Terhesség

Minden harmadik nő kismedencei és izomsérülést is elszenved a szüléskor

Másfajta problémák adódhatnak hüvelyi szülés, mint császármetszés esetén. A sérülések nagy része felismerés és kezelés nélkül marad, pedig így nagyobb eséllyel romlik az életminőség a későbbiek folyamán.
2018. December 17.
Minden harmadik nő kismedencei- és izomsérülést is elszenved a szüléskor

Dr. Pácsa Szilvia nőgyógyász, inkontinencia és biofeedback szakértő szerint a terhesség már önmagában is egy komoly megterhelést jelent az anya szervezetére. Ezen felül pedig bármilyen (hüvelyi vagy császármetszéssel történő) szülésen esik át a kismama, apróbb vagy komolyabb testi sérülések szinte biztosan történnek.

Szülési traumák

A császármetszés során a legkomolyabb veszélye belső, hasi szervek sérülésének van. – Hiába van szó jól kidolgozott és begyakorolt műtétekről, mégis csak történhet olyan komoly szöveti trauma amelyből akár bevérzés, sérülés, érzéskiesés, utólagos vizelési panasz, széklettartási panasz is kialakulhat. Ezért kijelenthetjük, hogy a műtétnek igenis vannak kockázatai – mondta el a szakértő.

A természetes úton történő szülés teljesen másfajta traumát okoz a test számára. A várandósság is komoly megterhelést okoz a szervezetnek, azonban a gyermeknek a szülőcsatornán való áthaladása során számos sérülést szenvednek el a szövetek. Egy USA-ban készült tanulmány azt mutatta ki, hogy a hüvelyi úton megszültek 29%-ánál volt igazolható addig fel nem ismert kismedencei csonttörés (szeméremcsont), és 41%-uknál levator ani izomsérülés. – Hogy a szülés után milyen gyorsan lehet felépülni, gyógyulni, sok mindentől függ: egyrészt a terhesség és szülés során keletkező sérülésektől, másrészt azonban az anyától is – hogy hány éves, hányadik szülésről beszélünk, milyen a testalkata, milyen a szöveteinek a gyógyulási hajlama, mennyi időt és energiát fordít a rehabilitációra – fogalmazott Dr. Pácsa Szilvia.

Inkontinencia is jelentkezhet

A várandósság, a szülés során gyakran olyan mértékű izomnyúlás, túlfeszülés is keletkezik, amely hatására a szülést követő időszakban a hölgyek többségénél átmeneti vizelettartási probléma jelentkezik, és 1 év elteltével is közel 50% tapasztal akaratlan vizeletvesztést. Sajnos az általános orvosi vizsgálat nem derít fényt mindig ezekre az eltérésekre, így a sérülés ellátatlanul, a probléma kezelés nélkül maradhat. Pedig ezek a sérülések hozzájárulhatnak tartósan fennálló vizelet- vagy széklettartási panaszok, érzéskiesés, együttlét során keletkező fájdalom, esetleg sipoly kialakulásához – tudtuk meg a nőgyógyásztól.

A rehabilitáció fontossága

A szülés után tehát nagyon sokfajta, különböző eltérés jelentkezhet, amelyek a kismedencei szerveket érintik. Dr. Pácsa Szilvia szerint ennek megfelelően fontos lenne az, hogy ne csak a természetre bízzuk a gyógyulást, és ne is az egyéni vagy családi megszokásra. Helyette a tudatos felépülésre, rehabilitációra érdemes fókuszálni, ami hosszú távon biztosítja a magas életminőséget és támogatja az édesanyát a biztonságos gyerekvállalásban a későbbiekben is.

Sajnos számos esetben az egészségügy nem veszik komolyan ezeket a sérüléseket: – A protokoll szerint a kórházból a szülés utáni állapotnak megfelelő, természetes változásokkal engedik haza az anyukát, tehát nincs se vérzése, se komoly anatómiai sérülése. A 6 héttel későbbi orvosi ellenőrzés célja, hogy a kövesse a női nemi szervek természetes regenerációjának folyamatát. Itt azonban ismét az anatómiai állapoton van a hangsúly, nem pedig a szülés óta fennmaradt változásokon, az újonnan megjelenő vagy maradványtüneteken, vagy a régi forma visszanyerését célzó lehetőségeken.

Ennek eredményeképpen aztán többnyire az egyéni elhatározás és az adott társadalmi környezet határozza meg, hogy az egyén tartóssá váló diszkomfort-érzését, az esetleges funkciókieséseket hogyan próbálja gyógyítani. Ahol a család, a barátok, a környezet, netalán az orvos vagy a védőnő azt mondja az anyukának, hogy “ez az élet rendje”, ott a problémák gyakran konzerválódnak. Ha egy édesanya ilyen állapotban megy bele egy következő terhességbe is, ez a helyzet még tovább romolhat – magyarázta el Dr. Pácsa Szilvia.

A doktornő hozzátette, hogy pozitív változásként látja, hogy egyre több fiatal anyuka van, aki nem az időtől vagy a természettől várja tünetei megszűnését. – Mert ha például még egy évvel a szülés után is fáj az együttlét, ha nem tud valaki rendesen székletet üríteni, gyalog megtenni egy kilométert stb., akkor igenis aktívan kell a megoldást keresni. Mert ezek a sérülések igenis meggyógyíthatók, és a nők túlnyomó részénél az eredeti funkciók maradéktalanul visszaállíthatók. Ráadásul minél később kerül valaki megfelelő segítség, szakorvosi tudás közelébe, annál nagyobb az esélye annak, hogy maradandó lesz az elváltozás – hívta fel a figyelmet a doktornő.

Nem illik össze a sérülés és a szülés szépsége

A szakértő szerint a társadalmi beállítódás szerint a várandósság egy idilli állapot, a születés szépségével nem illik össze a szülés nyomán keletkező kismedencei sérülés, az inkontinencia, a krónikus fájdalom. – Elvárjuk, hogy a szülést az anya boldogságként élje meg, de nem nyújtunk elég segítséget a szülésből történő felépülés folyamatában. Pedig ha nyíltan foglalkoznánk a szülés utáni változásokkal, problémákkal és azok helyreállításával, akkor a teljes testi-lelki egészség visszanyerése is gyorsabb és teljesebb lehetne. Ez pedig alapvetően meghatározza a következő gyermekek vállalásának valószínűségét – fogalmazott a nőgyógyász.

A jól átgondolt táplálkozás egy jó minőségű, célzott test- és mozgásfejlesztés nem mindig elegendő az optimális állapot visszanyeréséhez. – Hozzám elsődlegesen olyan hölgyek szoktak fordulni, akiknek szülés után nem tért vissza tökéletesen minden testi működésük, vagy a következő terhesség előtt kérnek segítséget a sérülések elkerüléséhez. Sajnos Magyarországon nincsen általánosan, mindenki számára elérhető kismedencei rehabilitáció, illetve helyhez vagy egyénekhez kötött annak tartalma, minősége. Nehezíti a helyzetet, hogy szakmai ellenőrzés hiányában sokszor hozzá nem értő, álszakemberek kínálják szolgáltatásaikat a gyógyulást keresőknek – mondta a doktornő, aki hozzátette, hogy a kismedencei rehabilitáció Magyarországon egyelőre egy lassan fejlődő terület.

Kevés az objektív méréseket, vizsgálatokat végző helyek, kevés a modern és komplex ellátást nyújtó klinikák, rendelők száma. A nők egészséges élet iránti igénye azonban folyamatosan töri az utat magának, és egyre inkább kiköveteli a problémáikkal odafigyelően foglalkozó szakemberek jelenlétét is.

Kapcsolódó cikkeink szülés után témában: