Terhesség

Miért tűnhet reggel kisebbnek a pocakod?

A várandósság alatt érthető, hogy arra számítasz, hogy a pocakod egyre nagyobb lesz. Ijesztőnek tűnhet, ha reggel mégis arra ébredsz, hogy a hasad lényegesen kisebbnek látszik, mint lefekvés előtt.
2021. Augusztus 09.
Miért tűnhet reggel kisebbnek a pocakod? (Fotó: Getty Images)

Azonban van néhány logikus magyarázat arra, hogy miért tűnik kisebbnek a pocak reggel.

Ahogy Dr. Kim Langdon elmondta a romper.com portálnak, maga a pocak valójában nem zsugorodik. “A méh tényleges mérete nem növekszik vagy zsugorodik a napszaktól függően” – mondta. A has körüli bőr az, ami tágul (vagy összehúzódik), ami annak az illúzióját keltheti, hogy reggelre kisebb lesz a pocak. De ennek hátterében van néhány egyéb ok.

Korábbi várandósság

A hasizmok nehezen lesznek ismét olyan feszesek az első baba születése után – így ha már született egy vagy több gyermeked korábban, annak is lehet köze ahhoz, ha reggelre kisebbnek tűnik a pocakod. “Minél több terhességed volt, annál jobban megnyúltak a core izmaid (mélyizmok)” – mondta a portálnak Jasa Shapiro, dúla, szülési oktató. Ezért is gyakori, ha a második vagy többedik terhesség idején lényegesen korábban látszik a pocak, mint az első várandósságkor. De Shapiro szerint emellett nagyobb valószínűséggel tűnik a pocak nagyobbnak a nap végén, ha már valaki korábban is volt várandós, a jobban megnyúlt core izomzat miatt.

Fel vagy puffadva

A puffadás is lehet az oka annak, hogy estére teltebbnek érezheted magad, és tűnik nagyobbnak a pocakod – ami reggelre láthatólag összezsugorodik. Dr. Langdon szerint reggel kevésbé lehet valaki felpuffadva, mint a nap folyamán. “Az evés és az ivás okozhat felfúvódást, ami összezavaró lehet a has méretét illetően, és idegességet okozhat, ha ‘összezsugorodik’ reggelre” – magyarázta.

A baba más pozíciót vett fel

Shapiro szerint a has lehet kisebb vagy nagyobb attól függően is, hogy éppen milyen pozíciót vett fel a baba. A szakember elmondta, hogy ha a baba keresztirányban van (vízszintesen), akkor a pocak szélesebb lehet, míg ha a fejével lefelé, és háttal a kismama hasának helyezkedik el, akkor egyenletesebb, kerekebb lehet a has. Így ha reggel úgy ébredsz, hogy a pocakod kisebbnek tűnik, lehet, hogy a baba pozíciót váltott – és fejjel lefelé fordulva készül a születésre.

Még nem ettél

Az, hogy mit és mikor eszel, szintén hatással lehet a pocak méretére. “A bélnyálkahártyát irritáló ételek kisebb mértékű puffadást okozhatnak” – mondta el a portálnak Dr. Aumatma Shah termékenységi szakember. “Ez okozhat teltségérzetet a hasban, vagy a has nagyobbnak tűnhet.” Ha nagyobb vacsorát fogyasztottál (vagy esetleg valamilyen nassolnivalót éjszaka), attól tűnhet nagyobbnak a has, de ugyanígy igaz, hogy reggel kisebbnek látszódhat, amikor üres a gyomrod.

Reggel feszesebbek a hasizmok

Shapiro szerint a legtöbb szakértő egyetért abban, hogy ha a pocak estére nagyobbnak tűnik a pocak, az a hasizmok a nap folyamán történő ellazulásával és nyúlásával kapcsolatos. “Az éjszakai pihenés lehetővé teszi a hasizmok megújulását, hogy jobban tudják tartani a méhet, amitől a has kisebbnek tűnhet a nap elején.” Ez is lehet az oka, ha egy 9 hónapos várandós has egyen napokon kisebbnek tűnik.

Adhat okot az aggodalomra, ha kisebbnek látszik a has?

Ha vacsora után a has nagyobbnak tűnik, és reggel kisebbnek, amiatt valószínűleg nem kell aggódni. De problémát jelezhet, ha a has folyamatosan kisebb lesz, függetlenül attól, hogy milyen napszak van. “Ha azt észleled, hogy a hasad mérete folyamatosan csökken, vagy nem növekszik, haladéktalanul értesítsd az orvosodat” – javasolja Dr. Langdon. “Ez utalhat növekedési problémákra a babánál.” Ha aggódsz a hasad mérete miatt, akkor is javasolt felkeresni az orvosodat, aki meg tudja mérni, és ultrahangot tud készíteni, hogy megbizonyosodjon róla, hogy a baba egészségesen növekszik.

Forrás: romper.com