Terhesség

Nem hittek nekem az orvosok, császár lett belőle

A nők gyakran hagyatkoznak a megérzéseikre. Azonban az orvosok ritkán fogadják el érvként a belső hangot.
2012. Augusztus 13.

Egészen biztosan tudom, hogy a gyerekünk melyik napon fogant, furcsa módon épp a ciklusom második felében, amikor elvileg ez lehetetlen volna. Épp külföldre utaztunk, egy régóta várt és tervezett mediterrán kalandtúrára. Ehhez képest az ultrahangvizsgálatok mindig idősebbnek mutatták a babát, mint ahogy én számoltam.

Ennek köszönhetem valószínűleg, hogy egyhetes túlhordással megindították a szülést, aztán császármetszés lett belőle, pedig szerintem még csak akkor érkezett el a szülés számított időpontja. Azóta is bosszant a dolog, hogy miért hisz az orvos jobban egy gépnek, mint nekem. Végül is én jobban ismerem a saját testemet!

Ha természetes szülésre készült, érthető, hogy nem örült a szülésindításnak és a császármetszésnek, de nagy valószínűséggel több körülményt fontolóra véve döntött így az orvosa.

Nem hitt nekem az orvos

A terhesség korai szakaszában végzett ultrahangvizsgálat alapján valóban pontosan következtetni lehet a szülés várható idejére, mert ebben az időszakban még nagyon egyformán fejlődnek az embriók, vagyis koruk jól meghatározható.

Ma már inkább az ultrahangnak hiszünk,amikor a szülés várható idejét szeretnénk kiszámítani, és kevésbé tartjuk megbízhatónak a számítást, amikor az utolsó menstruáció első napjához 280 napot adunk hozzá. Ha valakinek az átlagosnál hosszabb ciklusa szokott lenni, ehhez még hozzá kell adni néhány napot.

Elképzelhető, hogy önnél az utazás miatti izgalmak, készülődés miatt késett a peteérés, ennek köszönhető, hogy szokatlan időpontban fogant a baba. Akkor, ha a kismama önhöz hasonlóan már a várandósság kezdetén, az első találkozáskor azt állítja, hogy nem a megszokott termékeny napok valamelyikén fogant meg, hanem mondjuk később, ezt figyelembe szoktam venni a terminus számításakor, bár a későbbi hónapokban előfordul, hogy már nem emlékszik jól az időpontra.

A végén pedig amúgy is a magzat állapota számít, ez dönti el, várakozhatunk-e még. Figyelembe vesszük az áramlásmérés, az NST eredményét, a méhszáj érettségét. Várakozni csak akkor szabad, ha a magzat egyértelműen jól van – mondja dr. Boros Judit szülész-nőgyógyász.

Ezek is érdekelhetnek: