Terhesség

Minden, amit a méhlepény megszületéséről tudni érdemes

Miután a baba megszületett, még meg kell születnie a méhlepénynek is, annak a szervnek, amely kilenc hónapon át táplálta a kisbabát.
2022. Június 13.
Minden, amit a méhlepény megszületéséről tudni érdemes (fotó: Getty Images)

Mi a funkciója a méhlepénynek?

A fogantatás utáni első sejtosztódáskor egyes sejtek az embriót, egyes sejtek pedig a méhlepényt alakítják. A méhlepény vagy más néven placenta egy olyan szerv, amely a terhesség alatt fejlődik ki, hogy oxigénnel és tápanyagokkal lássa el a növekvő babát.

A méhlepény megszületése

A baba megszületése után a méhlepénynek is meg kell születnie. Ez történhet pár perccel vagy akár fél órával a baba megszületése után, kedvező, ha nem sürgetik, hanem kivárják a megszületését. A méhlepény megszületését kis vérzés kísérheti, néhány összehúzódással jár, amelyek jóval enyhébbek, mint a szülésnél megtapasztaltak. Miután a méhlepény megszületett, az orvos megvizsgálja, hogy egyben van-e, minden része távozott-e az anya szervezetéből.

Mi történik, ha nem akar megszületni a méhlepény?

Akkor bizony komplikációk lépnek fel, beleértve ha nem egészében távozik, ha túl komoly a megszületéssel járó vérzés. A legsúlyosabb esetben méheltávolításra kerülhet sor, de ez igen ritkán fordul elő.Egyes esetekben a méhlepény egy kis része a méhben maradhat. Ha a méhlepénynek csak kis darabjai is bent marad, akkor bizonyos indokolt esetben kemoterápiás gyógyszeres kezeléssel elpusztíthatják ezeket a méhben maradt sejteket.Veszélyes szövődmény az úgynevezett placenta accreta. A placenta accreta esetében a méhlepény bolyhok túl mélyen ágyazódnak be, így a leváló lepény súlyos vérzést okozhat, ami akár méheltávolításhoz is vezethet. A placenta accreta a szülések 2 ezrelékére jellemző, tehát igen ritka.Vannak, akiknél a méh nem húzódik össze a méhlepény megszületése után, így fennáll a vérzés veszélye. Ennek oka lehet az extrémen elhúzódó kitolási szak, illetve a nagy mennyiségű oxitocin adás a vajúdás során.Szerencsére általában gond nélkül megszületik a méhlepény néhány perccel vagy kicsivel később, miután a baba is megszületett. Hogy a megszületés után mi történik a méhlepénnyel, milyen erőt, funkciót tulajdonítanak neki, az nagyon eltérő képet mutat koronként és kultúránként. Vannak kultúrák, ahol a baba ikertestvéreként tekintenek a méhlepényre és a közöttük lévő mágikus kapcsolatra helyeik a hangsúlyt, míg máshol elássák a méhlepényt, föléje almafát ültetnek, ha a megszületett baba kislány, körtefát, ha kisfiú született.(Cikk forrása: parents.com)