Terhesség

Nem mindegy, mennyi idő, mire bejut a kismama a munkahelyre

Azok a kismamák, akik messze járnak dolgozni, vagyis sok időt töltenek utazással, a terhességi és szülési komplikációk nagyobb kockázatával néznek szembe - derült ki egy nemrég publikált kutatásból.
2019. Április 28.
Árt a kismamának, ha túl messze jár dolgozni

Az Economics & Human Biology című szakmai lapban megjelent tanulmány eredményei szerint azoknál a nőknél, akik legalább 80 km-t ingáztak naponta a munkahelyükre, minden 16 km nagyjából 0.9 százalékkal növelte az alacsony születési súly kockázatát, de a lelassult méhen belüli növekedés rizikóját is. Alacsony születési súlyúnak a 2500 grammnál könnyebb babák számítanak.

A szakemberek szerint az összefüggések oka részben a hosszas utazgatás miatti krónikus stresszben keresendő, de a vizsgálatból az is kiderült, hogy azok a kismamák, akik a lakóhelyüktől messzire járnak dolgozni, ritkábban vesznek részt vizsgálatokon vagy halogatják ezeket, vélhetően azért, mert kevesebb “szabadidejük” van. Korábbi kutatásokból már kiderült, hogy a vizsgálatok kihagyása, különösen az első trimeszterben, megnövelheti a komplikációk rizikóját. “Sajnos, a hosszas ingázásra kényszerülő kismamák gyakran ördögi körbe kerülnek” – magyarázta Yang Wang, a tanulmány egyik szerzője. “Éppen azok hagyják ki a vizsgálatokat, akiknek nagyobb szüksége lenne ezekre, hiszen az utazgatás miatt több stressz éri őket. Vagyis, a komplikációk kockázata náluk még nagyobb.”

A kutatásban 2014-2015-ben, New Jersey államban gyűjtött adatokat elemztek. Itt az egyik leghosszabb az ingázási idő, a felmérések szerint az itt élők átlagosan 31 percet utaznak a munkahelyükre. A vizsgált hölgyek átlagosan 102 km-t utaztak a munkahelyükre naponta, ez nagyjából 78, autóban töltött percet jelentett. Átlagosan 11 alkalommal vettek részt orvosi vizsgálatokon (az országos átlag 10-15 között volt), és a nők 15 százaléka nem az első trimeszterben vett részt az első orvosi vizsgálaton.

Hazánkban természetesen kisebb távolságokkal kell számolni, és az is kevésbé jellemző, hogy 100 km-nél többet tennének meg naponta a munkába járók. A KSH adatai szerint a legtöbben 5 km-nél kevesebbet utaznak a munkahelyükre (ez a munkavállalók mintegy 40,5 százalékát jelenti), és az ingázás sokkal jellemzőbb a férfiakra, mint a nőkre. A napi ingázók több mint fele, 56,8%-a fél órát vagy ennél kevesebbet töltött a munkahelyére utazással, és csak 8 százalékukra volt jellemző, hogy egy órát vagy annál többet ingáztak naponta.

(via)

Ezt is érdemes elolvasni: