Terhesség

Ne csak a terhesség alatt figyelj a vasbevitelre!

A vasbevitel nem csak a terhesség alatt élvez kiemelt figyelmet. Tudtad, hogy a vashiányos vérszegények 80%-a nő? Mikor lehet szükség vaspótlásra?
2018. November 22.

Amikor a megfelelő vasbevitelről esik szó, szinte mindenkinek azonnal a várandósság jut eszébe, hiszen a vas mind az anyai szervezet működéséhez, mind pedig a magzat egészséges fejlődéséhez nélkülözhetetlen. A terhesség alatti vashiányos vérszegénység az anyánál energiahiányt, levertséget, szédülést is okozhat; míg a magzatnál a központi idegrendszer egészséges kifejlődését is gátolhatja, és sajnos koraszüléshez, vagy alacsony születési súlyhoz is vezethet.

Fontos tehát, hogy ebben az időszakban kiemelt figyelmet fordíts arra, hogy a vasbevitel megfelelő legyen, amit a vasban gazdag táplálkozás mellett – orvos tanácsára – szájon át szedhető vaskészítmény rendszeres bevitelével is kiegészíthetsz.

Nem csak a terhesség alatt fontos!

Ugyanakkor a megfelelő vasbevitelt nemcsak a terhesség alatt kell szem előtt tartani, hiszen a táplálékkal a szervezetbe juttatott vasnak csak minimális része tud hasznosulni. Az állati eredetű vas körülbelül 20 százalékban, a növényekben megtalálható vas nagyjából 5 százalékban szívódik fel.

Hihetetlen, de az átlagos európai napi étrend 10-15 mg vasat tartalmaz, amiből csak 1-3 mg tud hasznosulni, egy felnőtt ember szervezete – testsúlytól függően – pedig kb. 3-5 gramm vasat rejt (ennek kétharmada a vörösvérsejtek hemoglobinjában van jelen). S hogy mennyi vasra van szüksége a szervezetnek a kiegyensúlyozott működéséhez? Míg ez a mennyiség a férfiaknál napi 10 mg, addig a nőknek ugyanez napi 15 mg. Ám a nők esetében ez a szám bizonyos élethelyzetekben jóval több is lehet. A várandósság időszakában például napi 25 mg a napi ajánlott vasbeviteli érték! Tudtad?

A vashiányos vérszegények 80%-a nő! Ez persze nem véletlen. Az ő esetükben a terhesség, szoptatás illetve a menstruáció ideje alatt fokozottan szükséges a megfelelő vasbevitel. Menstruációs vérzés során a nők napi vasvesztesége 10-30 mg is lehet, szüléskor kb. 200 mg. Ha ezt a megnövekedett szükséglet nem elégíti ki a nő, akkor vashiányos vérszegénység alakulhat ki. Statisztikák szerint a reproduktív korú nők közül minden ötödik vashiánnyal küzd, így számukra különösen fontos odafigyelni ennek a nyomelemnek a bevitelére.

Mikor lehet még kevés a vas?

Vas akkor lehet kevés a szervezetben, ha valami rontja a felszívódását, vagy fokozott lesz a vesztése. A vashiány mögött tehát táplálkozási hiba (pl. egyoldalú diéta, nem megfelelően összeállított és szigorú vegán étrend), tartós vérzés (pl. menstruációs, vagy baleseti vérvesztés, vagy emésztőrendszeri betegség), csökkent felszívódás vagy akár krónikus gyulladásos betegség is állhat.Milyen figyelmeztető jelei lehetnek annak, hogy oda kell jobban figyelni a vas bevitelére?A sápadtság, hajhullás, a haj és a körmök töredezése, a szájzug berepedése, a fáradékonyság és levertség, az izompanaszok, fázás, fejfájás, rossz alvás és romló koncentrációs képesség utalhatnak vashiányra.Fontos, hogy vashiány gyanúja esetén mindig járj utána, vagyis fordulj orvoshoz mi is okozza pontosan a problémát, mielőtt vaspótlásba kezdesz; ugyanakkor lényeges, hogy odafigyelj a vasbevitelre. Az, hogy miként pótolható a vas, az alapbetegségtől és a vashiány mértékétől is függ.Akiknél szükséges lehet a fokozott vasbevitel:

  • akik egyoldalúan táplálkoznak, szigorú diétát tartanak vagy vegetáriánusok
  • akinek megnövekedett a vasszükséglete (, terhesség és szoptatás időszaka, erős menstruációs vérzés esetén, sportolóknál)

A vas pótlását elsősorban az étkezéssel kell megoldani, de szükség esetén – orvos által javasolt – szájon át szedhető gyógyszerek, sőt étrend-kiegészítők, is szóba jöhetnek.  Amennyiben ez sem segít (pl. felszívódási zavar esetén) intravénás injekcióra lehet szükség a megfelelő biztonságos intézeti körülmények között.Szarka Dorottya, a Budai Allergiaközpont dietetikusa Kapcsolódó cikkeink: