű Alvina név, amely azt jelenti, hogy nemes barát, a másik pedig a ritka Blandina: ez a latin eredetű név hízelgőt, kedvest, barátságost, szívest, nyájast is jelent.
Szintén nem a gyakran választott nevek között találjuk a latin eredetű Placida, illetve a héber eredetű Rut lányneveket - a Placida jelentése szelíd, csendes, békés, barátságos; míg a Rut szépet és barátságost jelent.
A finn eredetű Ajna névnek a hangzása mellett a jelentése is szép: szépség, báj, kedvesség, Isten kegyelme. De az A betűvel kezdődő női nevek között találunk még néhány továbbit is, amelyek kedves jelentéssel bírnak. Ilyenek a spanyol eredetű Amadil és a latin eredetű Amáta, amelyek kedvest, szeretettet jelentenek; a latin eredetű Amázia, amely azt jelenti, hogy kedves, illetve azt hogy akit az Úr megerősít, az Úr erős, Istennél az erő; és a héber-székely eredetű Anikó (az Anna erdélyi magyar becenevének is írják), és változatai, az Anika és az Anka, amelyek jelentése bájos, kedves, Isten kegyelme.
Kellemest, kedvest, tetszetőst, jókedvűt jelent a francia-angol eredetű Evelin név, a gyakrabban választott keresztnevek közül. Ritkábban adott lánynevek a latin eredetű Graciána, amely kellemest, kedvest, bájost jelent; a kedves, jóindulatú, készséges jelentésű, német eredetű Holda; a szláv-latin eredetű Jarmila, amely azt jelenti: tavasz és kedves; és a héber eredetű Tirza, amelynek szintén nagyon pozitív jelentései vannak, mint báj, öröm, kedvesség, kellemes, legkellemesebb.
A lánynevek közül a névsor végéről hoztunk két rövid nevet: a latin Zea és a latin-román eredetű Zia azzal a jelentéssel bírnak, hogy kedves szemű.

Kedves, barátságos jelentésű fiúnevek

A barátságos jelentésű fiúnevek között találjuk a germán eredetű Alvin nevet, amely azt jelenti, hogy mindenki barátja, míg a germán-orosz Alvián barátot jelent. A német-angol eredetű Baldvin jelentése bátor barát, és barátot jelent a magyar eredetű Boroszló fiúnév is. A görög mitológiából lehet ismerős a Filemon név, amely jelentése igazán pozitív: barátságos, nyájas, szíves érzelmű. Női párjához hasonló jelentéssel bír a latin eredetű Placid fiúnév: szelíd, csendes, békés, barátságos.
A kedves jelentésű fiú utónevek között találjuk a latin eredetű Graciánt, amely kellemest, kedvest, bájost jelent. A gyakrabban választott utónevek között volt egy időben a kelta eredetű Kevin név, amelynek számos pozitív jelentése van, mint kedves, szíves, nemes, szelíd, finom. Kedvest jelent a szláv eredetű Milán és Milos is; míg a magyar eredetű fiúnevek között a Vejke hasonló jelentésű: kedves szemű férfi.

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Még nem vette fel a babaváró hitelt? (X)

Összegyűjtöttük az öt legfontosabb tudnivalót az állami kamattámogatott babaváró hitelről.

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések