Terhesség

Négy elemmel indult a családvédelmi akcióterv

Július 1-jén indult az akcióterv első négy eleme: a babaváró támogatás, a csokhitel bővítése, a jelzáloghitel-elengedés és a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezménye.
2019. Július 02.
Négy elemmel indult a családvédelmi akcióterv

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerint a családvédelmi akcióterv tovább könnyíthetik a gyermekvállalást és a családok életét hazánkban – írja a Magyar Nemzet. A politikus azt is elmondta a lapnak, hogy a lehető legtámogatóbban és legrugalmasabban állnak a kormányhivatalok az akciótervhez: a támogatásokra vonatkozó igények benyújtását várhatóan soron kívül intézhetik majd. – Arra számítunk, hogy rendkívül nagy lesz az érdeklődés, de abban bízunk, hogy nem lesz fennakadás, és zökkenőmentesen tudják majd az igényeket benyújtani az érdeklődők – mondta az államtitkár.

A kormány több mint hetvenmilliárd forintot különített el az év végéig a babaváró támogatás, a csokhitel bővítése, a jelzáloghitel-elengedés és a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezményének fedezésére, és közel kétszázmilliárd forintnyi forrás áll majd rendelkezésre a jövő évi költségvetésben a családvédelmi akció finanszírozására. Ehhez a négy- vagy több gyermekes édesanyák szja-mentessége, valamint a nagyszülői gyed is kapcsolódni fog.

Ezek a babaváró hitel feltételei

Július elejétől igényelhetnek a házasok akár tízmillió forint szabad felhasználású kamatmentes kölcsönt úgy, hogy amennyiben három gyermekük születik, a teljes összeg vissza nem térítendő támogatássá alakul. A hitelt havonta fizető törlesztőrészlete maximum ötvenezer forint lesz, de amennyiben öt éven belül gyermeket várnak, a várandósság harmadik hónapjától felfüggesztik a fizetési kötelezettségüket.

Ha a pár három éven belül második gyermeket is vállal, törlesztési kötelezettségüket még három évre szüneteltetik, és elengedik a fennálló hiteltartozásuk 30 százalékát. Ha harmadik baba is születik, az állam a teljes visszafizetendő összeget átvállalja a fiataloktól. A konstrukció akkor használható ki a legteljesebben, ha az első gyermekkel való várandósság harmadik hónapja után nyújtják be az igénylést a házaspárok – hiszen három gyermek születése esetén egy forintot sem kell a családnak a tízmilliós hitelből visszatörlesztenie -, akik 2022. december 31-ig élhetnek a támogatással. A támogatásnak annyi a feltétele, hogy az édesanya 18 és 40 év között legyen, és a házaspár egyike meghatározott idejű munkaviszonnyal vagy felsőoktatási jogviszonnyal rendelkezzen. További kikötés, hogy ha a párnak van már gyermeke,  legalább az egyik félnek az első házasságában kell élnie.

Bővül a csok

A családi otthonteremtési kedvezményt július elejétől a használt ingatlanok vásárlására is kiterjesztik. Két- és háromgyerekes családok igényelhetik a hitelt, amelynek kamata garantáltan kisebb, mint három százalék, maximális futamideje pedig 25 év. A törlesztőrészlet tízmillió forint igénylésekor 48 000 forint, 15 millió esetében pedig 72 000 forint havonta. A babaváró támogatással, illetve egyéb lakáshitellel együtt is felvehető csok, és a gyermekvállalást még csak tervező családok is igénybe vehetik. A kormány a csok esetében előzetesen évente 12-13 ezer igénylővel számol.

Kinek engedik el a jelzáloghitelt?

Azok a családok, amelyek több gyermeket szeretnének, és jelzáloghitel-tartozásuk van, júliustól a jelzáloghitel-elengedés lehetőségével is élhetnek. A család fennálló lakáshiteléből a második baba érkezése esetén az állam egymillió forintot átvállal, míg a harmadik gyermek megszületésekor újabb négymillió forintot engednek el a hiteltartozásból. Minden újabb gyermek világrajöttekor további egy-egymillió forintot írnak jóvá. Amennyiben valaki a 15 millió forintos csokkölcsönt vette fel, a havi törlesztőrészlet 72 ezer forintról 48 ezerre csökkenhet. A kormány szerint várhatóan akár 7-8 ezer család is élhet majd az intézkedéssel évente.

Így cserélhető le a gépkocsi

A három- vagy több gyermekes családok meglévő gépkocsijukat biztonságosabb, környezetbarátabb és nagyobb autóra cserélhetik a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezményévelA legalább három gyermekes családok akár 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphatnak új, minimum hétüléses személyautó vásárlásához, a gépkocsi vételárának feléig. Az egy- vagy kétszülős családok a harmadik gyermekkel való várandósság 12. hetétől léphetnek be a konstrukcióba. Már most úgy néz ki, hogy komoly az igény a támogatásra: 2022. végi kivezetéséig feltehetően 14 ezer család veheti igénybe.

Kapcsolódó írásaink: